Szöul csillaga (BTS ff.)《COMPLETED》

1.

Nem rajongtam azért, hogy Dél-Koreába kellett utaznom, távol attól, amit ismertem. Életemben háromszor jártam ott, ez volt a negyedik alkalom. Az apám húga, Anne egy koreai férfihoz ment feleségül és az esküvő után Szöul külvárosába költöztek.

Nem mintha bajom lett volna az országgal, az ott lakó ázsiaiakkal, vagy a családom másik felével, szimplán csak már szeptemberben elkezdtem tervezgetni. Minden szünetben dolgoztam plusz munkaidőben, hogy fizetni tudjam az albérlet egy részét (aminek a költségét négy részre osztottuk), a teljes egyetemi tandíjamat, az egyéb kiadásaimat és annak a koncertnek a jegyét is, amire júliusban elakartunk menni Camy-val és Florah-val. Mivel már egyetemista voltam - sőt, el is végeztem - és a jegy is drága volt, a szüleim nem finanszírozták. Nem is kértem tőlük ilyet, bár felajánlották, hogy besegítenek, visszautasítottam. Ezek mellett számos dolgot elterveztünk: elmentünk volna New Yorkba egy hétre, bár Caro csak egy nappal később tudott volna csak csatlakozni. Augusztus elsején érkeztünk volna a városba és hét nappal később jöttünk volna vissza Washingtonba. Camy imádta New Yorkot, már akkor tervezgette ezt az utat, amikor csak gólyák voltunk az egyetemen. Őt ismertem legrégebbről, orvosit végzett. Florah és Caroline akkor lépett a képbe, amikor Camillával eldöntöttük, hogy közös albérletbe költözünk, hogy ne kelljen a város egyik végéből a másikba kocsikáznunk. Gyűlöltük a kollégiumnak a gondolatát is. Így került a képbe Caro és Florah, akik mindketten albérletet akartak és másik egyetemre jártak, mint mi. Négy lány pedig összezárva egy lakásban képes hamar szoros kapcsolatot ápolni a másikkal. De ezek a tervek mind fuccsba mentek: A The Stars jegyet odaadtam egy csajnak az egyetemről, a new yorki utat lemondtam sok más tervvel együtt.

Idén végeztem irodalom szakon és a szüleim, mintegy ajándékként kitalálták ezt az utat. Beleszólásom sem volt, hiába érveltem, hogy felnőtt nő vagyok, aki betáblázta ezt a három hónapot, anyám szúrós szemmel meredt rám, és közölte, hogy már elintézték, nem mellesleg nem rossz alkalom arra, hogy kapcsolatot építsek a családom másik felével. Ezzel eldőlt.

Rögtön a diplomaosztóm utáni másnapon indult a gép, reggel kilenckor. Másnaposan ébredtem, enyhe fejfájással. A lányok még aludtak, amikor én már a taxiban ültem és hallgattam a sofőr szitkozódását. Sem erőm, sem kedvem nem volt segíteni hajnalok hajnalán, amikor az utolsó sporttáskát próbálta begyömöszölni a bőröndöm mellé. A fejemet az ablaknak döntve vártam, míg végül bevágta az ajtót.

- A reptérre - mondtam, majd visszadőltem. Már akkor nem fűlött a fogam a dologhoz, és később sem, amikor a repülőgépen ülve vártam, hogy alábbhagyjon a nyomás a gyomromban amit a felszállás okozott. A fülemben a kedvenc öttagú együttesem száma üvöltött, a Never let you go. Egyik kedvencem. A The Stars új albumának első zenéje, aminek a koncertjére nem tudtam elmenni.

Az ablakon kinézve figyeltem a távolodó Washington DC házait. Amikor már nem láttam mást, csak a kék eget, a kézipoggyászomért nyúltam és előhalásztam belőle az elnyűtt Üvöltő szeleket, hogy aztán felcsapjam valahol a közepén. Mind a bőröndöm, mind a sporttáskám és kézipoggyászom szabad helyeit könyvek töltötték ki. Illetve egy félig megtelt és egy üres füzet, amikbe a dalszövegeimet írhattam. Mindkettő a nagy bőröndöm tetején várta, hogy megtöltsem őket.

Hellóókaa!
Itt az első fejezet. 🥰 Ez előtt még sosem írtam ilyet, soooo...
Esetleges hibákért sorryka 😂
Ez a rész nagyon rövidke, de ahogy halad előre a story, lesznek egy kicsivel hosszabbak is - néha.