Áldozat árán..

11. rész

Percekig csak álltam a zuhany alatt és próbáltam összeszedni magam. Szinte el is felejtettem a dementorok támadását. Annyi szörnyűség történt, hogy ez olyan kisebb dolognak tűnt. Még vizes volt a hajam amikor magamra vettem egy hosszú ujjú felsőt és egy farmert. A whiskymet a szekrényembe tettem és csak az üres poharat vittem magammal. A folyosón Wandával futottam össze, aki szemöldök ráncolva várt be. 

-Jó reggelt!-mosolyodott el halványan. Próbáltam viszonozni a mosolyt és én is köszöntem neki.-Minden rendben? Nincs jó kedved ma.

-Csak fáradt vagyok.-vontam meg a vállam.-Mi a mai program?

-Arra gondoltam vásárlok kicsit és megpróbálok normális fiatalként viselkedni.-beléptünk a nappaliba és már kicsit őszintébben mosolyogtam.

-Jó ötlet.-mondtam.

-Van kedved csatlakozni?-kérdezte kicsit reménykedve.

-Miért is ne. Persze. Majd mutathatnád az utat.

-Azt hittem kiismerted magad már itt.

-Londonban éltem több mint a fél életemet. Nyaranta pedig nem mentünk sehova.-vontam vállat.-Illetve én nem mehettem sehova. 

-Oh.. ez nagyon ismerősen hangzik.-biccentett apa felé, aki a két kezét megemelve mentegetőzni kezdett.

-Én csak jót akartam.-mondta. 

-Aha.. persze. Elég bénán sikerült nem?-kérdeztem szarkasztikusan és leültem Barnes mellé. Halványan elmosolyodott és elém tolt egy tányér piritóst és narancslevet.-Köszi.-biccentettem.

-Jobban vagy?-kérdezte halkan. 

-Soha jobban.-erőltettem magamra egy mosolyt.

 Gyorsan visszafordultam és az evésre koncentráltam. A reggeli alatt beszélgettem a többiekkel és Natasha is már sokkal kedvesebb volt velem. Éreztem Bucky tekintetét magamon, de nem foglalkoztam vele. Már majdnem végeztünk a reggelivel, amikor Wanda a folyamatos elmebejutási próbálkozásait látszólag megunta. Lecsapta kicsit az asztalra az evőeszközeit, mire mindenki rákapta a fejét. Ő engem nézett.

-Miért nem tudok a fejedbe nézni?-kérdezte meg kerek perec. Döbbenten hátradőltem a székemben és csak néztem a lányt.

-Megpróbáltál a fejembe nézni?-kérdeztem vissza.

-Igen és egyedül a tiédbe nem tudok belenézni.-makacskodott és morcosan dőlt előre. Ez aztán a hangulatváltozás hölgyeim. Úgy tűnik mégse megyünk vásárolgatni. Együtt legalábbis biztosan nem. 

-Nem tudok választ adni erre a kérdésre. De biztos köze van a makacs személyiségemnek és az erős...-kezdtem bele a találgatásba, de türelmetlenül támaszkodott az asztalra és hajolt felém. Mindenki kíváncsian várta a folytatást. 

-Tony is elég makacs és csökönyös, mégis beletudok nézni a fejébe. Egyedül a tiédbe nem.-mondta.-Áruld el. Miért?

-Wanda..-kezdtem bele óvatosan és letettem az evőeszközeimet.-Nem tudom miről beszélsz. Azt sem tudtam, hogy ilyet lehet csinálni.-mondtam szemrebbenés nélkül. 

-Lehet egy trauma okozza a gátat az elméjéhez.-felelte halkan Bucky, mire összehúzott szemekkel kaptam rá a fejem. Mindenki döbbenten nézett hol rá, hol rám. 

-Trauma?-kérdezte apa. A számat összeszorítva álltam fel és ráztam meg a fejem.

-Nem történt semmilyen trauma.-mondtam makacsul. Barnes rám emelte a szemeit és félig felvonta a szemöldökét.