Ezüst és skarlát ✔

7. Fejezet - Megalkuvás

A lány reményvesztetten térdelt a földön s üres tekintettel bámult maga elé. A róka orrával bökdöste, de hasztalanul. A férfi mellette állt s azt próbálta kideríteni,  hogy mit is tegyen vele, mert egyszerűen nem akart reagálni semmire.

Tétovázva, de végül eldöntötte, hogy ellenőrzi, ha esik-e még az eső vagy sem. S remélte, hogy közben a lány nem fog tenni semmi őrültséget. Mielőtt elindul, vetett egy pillantást a rókára, mintha csak arra utasítaná hogy vigyázzon a lányra.

Elment az eszem? - gondolta is a következő pillanatban - Most már rókákkal társalgok vagy mi? 

Az ajtóba érve sejtése beigazolódott: valóban elállt az eső. Most már indulhatnak. Visszatért a szobába. Útközben megtalálta a kedvenc köpenyét, amit még a lány lopott el tőle. Bár elég gyatra állapotban volt. 

Az én drága, kedvenc köpenyem!! - sóhajtott a férfi, látva a lyukakat meg a sárt rajta. 

Miután aztán nagy nehezen belenyugodott a veszteségbe, a lányhoz lépett s karon fogta. Ő engedelmesen felállt s ment amerre a férfi húzta. A róka kérdőleg nézett feléjük, de ha a lány nem ellenkezett, akkor ő sem.

Aztán ahogy a kinti hűvös levegő megcsapta a lány az arcát, máris visszatért a valóságba, s persze azonnal kirántotta karját a férfi kezéből. 

- Mégis mit képzelsz?! Veled sehova sem megyek!!! - kiáltotta dühösen, közben hátrálva tőle. 

Erre persze a róka is reagált s kettőjük közé ugorva a férfire vicsorgott.

Aaaahhhh!!! Már megint kezdődik!! - elégelte meg a férfi. - Figyelj, te lány! Ha van egy kis józan eszed, akkor körülnézel s rájössz, hogy ez a hely még a legszebb szavakkal leírva is egy pórfészek. Csak azért maradtunk itt, mert kint zuhogott az eső. Na meg azért, mert az egekig ugró lázadat azonnal kezelnünk kellett. De most, hogy már nem esik és te is magadhoz tértél, semmi szükség arra, hogy itt maradjunk. Éhes vagyok meg fáradt is. Egész este téged pátyolgattalak. Úgyhogy légy szíves és fejezd be az értelmetlen ellenkezést.

A lány még mindig szúrós szemekkel nézett rá, amikor egyszerre korogni kezdett a gyomra. 

- Na látod?! Te is éhes vagy! Úgyhogy, gyere már!

A lány még tétovázott egy kicsit, lehetőségeit elemezte. Egyik sem tűnt valami kecsegtetőnek, és az éhségérzete is csak egyre erősödött, szóval végül beadta a derekát.

- R-rendben, veled megyek. - felelte inkább mogorván, mint beleegyezően.

- Tökéletes.

- DE!

- Mit akarsz még? - türelmetlenkedett a férfi.

- A róka is velünk jön!

- Tessék?! Meghibbantál? Ez a lány!!! Az őrületbe kerget!!! Kellett nekem elvállalnom ezt az átkozott megbízást. Minek kell neked az a róka?

A lány nem felelt azonnal, csak az állatra nézett. Talán még ő maga sem tudta pontosan a választ. Aztán mégis csak megszólalt.

- Azt hiszem ... megkedveltem ... 

A férfi sóhajtott egy nagyot. Még ő maga sem tudta, a hányadik lehet ez már.

- Legyen hát. Feltéve, ha meg tudod győzni Zephyrus-t, hogy felengedje a hátára.

Azzal el is indultak a csűr felé ahol a szárnyas ló pihent. Az állat, amikor megneszelte jöttüket, felemelte fejét s amint meglátta a rókát, azonnal ellenséges pózt vett fel. Természetesen a róka is hasonló képpen tett. Nem igazán kedvelték egymást.