Ezüst és skarlát ✔

23. Fejezet - Napfelkelte

- Hát nem veszed észre, hogy épp azon vagyok, hogy megöljelek?! - kiáltotta Zephyrus-nak, továbbra is kezében szorongatva a tőrt.

De nem jött más válasz azon a megnyugtató, értelmetlenül kedves ölelésen kívül... A lány szavak nélkül maradt, s könnyek lepték el szemét.

Én ... nem akarom bántani őt... – suttogta magában, közben kiengedve kezéből a pengét.

Erőtelenül térdelt a földön, a fekete szárnyak ölelése alatt. Sötét volt, és mély csend. Csak a szárnyas ló hangos, de nyugodt lélegzetvételei hallatszodtak. Fejét a lány vállára hajtva pihent békésen.

- Miért...? Miért nem gyűlőlsz már meg? - hangzottak szipogva a szavak. - Nem értem... Mivel érdemeltem ezt ki? Te ... meg a gazdád is! Mi jó származik nektek abból, ha segítetek nekem?

Morcosan kihámozta magát Zephyrus hatalmas szárnyai alól, majd távozni készült.

Ááágh, az agyamra mennek!! Mégis mi a baj van a fejükkel?! Nem veszik észre, hogy egy vérszomjtól fűtött szörnyeteggel állnak szembe? Félniük kellene ... tőlem ... Szóval... miért nem teszik?

"Miért félsz rám nézni? Hát nem ezt akartad? Megölni engem?" – jutottak eszébe Kalhen szavai. - Miért is? Magam sem tudom ...

Hirtelen irányt váltott és a raktárba ment.

Hideg éjszaka a mai, jobb ha viszek Zephyrus-nak egy takarót.

Talált is egyet, de kifele menet sikerült véletlenül levernie Kalhen egyik bőrtáskáját.

Oh, ez a kétbalkezes énem!!

Gyorsan odavitte Zephyrus-hoz a takarót, aztán visszatért rendet rakni.

Úgy tűnik, a táska tartalma is kiesett. Jobb, ha mindent szépen visszateszek a helyére, különben hatalmas szidást kapok majd Kalhen-től. - gondolta ösztönösen, aztán rájött, hogy valószínű erre már sohasem lesz alkalmuk... Egy ideig még bámult maga elé, aztán nekilátott.

Ahogy a tárgyakat szedegette fel, rájött, hogy Kalhen ebben a táskában tarthatta a legfontosabb dolgait. Többek között papírdarabok, borítékok meg egy zacskó pénz is volt benne. Épp az, amit akkor Chase-től kapott fizettségként. Ahogy tovább kutatott, egy kis fémhengerszerű valamire talált a polc alá gurulva.

Benyúlt érte. A fedele le volt esve, belül pedig egy papírtekercs volt.

Hmm, valami levéltartó lehet. – nézegette – Méghozzá elég díszes darab. Valami fontos vagy épp titkos levél lehet benne, ha ebben őrizgette, és nem a többi papíros között. Jobb, ha nem nézek bele. Megkeresem a fedelét, s aztán végeztem is.

De ahogy lehajolt, ügyetlenül tartotta a fémhengert, és a tekercs kicsúszott belőle.

Sóhajtott egyet, aztán utána nyúlt. Szokványos darab volt, egy egyszerű bőrszalaggal átkötve. Ahogy viszont jobban megfigyelte, a tekercs egyik oldalán észrevette a "Címzett:" feliratot. Melléje viszont semmilyen név sem volt írva, csupán egy kis rajz, ami egy írisz virágot ábrázolt.

A lány elképedt, s reflexszerűen a tarkójához kapott.

Ez szinte ugyanolyan, mint a jel a nyakamon! ... Vajon ... nekem írta volna...? De miért?

Kíváncsian, óvatos mozdulatokkal kinyitotta a tekercset. Apró betűs írás volt rajta, de meglepően rendezett és könnyen olvasható.

"Kedves ...