Ezüst és skarlát ✔

19. Fejezet - Szemtől szemben

Kezdj el merni szeretni. - visszhangzottak Villheln úr szavai Kalhen elméjében.

A bátorság, hogy érdekeljen egy másik személy sorsa ... Mikor is éreztem ezt utoljára...? - Egy pillantást vetett az ablakra. Kint már kezdett virradni. - Bárhogy is, most ezen nincs időm agyalni. Annak a lánynak szüksége van rám, és ez most bőven elég indok ahhoz, hogy folytassam az utamat. 

Határozott tekintettel nézett fel Villheln úrra.

- Köszönöm, hogy időt szakítottak rám, és észhez térítettek. - majd meghajtotta fejét tiszteletképpen. 

Az idős úr csak röviden bólintott egyet.

- Mi örülünk, hogy segíthettünk. - szólalt meg Abigail néni is, mosolyra kerekítve ajkait.

- Azt hiszem, most már tényleg ideje indulnom.

- A vihar valóban már kezd lecsendesedni, de biztosan odatalálsz egyedül a ... az úticélodhoz?

- Persze. Van térképem, szóval ... - Kalhen a kabátja zsebébe nyúlt, amikor megérezte, hogy a papíros teljesen elázott. Elővette, hogy meggyőzödjön sejtéséről. De sajnos igaza volt. A rajz meg az írás is elmosódott. - Ez teljesen tönkre ment. Most mit tegyek? Halványan még emlékszem a térkép részleteire, de ez nem lesz elégséges. Ezen a területen, ha nem tudom pontosan merre tartok, bármikor meg is halhatok. S ha még túl is élném, talán túl későre érnék a várhoz ... Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Már így is túl sokat késlekedtem. - Kalhen tovább gondolkodott, de végül csak egyetlen lehetősége maradt. - Nincs mit tenni. Segítséget kell kérnem. 

Újra Villheln úrra tekintett. Látva az ifjú kezében az átázott térképet, az öreg ember már sejtette, mit szeretne mondani.

- Kérem, bocsásson meg, hogy újra segítséget kérek. De talán ön jobban ismeri az itteni vidéket s az utat, amelyen el kellene indulnom. - habozott egy kicsit, majd folytatta. - Részleteket nem árulhatok el, de egy várhoz tartok éppen. Valahol ezen a hegyen kell lennie.

- Earlington vára, nemde?

Kahlen elképedt. - Vajon mennyit tudhat még?

- Jól van fiam, nem kérdek semmit. Te tudod, mi dolgod van ott, s hogy miért ennyire sürgős. De ha ezzel segíthetek neked, akkor elvezetlek odáig.

Abigail néni előkészítette férje felszerelését, majd búcsút vett tőlük. A két férfi útnak indult. Villheln úr megmutatta az utat, de a várig már csak Kalhen ment. Nem szerette volna az öreg urat is belekeverni ebbe az ügybe. 

Már jó két órája haladt előre az erdőben. A vihar miatt a hóréteg néhol szinte derékig is elért. Ez a menetelés Zephyrus-nak is megterhelő volt. 

Hamarosan a távolban láthatóvá vált a vár magas fala.

Csak szép lassan mehetett tovább, figyelve minden egyes apró mozgásra. A lopakodás az erőssége volt, de az ilyen havas tájhoz még nem volt annyira hozzászokva. Vigyáznia kellett, nehogy észrevegyék. Az erdő pedig nem volt annyira sűrű, hogy elrejtse őket. Nagy részt magas fenyőfákból állt, amelyek törzse hosszú és vékony volt.

Valami történik! - vette észre, amint közelebb ért a várhoz. - Egyetlen őrt sem látok. 

Lovát a fák rejtekében hagyta, ő pedig közelebb osont, szinte egészen a fal mellé. De még így sem látott semmi mozgást.

 Ez tényleg gyanús. 

Aztán hangokat hallott. Nem értette tisztán, de a beszélgetés egyáltalán nem tűnt barátságosnak. Egy férfi és egy női hang ... - A lány lenne az? - Aztán hirtelen csend lett. - Ez nem jó, azonnal mennem kell!