Tehetetlen szerelem

5. rész

A hétvége nem telt különösebben mint a többi. Nyilván ma is meg volt a szokásos kis vitánk Kathel. 

-Sütit akarok enni.- Jelentette ki a lány. -Mi akadálya?- Kérdeztem, közben a kávémat kortyolgattam. -Nem tudok sütni, a cukrászdába nem akarok elmenni, mert messze van, és te meg tudod sütni, úgy hogy hajrá!- Fogta magát, és sarkon fordult. Azt hittem hátba vágom valamivel. Így is történt. A vizes konyha szivaccsal. Mérgesen vissza fordult, amiért össze vizeztem a pólóját. 

Na itt még a nem tudom mi is vizes és habos lett. Miközben szeretett Kathryn takarított, én vizesen, habosan, kócosan megsütöttem azt az istenverte süteményt. Remélem félre nyeli.

Szóval így telt a hétvégénk, nem beszéltünk a Damianes dologról, aminek örültem, hisz én se tudtam hova tenni.

Már a hét közepe is eltelt. Furcsáltam, hogy drága főnököm nem szivatott, sőt, alig hivatott be, csak ha nagyon szükséges volt, és akkor se nézett bele nagyon a szemembe. 

-Szia Keyla!- Jött be Chris. -Szia Chris!- Fordultam meg székemmel mosolyogva. -A havi jelentést, és a munkások összeszámolt bérét, amit kiszámoltál, egy táblázatba csináld meg, nyomtasd ki, és vidd fel kérlek Matteo irodájába.- Bólintottam, és neki is láttam.

Egy 20 perc múlva már mentem is a lifthez.

Kopogtam, ő pedig beengedett. Kathryn ült előtte, és valamiről nagyon beszélgettek. Amint meglátott, tudta, hogy mire gondolok, így felállt, köszönt, és ment is. Tudja, hogy szekálni fogom. 

-Jó reggelt!- Mentem beljebb, majd leraktam a papírokat az asztalára, és mentem volna a dolgomra, csak megszólított. -Keyla! Csak szerettem volna, hogy tudd mennyire örülök, hogy felvettünk titeket, mert tényleg, le a kalappal a becsületes, és tiszta munkátok felett!- Dicsért meg, ami megmelengette a szívem. 

Megköszöntem, hogy így gondolja, és mentem is vissza a liftbe, hisz le akartam menni az 1. emeltre inni egy csésze kávét. 

Már csukódott volna össze az ajtó, amikor egy kéz megakadályozta azt, és be is jött hozzám. 

Damien volt az. Kezében papírok, mappák. Stresszes lehetett, mert mindig az orrnyergét masszírozta, és amikor megcsörrent a telefonja, látszott rajta, hogy elgondolkodott, hogy most eldobja, vagy felvegye. Felvette. Már éppen bele is szólt volna, de hirtelen sötétség lett, és a lift egy nagy robajjal megállt. Össze ütköztünk a férfival. Legalábbis én a melkasának estem, az ő kezéből pedig minden kihullott. Szinte ösztönösen fogta meg a karom, nehogy elessek. 

-Ömm..- Álltam egyből hátrébb, és megigazítottam magam, de amikor realizálódott bennem, hogy egy sötét nagy méretű dobozban ragadtam, azzal a lendülettel kicsit közelebb léptem. 

-Semmi baj, csak áram szünet.- Tette két kezét derekára. -Igen..- Mondtam, és rá támaszkodtam 2 térdemre. Egyenletesen fújtam ki a levegőt, hisz elakartam kerülni a közelgő pánik rohamom. -Jól vagy, Keyla?- Jött közelebb egyből Damian. Igen, már annyira nem magázódtunk. -Aham, csak.. hajlamos vagyok pánik rohamra, de mindjárt elmúlik... mindjárt..- Felegyenesedtem, és hátra hajtottam a fejem. Damian a telefonja után nyúlt, és egyből tárcsázott valakit. -Ez kurvára nem véletlen. Ott fent minden oké?- Kérdezte, de mivel csend volt, és ketten voltunk, hallottam a másik félt. -Igen, még. Van egy olyan érzésem, hogy direkt csinálták. Még minden rendben, de  hamarosan elszabadul a pokol.- Mondta ez a valaki. Damian élesen beszívta a levegőt. -Matteo, csinálnunk kell valamit. Be vagyunk ragadva a liftbe Keylával, és ki kell valahogy jutnia, mert nincs jól.- Hálásan néztem rá, már amennyire a sötétben láttam. Tehát Matteoval beszél. -Hát, Damian, megpróbálok mindent, de előbb azt kell kiderítenem, hogy ki csinálta ezt. Ha igazam van, akkor jobb ha ott maradtok!- Mondta és lerakta. -A kurva életbe!- Ütött egyet a lift falába, mire megremegtem. Amúgy sem vagyok toppon, szóval...

-Ne haragudj, csak teljesen kiakadtam..- Vett egy mély levegőt, majd pár lépéssel közelebb jött hozzám. -Miben tudok segíteni, hogy jobban légy?- Simította meg karom nyugtatás képpen.  -Ömm..- Nem tudtam befejezni, hogy amúgy nem tudom, mert lerogytam a földre. Nem tudom, hogy miért pont most jött rám. Egyből le térdelt hozzám, és magához húzott. Tény és való, hogy megnyugtatott, mert biztonságban éreztem magam karjai között. Kifújtam hosszasan a bent tartott levegőm, és rá emeltem tekintetem.

Mintha ő is megnyugodott volna. Hosszú percekig voltunk össze bújva a földön, hogy mindketten lenyugodjunk. Egyszer csak elhúzódott, és egyenesen szemembe nézett. Ha most lenyugodtam, tekintetével feltüzelt. -Tudod, Keyla. Lehet, hogy nem szabadna ezt, de amikor be sétáltál az irodám ajtaján, személyesen jöttél az oroszlán barlangjába!- Suttogta számra, én pedig emésztgettem volna még szavait, de nem volt időm, mert ajkait enyémre tapasztotta.