Tehetetlen szerelem

14. rész

A kis jelenetünknek vége szakadt. Azért, mert jelenleg nem szerettem volna tovább menni. Egyenlőre maradni annál ami most van.

Damian segített leszállni a pultról, majd a poharakba whiskyt öntött, és felém nyújtott egyet.

Őszintét megmondva nem állt szándékomban inni, de kellett a bátorítás a mondanivalómhoz.

Lenyeltem a pohár tartalmát, a férfi pedig meglepetten nézett, de töltött még egyszer, és annak társaságában mentem vissza a kanapéhoz.

Máris jobb.

Damian leült velem szembe, neki is volt a kezében egy pohár.

-Szóval!- Húztam magam alá lábaimat. 

Érdeklődve figyelt.

-Meg van annak az oka, amiért reggel faképnél hagytalak, és nagyon sajnálom!- Sütöttem le szemeim. Ő csak ugyanúgy kémlelt mint az előbb. Nem akart közbe szakítani.

-Szóval, mikor megláttam Lucast..- Damiannek ráncba szaladtak a szemöldökei. -Ismered Lucast?- Kérdezte meglepetten. Még mindig lesütve a szemem bólintottam. Hisz, én annak az ismerettségnek nem örültem.

-Szóval.. 18 éves voltam..- Bámultam a poharamat. -Szüleink nem voltak otthon, csak én, és a bátyám, Daniel. Akkor volt a születésnapom!- Néztem Damian szemeibe keserű mosollyal. Értetlenül nézett.

-Az az ötlete támadt, hogy hívjuk át a barátainkat, igyunk, érezzük jól magunkat, ünnepeljük meg a szülinapom. Ez mind szép, és jó volt. Nekem akkoriban nem volt sok barátom, Kathryn is akkor elutazott az anyjával és a bátyjával valahova. Szóval zömében Daniel haverjai voltak ott.-

Össze szorítottam a szemem. 

-Nem éreztem jól magam abban a társaságban. Egy korty alkoholt sem ittam, mert egyszerűen nem éreztem jól magam. Gondoltam magamnak, hogy Daniel ezt inkább magának rendezte, mintsem nekem, ezért felmentem a szobámba, gondoltam el zárkózom, nézek valami filmet, vagy olvasok, vagy valami..- Mély levegőt vettem.

-Amint benyitottam a szobámba, valaki behúzott, és becsapta az ajtót mögöttem.- Itt kezdődött mindaz, amire a mai napig emlékszem. Pedig nem akarok.

-Meglepettségemben azt sem tudtam mit csináljak. Azt gondoltam, hogy biztos Dan egyik részeg haverja keveredett ide. Ez így is volt. Ő volt Daniel legjobb barátja. Részeg volt, de nem annyira, hogy ne tudjon magáról. Pontosan tudta, hogy mit tesz, és hogy kivel. Nem kell részleteznem szerintem, hogy mit is tett velem. Tulajdonképpen megfosztott a jogomtól. Nem tudtam eldönteni. Hiába ellenkeztem... nem érdekelte. Elmondása szerint szerelmes volt belém, és nem bírta tovább. Tehát megtette azt amit rohadtul nem akartam. Kiabáltam, de a kutya se hallotta. Ezért is vagyok mindig feketében, mert gyászolom, azt a 18 éves lányt, aki nem dönthetett a sorsa felett.- 

A mondandóm végére a könnyeim útnak indultak, de csak a könnyeim. 

Damian keze ökölbe rándult, jó hogy azt a poharat össze nem törte.

Én pedig a poharam  tartalmát lehúztam. Hagytam, hogy az alkohol szét marja a torkom. 

-Másnap elmondtam Danielnek, hogy mi történt. Nem hitt nekem. Anyáéknak is elmondtam, ők viszont elmentek a rendőrségre, hisz nyoma volt annak amit velem tett, a szobámba, a saját ágyamban..- Suttogni kezdtem a végét, és legszívesebben szét törtem volna azt a poharat, de nem tettem. 

-Természetesen semmit nem értek el vele, mert nagyon gazdag és neves családból származott. A bátyám pedig inkább őket választotta helyettem, és el is költözött. Azóta nem láttam. Ez pedig nagyon fáj. De.. nem tudok vele mit csinálni.- Damian fájdalmasan nézett oldalra. Nem nézett a szemembe.

-Amikor ez ugye megtörtént, nem mentem be a szobámba. Azóta nem voltam bent. Anyáék az öcsémet oda költöztették, engem pedig a szobájába. Ha be is kellett oda mennem, akkor is össze szorítottam a szemem.-

Nagyot sóhajtottam. Megcsináltam. És megkönnyebbültem. Mintha egy teher ment volna le a vállamról.

Szemeimet kinyitottam, és egy dühös, fel alá járkáló Damiannel találtam magam szembe. 

-És ezt mind Lucas tette.- Mormogta az orra alatt.

-Nem azért mondtam el ezt neked, hogy dühös légy, csak őszinte akartam lenni. Pláne hogy reggel faképnél hagytalak miután megláttam.. tudod.. kötelességemnek éreztem, hogy tudd ezt, mert úgy érzem, hogy.. megbízhatok benned!- A szókincsem cserben hagyott, mint látszik. Viszont tényleg komolyan gondoltam. Tényleg megbíztam benne.

Amint ezt kimondtam Damian megtorpant. -Megbízol bennem?- Féloldalasan nézett rám. 

Én pedig bólintottam egy nagyot. 

-Életemben először érzem azt, hogy én is megbízhatok valakiben.- Pár lépést tett felém, majd szorosan le ült mellém. 

-Tudod, sose volt egyszerű az életem, és az olyan embereknek, mint én, az ilyesfajta bizalom, amit nekem ajánlasz, szinte elérhetetlennek tűnik.- Egyik kezével elkezdte cirógatni az enyémet.

-Köszönöm, hogy elmondtad, hogy megbíztál bennem. Amit elmondtál, pedig..- Izmai megfeszültek. -Kegyetlen. De ne félj! Mert többé már nem kell!- Szorosan magához húzott.

Eszméletlen jól esett a közelsége. Ahogy hallottam szíve dobogását, egyszerűen.. egyszerűen szerelmes lettem. 

Kezei karomat, oldalamat simogatták. Tudatta velem, hogy nem vagyok egyedül, és nem is leszek. 

Mert ő ott lesz velem. 

És én ezt akartam. Hogy mindig velem legyen, hogy érezzem közelségét, mert boldoggá tett.

De mi történik akkor, ha nem hagyják ezt? Hogy ha nem engedik, hogy boldog legyek vele..

Nem bírnám ki... és nem is bírtam.

Sziasztok! Ez egy rövidebb rész lett, de úgy éreztem, hogy túl kell esni ezen is. Remélem tetszik nektek, további szép napot! 

Puszi: Sz.