Mindenki

8

Jisung

Fogalmam sem volt, hogy hova is megyünk, mégis vakon bíztam Minhoban. Jó, ez így nagyon fura kijelentés úgy, hogy a "kapcsolatunk" nem éppen a legszokványosabb, de így van. Hagytam, hogy Minho vezessen (kézen fogva), és nem ellenkeztem. Ez a két hét után semmi közünk nem lesz egymáshoz. Élvezze ki amíg velem van.

- Meddig megyünk még? - kérdeztem, mert egy jó ideje már gyalogolunk.
- Nemsokára ott vagyunk - mondta Minho, mire csak a szememet forgattam. Mindig ez van, "nemsokára ott vagyunk", "mindjárt ott odaérünk", "már csak egy kicsi és megérkezünk....

Kezdett sötétedni, aminek nem nagyon örültem, mert nem igazán vagyok oda a sötétségért. Szerencsére szóltam anyáéknak hogy az egyik "barátommal" leszek, és így nem aggódnak.... Annyira.
- Itt vagyunk - állt meg Minho. Felemeltem a fejem, de csak egy nagy sziklát látták.
- Hű, de romantikus - mondtam a lehető legtöbb iróniával.
- Nem ez az - mondta és mögém lépett, majd eltakarta a szemem.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Elvezetlek a helyre - monda - Bízz bennem! - súgta a fülembe, amitől a hideg átfutott a hátamon.

Megindultunk, és egyáltalán nem mentünk, sokat, mikor megálltunk.
- Készen állsz? - kérdezte Minho, mire bólintottam. Lassan leemelte a kezét a szememről, így végre láthattam, hogy hova is hozott.
A hely, ahol voltunk egy kis domb, ahonnan belehetett látni az egész várost. Az esti fények még csodálatosabbá tették az egész tájat.
- Gyönyörű - mondtam ámulva.
- Ahogy te is - ölelt át hátulról Minho. Kiakartam bújni a szorításából, de nem engedte. Ezt még eljátszottuk párszor, majd feladtam és úgy maradtunk.
- Miért ide hoztál? - kérdeztem.
- Azt mondtad, hogy emlékezetessé akarod az első csókod - mondta - Ez a hely - ahogy te is mondtad - gyönyörű és tökéletes ilyen alkalmakra.
- Miért pont én? - kérdeztem.
- Hogy érted? - kérdezett vissza.
- Miért engem szemeltél ki? Annyi meleg fiú van az iskolába, miért én? - kérdeztem.

Minho egy pillanatra elengedett, de csak annyira, hogy maga felé tudjon fordítani.
- Mert te botlottál belém, és ennek ellenére mégis én estem beléd - mondta, majd mielőtt bármit is mondhattam volna ajkaimra tapadt.
Lágyan, de mégis szenvedélyesen csókolt. Nem tudom miért és hogyan, de a gyomromban éreztem valamit. Valami bizsergést, ami nem tudom, hogy mi és hogy mit jelent.
Pár pillanattal később már el is váltunk. Nagy szemekkel néztem Minhora aki mosolyogva nézett vissza rám.
- Ugye, hogy nem volt olyan rossz? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam.
- D-De még mindig nem vagyok meleg - próbáltam minél határozottabb lenni.
- Még - monda Minho, majd ismét megcsókolt. Ez sokkal rövidebb volt, de a bizsergés ugyanúgy megvolt.

Minho a homlokomnak döntötte a homlokát és úgy nézett.
- Hidd el nem vagyok olyan rossz, mint ahogy elképzeled - mondta mélyen a szemembe nézve.
Egy nagyot nyeltem, majd próbáltam helyre hozni a légzésem.
Minho mosolyogva meg puszilta ajkaim, majd megfordított hogy ismét a tájat lássam.

Még mindig gyönyörű volt, viszont most nem tudtam a tájra koncentrálni. Az előző jelenetek kavarognak bennem. Mégis mi az a bizsergés? Miért van, és miért nem volt eddig? Hogy hogy itt vagyok Minhoval, és nem otthon? Mégis, hogy történt ez az egész?
- Tudom, hogy jól csókolok, de nem hittem volna hogy a Szavad is eláll - nevetett halkan.
- Cs-Csak... - kezdtem, de nem tudtam befejezni. Nem tudom miért viselkedek így.
- Figyi - szólalt meg kedvesen és ismét megfordított, így újra a sötét szempárral találtam szembe magam. - Nem fogok semmi olyat tenni, ami, neked nem lenne jó. Ha valami nem tetszik, vagy nem érzed magad jól, akkor szólj és változtatok. Nem akarok semmit rád kényszeríteni - mosolygott - Ezért kérlek, hogy ezt a két hetet, ne szenvedve éld meg, hanem úgy hogy minden lehetőséget kihasználsz - mondta - Ha utána úgy érzed hogy te is kedvelsz, akkor onnantól fogjuk folytatni. Ha két hét után is azt mondod, hogy 200%-ig hetero vagy, akkor ott vége is lesz a "kapcsolatunknak". Te semmit nem veszíthetsz, szóval kérlek adj egy esélyt nekünk - szorított rá kissé a derekamra.