Mindenki

10

Hyunjin

Boldogan keltem ki az ágyból. Még engem is meglepett az a jelenség, nem, hogy anyámat. Szóvá is tette, de csak legyintettem egyet, mondván, hogy nem tudom. Pedig tudtam, tudtam miért, vagyok boldog. Ez pedig egyeltelen egy név, Kim Seungmin.
A tegnapi nap után már nem tudok nem rá gondolni. Állandóan ő jár a fejemben, és nem tudok nem mosolyogni mikor újra átéltem a délutáni jelenetet.

Ezzel a boldogsággal indultam el a suliba, ahol mit mindig most is leültem a padra, fejem az asztalra hajtottam és vártam hogy Seungmin megérkezzem. Szemem becsuktam, hogy még nagyobb meglepetés legyen.
- Igen ő az - hallottam meg egy hangot. Úgy éreztem, hogy engem néznek szóval felkaptam a fejem. Felix boldog szemével találtam szembe magam. Pislogtam párat, majd ránéztem a mellette lévő magasabb sötét hajú fiúra. Kérdően néztem rá, mire ő mosolyogva integetett. Vissza integetem, talán egy apró mosolyt is ejtettem, majd Felix és a párja elindult befelé az iskolába, de előtt még mondott neki valamit, amit nem hallottam. Furcsa....

Visszahajtottam a padra, majd vártam Seungmint. A percek elteltével egyre idegesebb lettem, hogy Seungmin sehol. Már becsengettek, de én még mindig vártam, majd pár perc múlva felmentem a terembe. A tanár még nem volt ott, szóval leültem a helyemre. Seungmin helye üres volt, ahogy a lelkem is. Nagyon szomorú voltam, hogy nincs itt. Mi van ha nem is jön? Nem, abba bele se tudok gondolni. Nekem kell.... Seungmin.

Huuh, ezt így fura kimondani, de így van. Nem tudom hogy mi ez az érzés, de nagyon erősen bennem van. Főleg ha Seungmin közelében vagyok.
És ekkor nyílt az ajtó. A szívem hevesebben kezdett dobogni és a lélegzetem is felgyorsult. Néztem ahogy teljesen kinyílik, majd belép rajta....a tanár. Csalódottan hajtottam le a fejem és a padot kezdtem el nézni.
Valamit elkezdet magyarázni, de nem tudtam rá figyelni. Felemeltem a fejem és Seungmin üres helyét néztem.

Egész órán semmit nem írtam, aminek nem örülök, de nem vitt rá a lélek hogy írjak, szóval majd valakitől elkérem. Vagy nem...

Csendben ültem a helyemen, és firkálgattam a füzetembe. Nem tudom pontosan mit, csak úgy jöttek. Éppen egy fiút rajzoltam virággal a kezében mikor egy hang szólalt meg mellőlem.
- Ez én vagyok? - kérdezte meglepődve a hang. Már tudtam ki a tulajdonosa mégis meglepődtem mikor megláttam Seungmint. Ott állt és mosolygott. Felpattantam és jó szorosan megöleltem.
- Hiányoztál - fúrtam bele fejem a nyakába, és közelebb húztam magamhoz.
- Te is nekem - suttogta, majd megpuszilta az arcom.
- Hol voltál? - kérdeztem, de még mindig nem engedtem el. Nem érdekelt hogy a többiek furán néznek ránk. Csak Seungmin érdekelt!
- Orvosnál - mondta, mire kissé eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudják nézni.
- Baj van? - kérdeztem ijedten.
- Csak fáj a torkom - mondtam, majd lenéztem a nyakára amim sál volt. - Semmi komoly - mosolygot.
- Örülök - mosolyogtam én is.
- Imádom ha mosolyogsz - tűrte hajam a fülem mögé.
- Köszi - pirultam el, amin ő csak jót nevetett.
- Ez én vagyok? - kérdezte meg ismét a rajzra mutatva.
- Nem tudom - vontam meg a vállam - Csak unatkoztam és rajzoltam valamit - mondtam.
- Ahhha - mondta majd kezébe vette a tollat és rajzolni kezdett. Kíváncsian néztem de nem engedte hogy lássam, szóval végül feladtam. Éppen hogy becsöngettek és belépett a tanár Seungmin akkor fejezte be a rajzát, majd becsukta a füzetet és leült a helyére.

Én is leültem, majd kíváncsian nyitottam ki a füzetet. Amint megláttam a rajzot Seungminre néztem, de ő csak a tanárt nézet, viszont észrevette hogy nézem, szóval elmosolyogott. Mosolyogva fordultam vissza a rajz felé, majd félretoltam a füzetet (nem csuktam be!!!) és úgy kezdtem el írni.

A rajz nem volt egy Picasso de attól még a kedvencem lett. Egy pálcika ember van és mellette még egy. Az egyik egy virágot nyújt oda a másik pedig pirult. A pirult emberke felé odavan nyilazva a nevem, a másikhoz viszont semmi, de tudtam hogy ő Seungmin.