Tehetetlen szerelem

16. rész

Miután elkészültünk Damiannel együtt mentünk a munkahelyre.

Egész nap ki voltam pirulva, és kínosan mosolyogtam a reggeli történések miatt. Szerintem nem kell részleteznem. 

Damian is megkérdezte, hogy hát miért vagyok ennyire zavarba? 

Szerinte? Na mindegy is. 

Kathrynnek elmeséltem, hogy mi történt, neki pedig leesett az álla, és rávágta megint, hogy fogom még én látni párszor azt a hálószobát. 

-Morgan!- Jött be Chris. Mostanában így hív. 

-Igen?- Fordultam meg a székemmel. 

-Végeztél a mai jelentéssel?- Jött beljebb, én pedig bólintottam. -Szuper.- Mosolygott, én pedig érdeklődve figyeltem, hogy mit fog mondani. -Ezt fel kéne vinned a főnöknek.- Rakott le egy papírt az asztalomra. -Ezt pedig a hónap végéig meg kéne csinálnod!- Lerakott mellé egy mapát.

Bólintottam, és mosolyogva felálltam.

-Hova ez a nagy boldogság? Emlékszel, Damianhez mész, nem pedig vásárolni!- Kémlelt furcsán, mire kikerekedett szemekkel néztem rá. -Nem lehet jó napom, Chris?- Kérdeztem picit indulatosan. Ő pedig feltartott kezekkel válaszolt. -De, de, persze, hogy lehet.- Kezeit lerakta, és pár lépéssel közelebb lépett hozzám. -Csak az elején még fel sem akartál menni. De amint látom, te is beálltál a sorba!- Mondta lenézően, majd ott hagyott.

Ez mi volt? Úristen. Nem értem, hogy miért viselkedett így velem, mondjuk nem is érdekel. 

De azért rosszul esett.

Kedvetlenül nyitottam be a férfi irodájába. 

Az asztalánál tevékenykedett valamit, majd amikor felemelte fejét, ajkait egyből mosolyra húzta. Én is magamra erőltettem egy mosoly félét. 

Beljebb léptem, az asztalához, majd leraktam a papírt az asztalára. -Chris küldi.- Mondtam egyhangúan, és indultam volna is vissza az irodámba.  -Valami történt?- Állt fel Damian, és fűzte ujjait csuklóm köré, ezzel pedig kényszerített, hogy megálljak. 

-Nem, nem semmi. Csak.. sok a dolgom még!- Erőltettem ismét egy mosolyt, majd megindultam az irodából. 

Igaza van Chrisnek. Mivel lennék más mint a többi? Ide jövök Szicíliába, és már az első hetekben dolgom van a főnökkel. Pár hónap után meg már nála is aludtam. Ki tudja hány nője van mellettem.. nem hiába mondta Chris, hogy én is beálltam a sorba. Bele sem gondoltam. Így most már viszont elment a kedvem egy kissé. 

Leültem a székemben, és a munkámra kezdtem fókuszálni. Ami a valóságos célom, nem pedig az, hogy elcsábítsam. Baszki megbíztam benne. Persze még nem adott rá okot hogy ne tegyem meg, csak.. lehet korai volt. Én már nem tudom...

'Damian szemszöge'

Az irodámat Keyla hamar elhagyta, amin csodálkoztam. Nem tudom hogy mi van a háttérben, de majd megtudom. Most mással kell foglalkoznom.

A telefonom csörgése zavart meg abban, hogy a gépemen át nézzek pár dolgot.

-Haló?- Álltam fel közben. -Minden rendben volt főnök!- Mondta az egyik emberem. -Rendben Louis, majd küld kérlek Fabiot a Keleti dokkokhoz, nem árt ha ott van az átvételkor.- Fogtam meg a fejem. -Ja, és küld majd a lakásomhoz Ryant, úgy..- Néztem meg az órámat. -2 óra múlva. Utána kell néznie valaminek.- Vettem fel a zakómat. -Rendben főnök!- Telefonomat lerakva indultam meg az autómhoz. Eleget voltam itt. Kezdjük ott, hogy be se járnék ide. Csak egy valakiért teszem..

Úgy beszéltük meg, hogy Matteo intézi a céget, én pedig.. a családi bizniszt. Nem akartam, hogy ebbe belekeveredjen, de hát.. elkerülhetetlen volt.

Vezettem az egyik raktárhoz, amikor megint csörgött a telefonom.

-Igen?- Szoltam bele. -Minden rendben volt Damian, most itt vagyok a raktárnál, ahogy tegnap este megbeszéltük. -Én is mindjárt ott vagyok. Ja, és majd élve kell!- Kinyomtam a telefont, és rátapostam a gázra. 

Amikor Keyla elaludt, muszáj volt intézkednem. Nem hagyhattam szó nélkül azt, amit elmondott nekem, ezért kicsit utánajártam a dolgoknak...

A szeretett autómmal leparkoltam az elhagyatott raktár elé.

Még nem jöttek rá hogy itt van nálunk. Pompás.

-Fabio!- Mosolyogtam rá, miközben be értem a lepukkant szobába, ahol a kis vendégünk élvezte a vendégszeretetünket. 

-Főnök!- Biccentett. 

AZ egyik emberem mögém lépett, és levette rólam a zakóm. Én pedig kigomboltam az ingem ujját, és feltürtem.

-Isaac.- Ejtettem ki annak a nevét, aki a székhez volt kötözve. -Mindent tudok rólad.- Ő csak értetlenül nézett.

-Beszélj csak nekem a főnöködről!- Léptem közelebb hozzá. 

-Bazdmeg!- Mondta dühösen a körülbelül velem egyidős férfi.

-Most komolyan azt mondta nekem, hogy bazdmeg?- Fordultam Fabio felé, aki egy kis mosoly kíséretében bólintott egyet.

-Hát.. meg kell tanulnod, hogy velem így nem beszélsz!- És ezzel a lendülettel behúztam neki egyet. Majdnem felborult, de a két emberem lefogta. 

Orrából elkezdett ömleni a vér.

-Nem fogom még egyszer elismételni a kérdést, jól hallottad!- Még normális hangon beszéltem vele.

-Azt hiszed, hogy most szét versz engem, és bemutatod nekem, hogy te mekkora nagy ember vagy?- Köpött egyet. Alap hiba velem szembe szállni.

-A családod mást mond!- Tettem karba a kezem. -Mennyi idős is a gyereked, öt hónapos? És a feleséged? Biztos sokat ér..- Gondolkodtam el. Persze eszem ágába nem jutott ilyet tenni, az nem az én műfajom, de persze ezt neki nem kell tudni.

-Mit akarsz tudni róla?- Sütötte le szemét. És még meg sem kellett magamat erőltetnem annyira. Nagyszerű.

-Mindent! Tudni akarom, hogy mikor hova megy, mit csinál. Mindent! Ezért is azt kérem tőled, hogy épülj be az Evans családba. Cserébe pedig épségben vissza jut hozzád a családod!- Gomboltam vissza az ingem ujját.

-Legyen..- Mondta megadóan.

-Fabio, intézd a részleteket kérlek.- Ő csak bólintott.

-Nekem el kell intéznem a találkozót a fiatal Evansel. Hívj azonnal ha valami van.- Intéztem még a szavaimat a jobbkezemnek. 

Kihasználva azt, hogy nincs senki az úton, elkezdtem egyre gyorsabban menni. Arra gondolva, hogy azt a seggfejet hány féle módon fosztom meg az életétől.

Félre értés ne essék. Nem vagyok gyilkos. Vagy is.. persze ha muszáj. 

Nem azaz életcélom, hogy embereket öljek, de ha a munkám úgy hozza, akkor muszáj. Így lettem nevelve. 

Apropó nevelés... Apám engem és Matteot még 10 éves korunkban vezetett be ebbe a világba, és azóta benne vagyunk. Matteo kevésbé, hisz sose szerettem volna, hogy az öcsém ebbe nyakig benne legyen. Azt akartam, akarom, hogy neki normális élete legyen, a családjával, hogy ne legyen folyton az a célkereszt a fején, hogy bármelyik pillanatban az élete veszélyben lehet.

Ellentétbe velem. Én ebbe úgy benne vagyok.. mint az apám. Ha kell kegyetlen vagyok. Ha kell embert ölök, ha kell olyan dolgokkal kereskedek amikkel nem kéne. És olyan emberekkel tartom a kapcsolatot akikkel nem kéne. 

És ebbe az életbe nem igazán kéne bele vinnem senkit. 

De ha az érzelmek úgy hozzák, akkor az ész ugye nem diktálhat.