Ezüst és skarlát ✔

13. Fejezet - Titok

- K, tudok, arról, hogy képes vagy gyógyítani.

- Tessék? Mégis honnét veszed ezt?

- Figyelj, többször is harcoltunk együtt és láttam, amint halálosan megsebeznek. De a sebeid mindig elképesztő gyorsasággal gyógyultak be. Azt hitted, hogy nem veszem észre? Nevezheted ezt akárminek, de az biztos, hogy ez egyáltalán nem természetes.

Kalhen elhallgatott. Hol maga elé nézett, hol pedig egykori bajtársára. Rájött, hogy előtte nem titkolózhat. Ígyhát lehajtotta fejét, s halkan így szólt:

- Igazad van. Képes vagyok bizonyos mértékben a gyógyításra, és nem csak. De még én magam sem tudom, hogy mi is ez az erő... De, várjunk! Már megint eltértünk a témától!

- Ja, bocsi. - szabadkozott Lincoln.

- Ez annyira rád vall - csóválta a fejét Kalhen - De mondd, azt tudod, hogy mire is használták ezeket a varázsitalokat?

Lincoln egy kis szünetet tartott, mert a valóság fájdalmas volt.

- Ezekkel a szelencékkel embereket öltek. És pedig nem akárhogyan. Ez a varázsital arra készteti az embert, aki megissza, hogy végezzen önmagával. De úgy, hogy ezt közben senki se gyanítsa.

- Pontosabban?

- Megtörténhet, hogy az ital csak napok vagy hetek után fejti ki hatását. Addig az ember teljesen normálisan viselkedik. Legalábbis a körülötte lévők számára. Valójában ő már az ital elfogyasztásának pillanatában elveszti az uralmát önmaga felett. Ám azzal, hogy folytatja megszokott életét, elhiteti, hogy minden a legnagyobb rendben. Közben pedig úgy intézi az eseményeket, hogy az öngyilkossága egy érthető választásnak tűnjön. Így senki sem gyanakodna gyilkosságra, az igazi elkövető pedig megússza, sőt folytathatja a gyilkolászást.

- Lehetséges ez egyáltalán? Biztos vagy te ebben? Hisz te is azt mondtad, hogy senki sem gyanakszik gyilkosságra. Honnét van akkor neked ez az információd?

- Ezért volt annyira fontos, hogy ilyen körülmények között találkozzunk. Igazából senkinek sem szándékoztam erről beszélni, mert azzal magamat is veszélybe sodrom. De amikor hallottam, hogy te is belekeveredtél, mindenképp figyelmeztetni akartalak.

- Értem. És értékelem. De akkor is, hogyan került ilyen kaliberű információ a birtokodba? Mert valóban hallottam híreket az utóbbi időben néhány öngyílkosságról. És nem közemberek voltak, hanem a társadalom legfelső rétegeiből. Ha ez kiderül, akkor ... - Kalhen egy pillanatig elgondolkodott, majd mintha rájött volna valamire, s újra Lincolnra tekintett - Csak nem emiatt szálltál ki olyan hirtelen a szakmából?

Barátja csak bólintott.

- Az utolsó megbízásom kb egy hónapja volt.

- Amikor az idősebb Earlington még élt, ugye?

- Igen. Egy elégedetlen ügyfele bízott meg engem, hogy törjek be az Earlington várba és szerezzek meg neki néhány "gyógyfőzetet". Persze azok igazából varázsitalok voltak.

- De miért pont te? Nem lett volna egyszerűbb a fekete piacról beszerezni? Hisz tudom, hogy te sem dolgoztál valami olcsón.

- Úgy értettem, hogy Earlington néhány hónapja már nem szállított ilyen varázsitalokat a fekete piacra.

- Tehát leállt. Talán új életet akart kezdeni?

- Nem hiszem.

- Miért?

- Amikor azon a bizonyos éjjelen betörtem a várba, meglepően sok őrt találtam mindenütt. Nem volt valami könnyű bejutni. De a megbízomnak hála tudtam, hol keressem a "gyógyfőzeteket". Egyenesen az alagsorba mentem, viszont amit ott találtam, az teljesen lesokkolt.