Hey, Hannah ( Mason Mount ff. )

Part Nine

- Lando, én ezt nem akarom, forduljunk vissza.

- Nem

- De - éreztem, ha nem hagyom abba, akkor kihajít a kocsiból.

- Nyugodj meg, nem lesz baj. - az ő hangja nyugodt, és biztató volt, viszont nem segített rajtam.

- Nagyon hülyén érzem magam, ez az összeöltözés mégse volt olyan jó ötlet.. - kínosan elnevettem magam, mert be kell vallani tényleg viccesen néztünk ki. Neon sárga Nike, fekete farmer, és egy fekete Quadrantos póló volt rajtunk. Az én hajam copfba volt kötve, a szokásos sminkkel: szempillaspirál, tusvonal, és a szemöldökömet is megcsináltam.

A küldött címre egyszerre értünk oda Russellékkel. Amikor kiszálltunk a kocsiból köszöntünk egymásnak. Mostmár tényleg nevetségesnek éreztem magam. Carmen egy passzos, babarózsaszín, térdig érő, pántos ruhában volt, egy rózsaszín magas sarkúban, kiengedett, göndör hajjal. Gyönyörű volt. George egy világoskék inget viselt fekete farmerrel, és egy fehér cipőt. Landoval összenéztünk, és láttam a tekintetében, hogy mostmár ő sem nyugodt.

- Nem vittétek túlzásba? - George nevetett a szituáción, de én ettől csak jobban idegeskedtem.

- Valaki nem akart "kiöltözni". - álltunk már az ajtó előtt.

- Én eleve nem akartam volna eljönni - hazudtam, el akartam jönni, de mostmár legszívesebben hazamennék.

- Persze, persze - nyomta be a csengőt Lando.

Nem kellett sokat várni, hogy ajtót nyissanak, de nem az a személy állt az ajtóban akire számítottam, hanem a legjobb barátja, Declan Rice.

- Sziasztok! Gyertek be, a cipőt nem kell levenni, érezzétek otthon magatokat. - kedvesen fogadott minket a West Ham játékosa.

Amikor beléptünk a házba, megálltam az ajtóban, hogy lehámozzam magamról a cipőmet, mert nem szeretek cipőben járkálni más házában. A többiek a nappali felé vették az irányt.

- Mondtam, hogy a cipőket nem kell levenni - fordult meg Declan, aki egyáltalán nem volt kiöltözve.

- Tudom, de ez nálam szokás - próbáltam minél kedvesebben válaszolni.

- Rendben, ha te így érzed jól magad. Declan Rice - nyújtotta a kezét. - Hannah Norris. - miután kezet ráztam vele, mi is a nappali felé vettük az irányt, amikor Declan megállt egy kis folyosó előtt.

- Egyébként Mase a konyhában van - biccentett az említett folyosó irányába.

Vettem a lapot. Remegő lábakkal indultam a konyhába, ahol valóban ott ügyeskedett a Chelsea középpályása. Melegítőben, és egy rövid ujjúban volt, ő se nagyon öltözött ki. Nagyon megkönnyebbültem, viszont most George és Carmen arcára kíváncsi vagyok.

- Szia Hannah! - azt a mosolyt, amit villant sose fogom megunni. Odajött hozzám, és megölelt. Ezt se fogom megunni. - Örülök, hogy eljöttél.

- Köszönöm a meghívást! - indultunk a konyhapult felé, és ha jól látom pizzát süt. Carmen örülni fog.

- Igazán nincs mit, egyébként a hűtőben van pia, meg narancslé,  de vízzel is tudok szolgálni.

- Nem iszok alkoholt, de azért köszi. - remélem ettől nem fog úgy kezelni mint egy óvodást.

- Akkor mondd, hogy milyen üdítőt szeretnél, és elugrok a boltba.

- Erre semmi szükség, - idő közben észrevettem a hozzávalókat egy finom limonádéhoz. - viszont nem lenne baj, ha csinálnék limonádét? - mostmár tuti gyereknek néz.

- Miért lenne baj? - a nevetése megnyugtató volt. A kezét a hátam közepére tette és úgy vezetett a keverő pulthoz. Elővett nekem mindent ami szükséges a limonádé készítéshez.

Az utolsó pizza is majdnem elkészült, már csak a feltéteket rakta rá, pontosabban ananász kockákat. Ez az ember normális? Ki képes elrontani a pizzát, ilyen kegyetlen módon? Ha Carmen ezt meglátja elsírja magát, ugyanis George barátnője olasz. Fel kell tennem neki a kérdést, hogy mégis mi a francot művel. Megpróbálok minél kedvesebb lenni, de így nehéz lesz.

- Mason

- Igen? - gondolom sejti, hogy miért szólítottam meg.

- Te mégis mit művelsz? - az a baj, ha ránézek nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el.

- Te se vagy oda a Hawaii pizzáért ugye? - oda vagyok a mosolyáért, napokig bírnám nézni.

- Hát nem éppen.

- Akkor Jackkel jól ki fogtok jönni.