Szöul csillaga (BTS ff.)《COMPLETED》

6.

- Megtisztelve kellene érezned magad - mondta épp Camy.

- Nem nekem adta, hanem neked.

- Ugyan már - szinte láttam, ahogy Camilla a szemeit forgatva ült a játszótéren. - Szerintem egyértelmű jelzés, hogy rád is vonatkozott a dolog.

- Nem fogok ráírni - szögeztem le.

- Reménytelen vagy - sóhajtotta Camy.

- Tudom - vigyorogtam.

- Hé! Alexander! - hallottam folyottan Camy kiáltását. - Bocs, Lil, le kell tennem - és bontotta a vonalat, de még hallottam, ahogy azt kiáltotta az unokatestvéreinek, hogy megnyúzza őket, ha nem hagyják abba, mire önkéntelenül is felnevettem a park közepén.

Sokat gondoltam Jiminre. Próbáltam megfejteni. Őszintének tűnt; látszólag az ellenére, hogy híres volt, ez nem szállt a fejébe. És Camy odáig volt érte,  24 évesből 17-be ment át, ha BTS-t hallgatott. Jimin a nagy kedvencének bizonyult, de mindig azt hajtogatta, hogy egy ARMY nem ARMY, ha nem szereti őket egyformán. Ebből a logikából akkor sem, most sem értettem sokat, de nem is érdekelt annyira, hogy megfejtsem, helyette ráhagytam. Nem nekem kellett érteni.

Amikor kijöttem a parkba, az járt a fejemben, hogy befejezem a dalszöveget, amit elkezdtem, de egy versszakot sikerült írnom, amikor Tina hívott, Bryce írt, Camy meg S. O. S. segítséget kért, hogy mentsem meg az unokatestvérei, Alexander és Gabe elől.

A 16 éves húgom a hollétemről érdeklődött és Dél-Koreáról, a bátyám meg azt kérdezte, hogy melyik pólóját vegye fel a barátja szüleihez, mert meghívták vacsorára.

Miután Camy letette, ismét felcsaptam  a füzetet, majd az égre pillantva gyűjtöttem össze a gondolataimat, amikor rezgett a telefonom. Sóhajtva nyitottam meg az SMS-t.
Anne: Haza tudnál jönni? El kell mennem.
Máris indulok - pötyögtem be fél kézzel, felkapva a cuccaimat, hogy aztán átvágjak a parkon. Sietve kerülgettem az embereket és beléve a házba Anne-t a konyhában találtam.

- Ne haragudj, hogy így hazarángattalak - pillantott hátra a válla fölött egy lábosban kevergetve valami szószt -, de Hajun kocsija nem indul be, ezért nekem kell elmennem érte. A vacsora mindjárt kész van, már csak kevergetni kell, amíg sűrű lesz. Megtudod oldani?

- Huszonhárom vagyok, Anne - emlékeztettem, mire mosolygva végigsimított a karomon. Láthatóan nem tudta, mihez kezdjen a huszonhárom éves unokahúgával.

- Nagyszerű. Myungdae segít megteríteni, ami pedig Myungokot illeti, erre a papírra írtam mindent - mutatott fel egy cetlit a mosogató mellől.

- Most már menj - vettem ki a fakanalat a kezéből.

- Nyugodtan egyetek, nem kell megvárnotok minket! A tészta az asztalon letakarva! - kiáltott még vissza az ajtóból.

A szószt kavargatva hallgattam a kocsi zúgását, és amikor sűrű lett, lezártam a gázt, a fakanalat pedig hozzávertem a láboshoz. Némi időbe telt, mire megtaláltam a tányérokat.

- Myungdae, kész a vacsora! - kiáltottam, miközben szedtem a kisfiúnak 2:3 arányban, ahogy a papírra volt írva, aztán a nappaliba léptem.

- Myungdae? - kérdeztem, mire a hétéves kikapcsolta a tévét és ellépdelt mellettem. Szó nélkül a székbe vetette magát.

- Milyen napod volt? - kérdeztem két falat között, de nem válaszolt. Négy napja figyelemre sem méltatott. Amikor megérkeztem, végigmért és eltűnt a szobájában.

- Myungdae ilyen - mondta akkor Hajun a fia után pillantva. - Nem szereti az idegeneket, de majd idővel megenyhül. Csak légy türelmes.

Átfutott az agyamon a gondolat, hogy ez bekövetkezik akkorra, mire elmegyek, de aztán el is hessegettem. A tányérom fele már kiürült, amikor Myungok az emeleten felsírt, így az utasításoknak megfelelően kikevertem a tápszert, megetettem, megfürdettem és visszatettem aludni. Mindent a részletes leírás alapján csináltam.

Épp a vacsorámat melegítettem újra, amikor nyílt az ajtó.

- Lily? - kiáltotta Hajun.

- A konyhában vagyok - feleltem és leültem az asztalhoz. - Myungok alszik.

- Minden rendben volt? - kérdezte Anne, előszedve két tányért.

- Igen - bólintottam. - Myungdae a nappaliban.

- Hol máshol? - nevetett fel Hajun, mire én is elmosolyodtam. Figyeltem, ahogy leült Anne mellé, nyomott egy puszit a szájára és mesélve enni kezdett. Mosolyogva hallgattam a történeteit az egyetemi éveiről.