Tehetetlen szerelem

29. Rész

Keyla szemszöge

Méregként költözött belém a düh.
De nem tudtam rá haragudni.
Nem ment..
Hittem neki, látszott rajta, hogy igazat mond, tényleg ez történt a húgával, így meg volt rá az oka, amiért így reagált, amikor megtudta, ki is az apám..

Mély hallgatás költözött be a szobába, csak a kisbabák gügyögése hallatszott.

-Mi meg nézzük Arsent, gyere Matteo!- Kathryn karon ragadta Matteot, és kimentek.

Damian csak lesokkolódva volt neki dőlve a falnak.

Hosszú másodpercek teltek el így, de ezt megszakította Alessia sírása.

Nem rég evett, ezért csak szimplán a karjaimban akart lenni.

Rögtön elkezdtem feltápászkodni, de mivel az érzéstelenítő hatása megszűnt, ezért nagyon lassan és keservesen próbáltam felállni.

Damian, nem ügyelve a kínlódásomra, oda lépett Alessiához, de egyből meg is torpant.

-Hogy kell..- Tanácstalanul nézett rám.
El kellett mosolyodnom rajta.
Nagyon édes volt ahogyan kétségbe esett.

-Csomószor vetted a karjaidba Arsent.-Helyezkedek vissza az ágyba, és várom, hogy kivegye a kislányunkat.

-De mindig a kezembe adták. És ha rosszul veszem fel? Vagy nem lesz neki jó?- Hátra hajtotta a fejét.-

-Az egyik kezed csúsztasd be a fejecskéje alá, a másikat pedig a háta alá, aztán pedig emeld fel lassan. Ennyi.-
Az előbbi dühöm szerte foszlott.

-Azért kicsit siethetnél, mert fel fogja kelteni Adriant.- Sürgettem.

Damian megkövülten bámult a szemembe, közben pedig Alessia abba hagyta a sírást apja mellkasán.

-Tehát őt Adriennek hívják.- Nézett a kisfiúnkra, aki angyali nyugodtsággal aludt.

-És őt hogy hívják?- Könnyes szemekkel nézett le a gyermekére.
Az én szemembe is könnyek szöktek.

-Alessia.- Szemei megcsillantak.
Régebben azt mondta, ha kislányunk lesz, Alessia lesz a neve.

-Alessia Diana Esposito.- Mondtam ki a lányom teljes nevét.

Damian rám kapta tekintetét, amiben fájdalom csillant meg.
Lehunyta szemét, és csókot adott kislányunk homlokára, aki békésen nézelődött apja karjaiban.

Pillantása Adrianra esett.

-Adrian Michael Esposito.- Azt akartam, hogy annak az embernek a neve, aki felnevelt, és mindig ott volt nekem, szerepeljen fiam teljes nevében.
Nagyon, de nagyon sokat jelent nekem Michael, hiába nem a vér szerinti apám.

-Nagyon jól választottál nekik nevet.- Leült mellém az ágyra.

-Igyekeztem. Mondjuk nem kellett sokat gondolkodnom, mert amikor még együtt voltunk, közölted, hogy ha neked lányod lesz Alessia lesz. Én pedig mondtam, hogy ha fiam, Adrian.-

Önkéntelenül is a fejem vállára hanyatlott.
Annyira, annyira hiányzott.

-Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire sajnálom, Keyla!-
Állát fejem tetején támasztotta meg, én pedig megfogtam Alessia kis kezét.

Adrian valahogy megérezte, hogy kihagyjuk, ezért el kezdett nyöszörögni.

Mosolyogva néztem Damianre, aki óvatosan kezembe helyezte a lányom, majd felállt, és kivette Adriant.

Vissza ült mellém, és szabad karjával átkarolt, és magához húzott.

-Azt akarom, hogy mindig így legyen. Én mindig veletek akarok mostantól lenni! Ezt senki sem fogja megakadályozni!- Suttogta el a mondandóját, mire szemem könnybe lábadt.

-Soha ne hagyd, hogy mégegyszer azt az ürességet érezzem!- Szipogtam vállába.

-Eszem ágában sincs szépségem!- Csókolt bele a hajamba.

-Köszönöm!- Suttogta.

Az örömtől könnyek szöktek a szemembe.
Csak úgy mosolyogtam.

-Mit?- Kérdeztem ismét szipogva.

-Hogy családdal ajándékoztál meg, és hogy nem mondtál le rólam!-  Homlokomra adott csókot.

Mérhetetlenül boldog voltam.

Kopogás hallatszódott, majd Kathryn nyitott be.
Amint meglátott könnybe lábadt a szeme.

-Na jó, hülye lennék ezt nem megörökíteni!- Letörölte a könnyeit, majd mosolyogva előkapta a telefonját.

Damian és én csak egymást bámultuk mosolyogva, miközben a gyermekeink kezeit fogtuk.

-Megyek és ki fogom nyomtatni!- Mosolygott mint a vad alma.

Matteo is bejött az ölébe Arsennel, a nyomában pedig az anyjával, Rosalival.

Damian meglepődve figyelte a mosolygó anyját, majd összeállt neki a kép, hogy miért is rendeltem őt ide.

-Ugye tisztában vagy vele, hogy rengeteget kellesz dolgoznod azon, hogy újra megbízhassak benned.-
Suttogtam oda neki.

-Matteo, szívem, csinálj egy selfiet rólunk!-
Mintha kicserélték volna Kathrynt.
Oda szaladt Matteohoz, kivette a kezéből Arsent, majd mellénk jött, és húzta maga után Rosaliet, aki nevetve követte a lányt.

Matteo sóhajtott, de azért elővette a telefonját, és ő is be pózolt.

Boldog voltam.
De úgy igazán.
Úgy éreztem, hogy most minden rendben van.
És nagyon, de nagyon reménykedtem abban, hogy mostmár minden így marad.
Hogy Damian és én, szeretetben, boldogsággal, és odafigyeléssel fogjuk felnevelni Alessiat és Adriant.

Sziasztok! Remélem elnyerte tetszéseteket ez a rész. Szerintem érezhető ennek a könyvnek a vége, ami hamarosan eljön, de aggodalomra semmi ok, mert egy kis meglepetéssel fogok majd készülni.

Puszi: Sz.