- Azt a kurva, jól van?
- Kiszállt az autóból szerencsére. - Jontól kaptam a választ, de még mindig a kivetítőt figyeltük.
Verstappen és Hamilton az első körben ütköztek egymással, és Max kisodródott, 51 G-vel csapódott be (vagyis a saját testtömegének az ötvenegyszeresét érezte becsapódáskor). A Red Bull romokban, Max ma nem szerez pontokat, és lehet, hogy Perez se fog, szóval ez egy jó lehetőség lesz Hamiltonnak, és a Mercedesnek felzárkózni a világbajnokságban.
Végül az első öt az Hamilton, Leclerc, Bottas, Norris és Ricciardo. Daniel nagyon jól versenyzett. 20 körön át tartotta maga mögött Sainzot, ezzel jó pontokat hozott a csapatnak.
- Szép volt, tökfej. - dicsértem a kedves testvéremet - Egy, két interjú, jelenés a szurkolók előtt, és kaptok 1 hét pihenőt. 27-én, vagyis kedden indulunk Magyarországra. - tájékoztatott minket Charlotte.
- Hallod hugi? Lesz egy heted elkezdeni streamelni - kacsintott. Lando rábeszélt, hogy kezdjek bele, ha már egész szabadidőmben folyton játszok.
Masonnel nem találkoztunk a nap folyamán, még csak nem is beszéltünk. Cisca, és Oliver jöttek el a versenyre, mert Flo már elindult az Olimpiára, mivel díjugrató. A szüleink még mindig üzleti úton vannak. Landonak persze eljárt a szája, már tegnap este, ezért őket is be kellett avatnom a dolgokba.
- És akkor ezt nyomom meg, hogy bekapcsoljam a face cam-et?
- Pontosan. A másik képernyőn jobban látod a chatet, a subokat, és a donateket. Ameddig nem szerzel moderátorokat, addig én leszek az. - magyarázta Lando a dolgokat életem első twitch streamje előtt. Nem vagyok teljesen vakon, szoktam streameket nézni, és néha Landonál is néztem, hogy miket hogyan állít be, szóval nem lesz gond. - Kiraktam twitterre, és insta sztoriba hogy fél óra múlva kezdődik.
- Köszi, addig instára is lőhetnél rólam egy jó képet. - nyomtam a kezébe a telefonomat.
Liked by masonmount and 144 567 others
hannahnorris 👀
View all 563 comments
_aarava Tanul a lány
maxfewtrell Majd jössz velünk CoD-ozniMásnap reggelire egyszerű gabonapelyhet ettünk, mert lusták voltunk rendes ételt készíteni. Mindketten az instát lapozgattuk. Nem nagyon szóltunk egymáshoz, nem vesztünk össze, csak még nagyon reggel volt mindkettőnknek. A csendet végül Lando törte meg.
- Hannah
- Tessék?
- Semmi - rám nézett, és vigyorogni kezdett.
- Veled valami nagyon nem oké - nevettem el magam.
- Mintha te teljesen rendben lennél.
- Én teljesen rendben vagyok, ki kérem magamnak!
- Persze, persze, amúgy tegnap miközben streameltél, meghívást kaptunk egy házi buliba.
- Hogy hova? Ne már... - nem akarok buliba menni, nem szeretem őket, ahogy Lando se, de valamiért őt ez nem szomorítja el, gondolom már elutasította az ajánlatot. - Válaszoltál, hogy nem megyünk?
- Ó, dehogynem megyünk - micsoda? Ez a gyerek észnél van?
- Mi van?? Neked elment az eszed?!
- Mielőtt kikanalaznád a szemem, elmondanám, hogy a labdarúgó barátod hívott minket, - na így már más a helyzet - ráadásul csak 1-2 haverját hívta, és Russelléket.
- Jön George és Carmen is? - már csak a haverjaira vagyok kíváncsi.
- Igen. Az ő részéről, pedig ott lesz Rice, Grealish, és Chilwell - tehát olyanok, akikről már hallottam. Na, de kérem szépen, 2 lány és 6 fiú? Mi ez?
- Nem is tudom Lando... buli... neeem.
- Ha összeöltözünk és végig melletted leszek az úgy megfelel? - tudja, hogy mit akarok.
- Igeeen, kérlek.
- És még velem nem oké minden - nevetettünk a válaszán.
KAMU SEDANG MEMBACA
Hey, Hannah ( Mason Mount ff. )
Fiksi PenggemarHannah Norris, a brit autóversenyző, Lando Norris ikertestvére. A lány minden álma, hogy a Manchester United labdarúgó csapatának az egyik fotósa legyen, ezért gyakorlatait a McLaren F1-es csapatánál tölti, de nem minden úgy alakul, ahogy szeretné.