Mindenki

2

Hyunjin

Reggel még az ébresztő előtt felkeltem, amin nagyon meglepődtem. Lementem a lépcsőn, hogy igyak egy pohár vizet, de nem voltam egyedül. Anya már a konyhában volt és éppen ételt csomagolt.
- Szia kicsim - köszönt kedvesen és egy puszit nyomott a fejemre. - Hogy hogy ilyen korán? - kérdezte.
- Csak felkeltem - válaszoltam majd levettem egy poharat és megtöltöttem vízzel.
- Nem szeretnéd levágatni a hajad? Már eléggé megnőtt - szolalt meg ismét anya.
- Nem - mondtam és visszamentem a szobámba. Anya arra utálat, hogy már a vállamig ér a hajam, és lekéne vágni. De én nem akarom. Egyrészt tetszik, másrészt pedig semmi kedvem elmenni fodrászhoz és hallgatni anyáék fecsegését. Ránéztem az órára és láttam, hogy van még húsz percem. Ezt az időt valahogy elkéne tölteni, mert nem fogok előbb bemenni. Hirtelen felindulásból a kezembe vettem a telefont és annyi idő után megnyitottam a facebookot. Rögtön megjelentek az értesítések és a jelölések de egyikkel sem foglalkoztam. Megnyitottam a keresést és beírtam egy nevet. Kim Seungmin. Rögtön az első ő volt és rá is kattintottam. Vagy húsz darab képe volt, de ennél sokkal többen volt megjelölve. Az ismerősei száma is bőven háromszáz volt. Rámentem az első képre és nézegetni kezdtem. Nem volt a képen semmi különös mégis percekig néztem. Seungmin valami parkban lehetett, vagyis a környezetből ezt szűröm le, de nem is a környezet volt a lényeg. Seungmin a fűben ült becsukott szemmel és mosolygott. Egy fehér nadrágot és egy fehér-kék csíkos inget viselt, aminek az első három gombja kivolt gombolva. Valami csodálatosan nézett ki. Nagyon aranyos volt. Egyre tovább nézem a képet és azt vettem észre, hogy mosolygok. Nagyon rég nem mosolyogtam, most mégis megtörtént. Hogy hozhat ki ez a srác ilyen érzelmeket belőlem? Rögtön bezártam az alkalmazást, nem is néztem meg a többi képét. Nagyon megijedtem szóval gyorsan elkellet terelnem a gondolataimat. Odamentem az asztalonhoz és felvettem a tegnapi ruhám. Megfésültem a hajam és bekentem az arcom. Lehet buzisan hangzik fiú létemre krémet használni, de hát ez van. Szeretem, ha puha a bőröm.

Táskámmal együtt mentem le a földszintre, ahol anya még mindig ott volt.
- Tessék kicsim itt az ebéded - nyújtott felém egy kis dobozt. Elvettem tőle, de tudta, hogy úgysem fogom megenni. Beléptem a táskámba majd felvettem a cipőt és kiléptem az ajtón. Anya még utánam szólt, hogy legyen szép napom, de úgysem lesz, szóval tök mindegy. Lassan és nyugodtan sétáltam elvégre még mindig volt időm. Kellemes volt ahogy a hajamba kapott a szél és ahogy simogatta az arcom. Reggelente nagyon kihalt a környék most mégis messziről mintha beszélgetést hallanék. Talán valakik vitatkoznak, vagyis valami olyasmit hallok ki belőle. Benéztem az utcába és egy fiút láttam, aki a telefonba beszél. Vagyis inkább ordibál. Nem szerettem volna, ha meglát szóval gyorsan tovább mentem. Nemsokára meg is érkeztem a kapuhoz amin nyugodtan sétáltam be, majd leültem a szokásos helyemre. Kivételes nem dőltem le a padra hanem elővettem a telefonom és újra megnyitottam a facebookot és rámentem Seungmin oldalára.

Félve, de egyben kíváncsian mentem tovább a többi képre. Egyiken sem volt semmi különös. Valahol egy kutyával volt, a másikon a családjával, valahol a barátaival volt, de a legtöbben egyedül. Aranyosabbnál aranyosabb képek jöttek, mígnem elértünk az utolsó előttihez. Ezen a képen is Seungmin látható, csak éppen két éves volt. Eszméletlenül édes volt és duci. Kissé pufi volt a pofija, de ettől még aranyosabb lett. Szinte semmit nem változott, csak nőtt. A szeme teljesen megmarad és a mosolya is. Ismét azon kaptam magam hogy mosolygok szóval gyorsan lekapartam a vigyor a fejemről és megnéztem az utolsó képet. Talán ez volt az egyik kedvencem. A dátum alapján Seungmin itt még csak nyolcadikos volt és egyenruhát hordott. Az iskolája előtt áll hátán a táskájával és belemosolyog a kamerába. Biztos boldog élete lehet.
- Szia - hallottam meg egy hangot amitől nagyon megijedtem. Azt hittem kiugrik a szívem. Felnéztem és gyorsan lezártam a telefont nehogy Seungmin meglássa. - Hát te meg mit rejtegetsz? - kérdezte, de csak megráztam a fejem. - Ne már, legalább köszönj - kérte, de nem szóltam semmit. - Jó, akkor játszunk így - mondta és szó nélkül leült mellém. Nem csinált semmit csak ült és előre nézett.
Nem tudtam nem őt nézni ami valószínűleg neki is feltűnt mert ő is rám nézett. Szemeink ismét találkoztak úgy mint tegnap. Gyorsan elkaptam a fejem és a padot kezdtem nézni.
- Héé, - szólalt meg ismét - Nem kell félned tőlem - mondta kedvesen - Ha nem akarod akkor nem kell beszélned hozzám, csak nem szeretném ha egyedül lennél - mondta mire felkaptam a fejem és ismét szembe találtam magam vele. - Látom hogy mindig egyedül vagy és nem barátkozol. Tudom hogy ennek van valami oka mert nem ilyen voltál - mondta, de gyorsan összeharapta a száját, mintha ezzel visszatudná vonni a kijelentését.
Kérdően nézem rá. Mégis honnan tudja hogy milyen voltam? Nem is ismer, akkor meg honnan tud egyáltalán bármit is. Nem tud rólam semmi, és nem is kell hogy tudjon.
- A lényeg - szólalt meg ismét - Hogy szeretnék a barátod lenni, mert szeretnélek jobban megismerni, vagyis inkább megismerni mert a neveden kívül semmit nem tudok rólad - mondta és ismét elmosolyodott.
Nem is kell hogy tudj rólam semmit. Jó ez így. Az lesz a legjobb a távol maradunk egymástól.