Tehetetlen szerelem

10. rész

Másnap telefoncsörgésre ébredtem.
Kómás szemeimet pislogva kezdtem kinyitni, telefonomat pedig magamhoz emeltem, hogy megtudjam ki keres.

-Halo?- Szóltam bele fáradtan, majd rá pillantottam az órára. Reggel 6. Ki telefonál szombat reggel hatkor?

-Akkor igaz a hír..- Mondta az illető a vonal másik oldalán.

-Elnézést, de kivel beszélek?- Ültem fel az ágyon.

-Még a hangomat sem ismered fel?- Ismerős csengést véltem felfedezni hangjában.
-Daniele?- Picit félve mondtam ki a nevet.

-Örülök, hogy felismerted a bátyád hangját..- Sóhajtott gondterhelten. -El kell hagynod az országot Keyla!-

Évek óta nem beszéltem vele. Erre felhív azzal az indokkal, hogy el kell hagynom az országot.

-Még is miért tenném? Ki mondja? Hm?- Álltam fel mérgemben, és kisétáltam a konyhába.

-Eljutott hozzám a hír, hogy dolgod van az Esposítóékkal. Ami elég rossz fényben tüntet fel engem, minket, elnézve hogy kik vagyunk.-

Megmondom őszintén, nem tudom miről beszélt. Tán nem is érdekelt.

-Tény és való, hogy ki vagyok, de ez más téma. Nagyon nincs közöd hozzá, hogy mit csinálok! Meg hogy kivel. Amikor szükségem lett volna rád, a bátyámra, nem voltál ott, akkor most se legyél!- Már idegemben lecsaptam volna a telefont, de gyorsan megszólalt.

-Itt van, Keyla!- Mielőtt tudatosult volna bennem, hogy mit is mondott, lerakta.

Remegő kezekkel mentem be a fürdőbe, hogy megmossam hideg vízzel az arcom. Itt van. És megint át jár az a mérhetetlen félelem ami fájdalommal vegyül.

Szívembe bele súlyt a fájdalom, a fejembe pedig a gondolat, hogy meg van az esélye, hogy találkozok vele.

Új életet kezdtem. Teljesen máshol, és még akkor sem tudok megszabadulni tőle.

Mit vétettem?

Könnyek között lépek ki a fürdőből.
Kathryn állít meg.

-Mi történt?- Látszott rajta, hogy tényleg érdekli mi van velem.

-Itt van!- Tártam szét a karom.
Ő is lesápadt. Hát nem csodálom.

Elkeseredve mentem be a szobámba, és kezdtem el játszani a gondolattal, hogy ha netán össze futnék vele, vagy megkeresne mit csinálnék.

Őszintén szólva nem tudom. De azt tudom hogy nem akarok erre gondolni, mert rosszul leszek.

Pont jókor csörgött a telefonom. Megint.
De legalább most egy olyan személy hívott akire kíváncsi is voltam.

-Szia Damien!- Köszöntem bele a telefonba megkönnyebbülve.
-Szia Keyla!- Éreztem ahogyan elmosolyodik.

Elkezdtünk beszélgetni, és egyből elfeledtette velem a legújabb problémámat.

Kérdezte milyen volt a tegnap, és mondta hogy meg is ismételhetnénk.
Persze igent mondtam.

Nagyon szeretek vele lenni, mert mosolyt csal az arcomra, és arra törekszik, hogy az ott is maradjon.

Hamar eljött a hétfő, ès kezdődött újból egy átlagos hét.

Vagy mégsem?

Sziasztok! Ez egy rövidebb rész amivel érkeztem, ne haragudjatok, hogy eddig nem raktam fel fejezetet.
Sok minden össze jött most, teszem azt suli vagy jogsi.
Attól független, hogy nem annyira hosszú a rész remélem tetszik nektek! Ígérem, nem sokára jön a következő!

Puszi: Sz.