Ezüst és skarlát ✔

1. Fejezet - Árverés

A nap messze magasan süt az égen. Nyár van. Az átlagemberek kinn dolgoznak a mezőn, vagy állataikat legeltetik a közeli legelőkön. Az asszonyok otthon főznek s a gyerekekre vigyáznak. A nemeseknek persze erre nincs szükségük. Vannak bőven szolgáik, akik megtegyék mindezt helyettük. Addig pedig ők kényelmesen hűsölhetnek kastélyaikban és kertjeikben. Ilyen ez a világ. Igazságtalan. De mindenki megpróbálja kihozni belőle a lehető legjobbat ... saját magának.  

Egy ókori város elhagyatott romjainál járunk. A napsütés fénye visszatükröződik az egykori épületek kőfalairól. Itt-ott növényzet is található. Egy kicsit odébb pedig egy nagy, fából készült emelvény. Hogy minek? Természetesen, hogy jobban lehessen látni azokat, akik arra felállnak. De ki is járna egy ilyen elhagyatott helyen? A válasz itt is egyszerű: azok, akik elhagyatott helyeket keresnek. Egy ilyen istenhátamögötti romvárosban senki sem zavarná meg egy árverés lefolyását.

Árverés? Igen, az. Épp rabszolgákért folyik a licit. A legtöbb fiatal lány. Bár gondolom nem szükséges ecsetelni, hogy miért is kellhet valakinek egy szép, ereje teljében lévő lány.

A rabszolgasorsra várók mind fel lettek sorakoztatva az emelvényre. Mellettük meg ott van egy alacsony kövér középkorú férfi, a kikiáltó. Ő az aki levezeti az árverést. A rabszolgák az övéi. Legalábbis egy ideig, míg busás jutalmat nem kap értük.

A pódium előtt állnak, nagy izgatottsággal a vevők. Legtöbben férfiak, különböző korúak. Egy a közös bennük: élvezetre vágynak, szolgákra akik minden szavukat teljesítik.

De ki tenne ilyet önszántából? Nos, általában senki. A legtöbben akaratuk ellenére kerültek ilyen helyzetbe. S egy olyan varázsbillog tartja őket fogva, ami elviselhetetlen fájdalmat okoz, akárhányszor ellenszegülnek uruk parancsának. Így sorsuk meg van pecsételve. Örökre.

Már csak néhány rabszolga maradt eladandó. A sorban egy igen fiatal lány következik. A lábán levő bilincsek meg az általuk okozott sérülések miatt csak alíg tud lépni. A kikiáltó nem sajnál egy jó nagyot rántani a nyakához erősített láncon. Térdre akarta őt kényszeríteni, ami nem lett volna nagy dolog, hisz a kezei is, amivel esetleg megtarthatta volna az egyensúlyt, hátra voltak kötve. A lány viszont mégsem esett el. A kikiáltó haraggal nézett végig rabszolgáján, aki annyi fejtörést okozott eddig neki. Kitartása és közömbössége az őrületbe kergette. Most is üres tekintettel bámulta a mezítelen lába alatt levő deszkadarabot.

Egyszerűen meg akart szabadulni ettől a lánytól. De a kevés pénzzel sem elégedett meg. Így a lehető legvonzóbban próbálta őt bemutatni az előtte levő tömegnek. Ami nem is került sok erőfeszítésébe. Ezek a vevők mind jól értettek az ilyesmihez s hamar észre is vették eme "ínyencség" valódi értékét. Az első dolog ami szemükbe ötlött, az a kifejezetten nőies alkata. Egy újatlan, alíg térdig érő színtelen ruha volt rajta. Karjai és lábai hosszúak és erőteljesek voltak.  A bőre tele volt ütések és kínzások nyomaival, mégis csalogató volt s arról árulkodott hogy az "árúcikk" még a tizenéves korában járt. A haja is felhívta a tömeg figyelmét. Egyenes és rövid volt, még a vállát sem érte. Ezüstös színe pedig csak úgy ragyogott a déli napfényben.

Az egyetlen ami talán eltorzította ezt a csábító képet - a bilincseken és köteleken kívül -, az a lány komor arckifejezése volt. De ez nem volt valami új az efféle társaságnak, ígyhát ügyet sem vetettek erre a kis részletre. Máris megtették ajánlataikat. Elég nagy összegnél kezdődött a licit, ami persze nagy örömöt okozott a kikiáltónak. Az elején többen is jelentkeztek, hogy eme szépség új urai lehessenek, de hamar lemondtak e vágyról. Az ár már-már irreálisan naggyá kezdett válni. Az utolsó ajánlatot egy ötven év körüli férfi tette meg. A kikiáltó tovább kérdezett, de néma csend volt a válasz. Senki sem tudott többet ajánlani, noha nagyonis szerettek volna.