Ezüst és skarlát ✔

22. Fejezet - Halál

Hirtelen valami neszt hallott a távolból. Felugrott és azonnal egy kést ragadt meg a közelből.

Máris ránk találtak volna? – húzodott meg közben az istálló ajtaja mögött. – Mégis ki vagy kik lehetnek azok?

Kilesett a deszkalapok közötti szűk résen, ám senkit sem látott abból a szögből. Az egyre közeledő léptek hangja azonban továbbra sem tűnt el.

- Zephyrus – suttogta – Készülj! Most azonnal elmegyünk innen!

Épp felült volna a szárnyas lóra, amikor egy árny jelent meg az istálló bejáratánál.

Zephyrus felnyerített meglepettségében.

- Hát te vagy az! – kiálltott fel örömében a lány, s azonnal odafutott a váratlan idegenhez.

Egy róka volt az. Ugyanaz a róka, akivel azelőtt a lány még találkozott.

- Nem hiszem el! Hogy-hogy itt vagy?!

És már le is gugolt melléje, hogy megölelje. A róka viszonozta a gesztust: ő is odabújt hozzá. Mintha csak mindvégig arra várt volna, hogy a lány visszatérjen.

Talán mégis van értelme annak, hogy még élek. – gondolta.

- Ameddig itt vagyok, addig gondoskodni fogok rólatok! – nézett a rókára meg Zephyrus-ra mosolyogva. – Ennyit én is meg tudok tenni! Nem hagyom, hogy valami rossz történjen veletek! - jelentette ki bátran.

Újra megsimogatta kedves barátait. Annyira örült, hogy ők itt vannak neki. 

Kicsivel később bement a házba, hogy összeszedje magát és listát készítsen a teendőiről. Többek között, fel kellett mérje, mi áll rendelkezésére és mit kell beszerezzen.

Ahogy látom, az ivóvíz már kezd elfogyni... Hmm - nézett ki az ablakon -  A nap most már lemenőben van, viszont holnap az első dolgunk az lesz Zephyrus-szal, hogy elmegyünk vízért.

De ahogy a kötéseit cserélte, a fájdalomérzet rádöbbentette arra, hogy egyelőre még veszélyes lenne egy ilyen út.

Muszáj lesz várnunk még pár napot. - Újra a víztartályra nézett. - Remélhetőleg addig ki fog tartani.

Majd, ahogy újra magára tekintett, ráeszmélt, hogy még mindig ugyanaz a mocskos ruha van rajta, amit Chase szolgálói adtak rá. 

Akkor még egészen fehér volt. - emlékezett vissza. - Most meg ... - majd egyből megrázta fejét. - Nem! Most nincs időm arra, hogy a múlton rágodjak. Ideje megszabadulni ettől a gönctől.

A hálószobában levő szekrényhez ment. Ahogy keresgélt benne, meglepő módon pár női ruhára is talált.

Hát ezek? – nézett csodálkozva.

Szabásuk egyszerű volt, mégis szép és pontos. Látszodt rajtuk, hogy voltak használva, viszont nem tűntek kopottnak.

Vajon miért vannak itt? A kié lehetnek? A fiatalos stílusukból ítélve talán ... Kalhen-nek lehetett egy felesége?! Vagy talán csak egy nő, aki itt élt vele ...?

A lány egyből elvörösödött.

Most már nem is csodálkozom, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzám. Tényleg csak egy gyerek vagyok hozzá képest. – szégyelte el magát, miközben a múlt jutott az eszébe.

De ez az igazság! Ideje felnőnöm! Nem támaszkodhatok folyton másokra.

Aztán újra a kezében levő ruhára nézett.