Nem örökletes

15

-Gyere Harry, elmegyünk az új otthonunkba. - lapogatta meg a fiú hátát, mikor már kezdte kellemetlenül érezni magát a férfi, de nem lökhette el magától, mivel az a bolond boszorkány könnyezve figyelte őket.

-Oké. Viszlát Madam Pofrey. - köszöntek a meghatódott javasasszonynak.

Mikor végre figyelő szemek nélkül maradtak, Harry mogorván megszólalt.

-Ugye nem fogunk abban a házban maradni, amit a vén bolond készített elő?

-Ne legyél hülye! Persze hogy nem maradunk. Mégis mi a fenét tudnánk csinálni abban a szánalmas lyukban?!

-És ha hirtelen meglátogat? Mit fogunk akkor csinálni?

-Perselus majd szól előre. Mialatt a gyengélkedőn fetrengtél. - erre Harry felhorkant- Mégis kinek a hibája, hogy ott fetrengtem, a te szávaiddal élve?

-Megérdemelted. Mindenesetre Perselus ritka nagy segítség volt. Mióta megfenyegetted úgy érzem, hogy a hűsége tényleg hozzám tartozik. Előtte már gondolkoztam rajta, hogy ideje kivonnom a forgalomból, de hála neked nem maradunk bájitalkészítő nélkül.

-Ha ez egy köszi akart lenni, elég szánalmasra sikeredett. –kekeckedett az idősebbel.

-A Sötét Nagyúr vagyok, senkinek sem tartozom köszönettel!

-Aha. Gondolt csak ezt!

-Inkább gyere ide, hopponálunk.

-Várj! Visszamehetnénk a rokonaimhoz?

-Minek? Nincs ott már semmid. – Dumbledor pár napja adta át neki a fiú holmiját, amit a rokonai házából hozott el, mivel az öreg nem akarta további traumáknak kitenni a fiút.

-A kígyóm még ott van, Dombledor biztosan nem találta meg. Nélküle nem megyek sehová.

Voldemort nagyot sóhajtott, de visszavitte Harry a házhoz. A fiú pillanatok alatt összeszedte Zerot, majd elégedetten tért vissza Voldemort mellé, aki a ház előtt várta.

Harry közelebb lépett a férfihoz és megfogta a kezét, majd szinte azonnal érezte is a szörnyű érzést, ami az utazás ezen formájával jár. Utálta a mágikus utazások mindenféle változatát, mindig hányingere lett utána.

A fiúnak be kellett vallania, hogy Voldemortnak igaza volt. Amit a bolond öregember kiutalt nekik, borzalmasan szánalmas kis lyuk. Pedig Harry egy ideig még egy lépcső alatti gardróbban is élt, szóval ő aztán nem volt válogatós, de a kapott biztonságos ház valami borzasztó volt. Csodálkozott rajta, hogy egyáltalán még áll. A falakról a deszkák nagy része csak úgy lógott, a tetőn már szinte egy darab cserép sem volt...

-Ennyi jár a világmegmentőnek. – sóhajtott Harry teátrálisan. Voldemort nem akarta kommentálni, inkább csak el akart végre tűnni ebből a putriból.

Szerencsére nem is töltöttek ott sok időt, éppen csak a fiú szánalmas ruháit pakolták ki, nehogy valaki gyanút fogjon, ha véletlenül meglátogatná őket bárki.

A kúriába érve Harry boldogan vonult a szobájába kicsit pihenni, mert azért hiába gyógyultak be a sérülései, egy kicsit még mindig fáradtnak érezte magát.

Perselus aggódva térdelt a nagyura előtt, sosem szeretett a rossz hír hozója lenni, Voldemort szerette a hírnököt megbüntetni. Már látta emelkedni ura pálcáját, mikor nyílt az ajtó, és egy nyújtózkodó Harry Potter sétált be rajta.

-Felkeltél végre? - kérdezte tőle gúnyosan Voldemort. Harry nem izgatta magát a válasszal, csak megvonta a vállát, és belehuppant a férfi melletti székbe.

-Mi folyik itt? - kérdezte Pitonra nézve.

-Kedved Perselus barátunk nem éppen jó hírekkel érkezett.

-És pedig?

-Caramel örökbe akar fogadni téged. - erre Harry teli torokból felnevetett. A két idősebb férfi meglepődve szemlélte a nevető fiút, biztosak voltak benne, Harrynek elment az esze.

-Mi a nagy jókedved oka?

-Semmi semmi. Ezen aggódtok?

-Miért, szerinted nem kellene?

-Nem, az a férfi csak felhajtást akar. Nem fog engem örökbe fogadni. Jövő hónapban vannak a választások, addig hangoztatja, majd utána hirtelen úgyis elfelejti.

-Nem hiszem.

-Mindegy. Ne foglalkozzunk vele. - Perselus éppen megkönnyebbült volna, hogy elmarad a kínzás, mikor ura hirtelen rászegezte a pálcáját, és már el is indított felé egy kínzóátkot. Az átok Perselus előtt a semmivé lett, ami meglepte mind a két férfit.

-Most komolyan? - kérdezte Harry- Ezért akartad megkínozni?

-Mi közöd van hozzá? - acsarogta Voldemort, és dühösen nézett a fiúra. Nem értette, hogyan meri ennyire megalázni az egyik talpnyalója előtt. Legszívesebben a fiút átkozta volna meg, de tudta hogy feleslegesen. Már bánta hogy annyi mindent megtanított neki...

-Ne akard már az értelmes követőket hülyére kínozni! Gondolkodj ésszerűen! Ki venné át a helyüket? Annyi idióta van a soraidban, inkább kínozd azokat. - a férfi erre nem szólt semmit, csak dühösen kiviharzott.

-Köszönöm Nagyuram! - mondta a bájitalmester a fiúnak. Legalább az egyik Nagyurukba szorult valami értelem, hálálkodott magában.

-Semmiség. Viszont el kellene nekem készítened valamit, még ma!

-Mit?

-A legerősebb ragasztófőzetet, amit ismersz.

-Ha szabad megkérdeznem, mire szeretné használni?

-Szabad, de válaszolni nem fogok. Estére legyen itt a főzet.

Perselus mélyen meghajolt, és elindult elkészíteni a kért főzetet.

Másnap, mikor Voldemort üvöltésére azonnal az irodájához rohant, már tudta, hogy nem kellett volna odaadnia. Potter a Sötét nagyúr egész irodáját a plafonra ragasztotta.