Tehetetlen szerelem

25. Rész

Gyermek kacaj. Nyugodtság. Fényesség.

Egy réten voltam. Növényekkel, virágokkal teli réten.
A kék eget fehérfelhők tarkították, a nap csak úgy ragyogott.
A távolba meredtem. Csak kémleltem a meseszép tájat.
Láttam ahogy kisgyerekek futkorásznak a virágok közt. Vidámak voltak. Teli élettel.

Egyszer csak egy kar fonódott a derekamra.
Tekintetem felemeltem, hogy megnézzem ki is az.

Egy éjfekete hajú, tengerkék szemű férfi.

Csak úgy meredt szemeimbe mosollyal az arcán.
Mosolya széles volt. Mintha büszke lenne.
Még jobban magához húzott.

Elöntött azaz érzés, hogy otthon vagyok.

Ez egy gyönyörű, gondtalan élet volt.
Itt akartam élni, örökre. Nem akartam elszakadni innen.

Hirtelen elkapott egy olyan érzés, hogy vajon álmodom? Hiszen olyan hihetetlennek tűnt ez az egész.

Egyszer csak a férfi arcáról le fagyott a mosoly.
Derekamat elengedte, és az arcára megjelenő csalódott, enyhe dühvel kevert arckifejezéssel elkezdett távolodni.

Rémület fogott el.

Nem hallottam már gyerek kacajt, és minden elkezdett sötétedni, mintha be borult volna az ég.

Ijedten kezdtem körbe nézni, hogy mégis mi történt.

Azt akartam, hogy minden olyan legyen mint az előbb. Olyan tökéletes.

Szemeimre mintha ólom helyeződött volna, olyan nehéz volt kinyitnom őket.

Puha párnák közt feküdtem, gondosan be takarva. Kicsit fáztam.

Erőt véve magamon, kinyitottam szemeim, majd körbe néztem.

Azt hittem, hogy elkap a sírás, mikor minden ismerős lett.

A takaró illata, a falak színei, az ablakon túl lévő táj.

Otthon voltam.

Mindenem nehéz volt.

Meg akartam keresni Damiant, meg akartam ölelni, jó szorosan hozzá bújni.

Egyedül voltam a szobánkban, ezért akármilyen is rosszul éreztem magam, felálltam.
Kellett pár másodperc, hogy megtaláljam az egyen súlyom, aztán útnak indultam.

Ki érve a nappaliba és a konyhába, olyan látvány fogadott, hogy kezeim szám elé kaptam.

Mindenhol törött üvegek, tárgyak, asztal felborítva.

Mi történt?

Nem láttam sehol sem Damiant, ezért kimentem az udvarra, hátha ott van.

A terasz ajtót elhúztam, majd kiléptem rajta.
Gyengének éreztem magam, de látnom kellett a férfit. Miért nem volt mellettem?

Rájöttem, hogy kicsit alul vagyok öltözve, miközben a hűvös szellő megcsapott.

Egy hosszított pólóban, és egy rövid nadrágban voltam.
Ki öltöztetett át? És vajon meddig aludhattam?

-Damian!- Erőtlen hangon kiáltottam a hangját a messzeségbe.

Pár másodperc után kezeket éreztem fonódni derekamra.