Ezüst és skarlát ✔

12. Fejezet - Lincoln

- Nekem nincs nevem. - hangzott el a válasz a lány részéről.

Kalhen értetlenül nézte, amint a lány felszáll a hintóba, majd Chase is utána. Az ajtó becsukodott, és a kocsis indulásra parancsolta a lovakat. A férfi csak bámulta, ahogy a hintó egyre csak távolódik, majd eltűnik az egyik kanyarban. Valahogy még mindig nem tudta felfogni a történteket. Jobban mondva, csak most tudatosult benne ez az egész. Minden annyira furcsának tűnt. Egyáltalán nem erre a fordulatra számított. De azért örült, hogy sokkal könnyebben megoldódott a helyzet, mint ahogy remélte.

Megfordult s Zephyrus felé vette az irányt. Mikor odaért, gyengéden megsimogatta pajtása fejét, majd felült a hátára, s jelzett, hogy indulhatnak. A ló kitárta szárnyait, s pillanatokon belül már az égben is voltak. Kahlen egy kicsit tétovázott az irányt illetően. Egy pillanatra visszatekintett, s a fák között a hintót kereste. Valami benne mintha azt szerette volna, hogy még kövesse őket egy ideig. De végül elvetette ezt az ötletet.

Az én munkám eddig tartott. Ideje visszatérni a sajét életemhez.

Egy általa gyakran látogatott város felé vette az irányt, ahol a reggel is járt a lánnyal. Bár most csak megebédelni szeretett volna. Az egyik törzshelyére ment be, ami a város egyik kevésbé látogatott részén volt. Egyrészt szerette ezt a kocsmát, mivel soha nem volt túlzsúfolva, másrészt az ide járó emberektől általában megbízható információkattudott megvásárolni. Korábban is itt volt, hogy Chase Earlington holléte felől érdeklődjön.

Leült a pulthoz. Hamarosan ott termett előtte egy fiatal lány.

- Szia, K. - szólt hozzá a lány csilingelő hangon. - Mivel szolgálhatok?

- Hello, Callie. Csak a szokásos.

- Értettem. - felelte a lány egy hatalmas mosollyal, miközben továbbította a rendelést. Majd visszatért, hogy folytathassa a cseverészést a fiatalúrral.- Micsoda különleges nap lehet, hogy ma már másodjára térsz be hozzánk. 

- Csak valami elintézni valóm akadt a városban, így gondoltam újra megkóstolom a kedvenc szakácsom főztjét. - mosolygott el Kalhen.

- Nem ér, hogy mindig csak anyu főztjét dícséred!! - duzzogott Callie. - Én mikor kapok dícséretet tőled? - A lány meglibbentette szempilláit, majd a púltra könyökölt, hogy közelebb lehessen Kalhen-hez.

- Calliope, fejezd már be a flörtölést, és folytasd a munkád! - szólt egy férfi hang a púlt másik végéből.

- Már megyek is, apa! De visszatérek még. - kaccsintott.

Eközben a középkorú férfi is odajött Kalhen-hez meghozva a rendelését.

- Bocsánatot kérek a lányom viselkedéséért. Még túl gyerekes, ahhoz hogy a házasságra gondolhasson. - mondta ezt egy kicsit hangosabban, hogy Calliope is hallhassa.

A lány kinyújtott nyelvvel jelezte egyet nem értését. De aztán folytatta is a vendégek rendelésének felvevését.

Kalhen elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak folytatta kedvenc fogása elfogyasztását.

- De mondd csak, fiam, mi is az igazi ok, hogy ide jöttél?

- A figyelmes és megbízható Aaron. Túl jó emberismerő vagy. - felelte Kalhen elismerően.

- Mit mondhatnék? Sok mindent megéltem már. De most rád vagyok kíváncsi. Nem szoktál csak azért ide jönni, hogy megebédelj.

- Dehogynem!

Aaron felvonta az egyik szemöldökét.

- Naa jó, talán igazad van, de attól még igaz az, amit a főztötökről mondtam.