Ezüst és skarlát ✔

5. Fejezet - Hajtóvadászat

A férfi mellkasát vér kezdte elborítani. Köhögött. Egyre nehezebben lélegzett. Szemeit is alig tudta nyitva tartani. A fájdalom érzete teljesen elborította az agyát. Csak a hangok által tudta valamennyire észlelni a külvilágot. Talán lépések lehetnek. Majd ajtónyikorgás s egy ismerős hang: ahogy a kulcs elfordul a zárban.

A lány ... elmenekült.

A zsoldos az ájulással küszködött. De nem adhatta fel. Tudta, hogy ha nem segít önmagán, senki más nem fog. Szóval nagy nehezen felemelte a karjait, hogy levehesse a kesztyűket. Kínlódott vele egy darabig, de végül sikerült. A neheze viszont csak most jött. El kellett állítania a vérzést. A jobb kezével megfogta a fadarabot, ami a mellkasából éktelenkedett ki, s lassan elkezdte kihúzni. Közben a bal kezével próbálta leszorítani a sebet. A művelet eléggé fájdalmas volt és sok erőt meg koncentrációt igényelt. Lényegében acélidegeket. De egy ilyen ember valószínű nem most csinált ilyesmit először.

Végül sikerült kivennie a fadarabot. S mikor a bal kezét levette a sebről, a vérzés már el is volt állva. Feltápászkodott a földről, s az ajtó felé vette az irányt, de az nem nyílt. Akkor jutott csak eszébe az a bizonyos kattogó hang, amikor a lány bezárta az ajtót. Próbálta felfeszíteni, de nem sikerült. Betörni meg nem akarta. A saját háza, minden áron vigyázni akart rá. Így hát az ablakhoz ment, azt könnyebb volt kinyitni. Kint még mindig zuhogott az eső, de nem várhatott. Kimászott, majd megkerülve a házat, bement a főbejáraton, ami tárva nyitva volt.

Látom, ezt már elfelejtette bezárni.

Bent a fogas felé nézett. Szüksége volt a csizmájára meg a köpenyére. De az egyik hiányzott. Jobban körülnézett, majd felkiáltott:

- Az a lány!!! Csak nem mezítláb menekült el ebben az időben?! Megőrült?!?

Fehúzta a csizmáját, majd a fogas melletti szekrényből előrántott egy másik, az előbbihez hasonló köpenyt. Aztán kiszaladt s az istálló felé vette az irányt. A szárnyas lóra volt szüksége, de az sehogy sem akart kimenni ilyen időben. A mennydörgés megrémítette. Így hát a férfi magára maradt. Körülnézett a tisztáson, hogy a lány után kutasson, de az eső minden nyomot elmosott. Nem volt mit tenni, találomra kellett vennie az ösvényeket. Elsőként a bejárati ajtóval szembenieket vette. Gondolta, hogy a lány, siettében, a legkézenfekvőbb útvonalat választhatta. Elég sokáig ment befelé az erdőben, de semmi nyomot sem talált. Így visszatért a tisztásra s a következő ösvényt is ellenőrizte. De ott sem volt semmi. Majd a harmadikat, és így tovább. Órákon át kereste a lányt a zuhogó esőben. De sehogy sem talált rá, még a nyomára sem.

Egy kis pihenőt tartva, felnézett az égre. A távolban már látszódott a tiszta ég. Szóval úgy döntött, megvárja míg az eső eláll, aztán újból nekivág a keresésnek.

Ilyen időben úgysem juthat olyan messzire. - gondolta, majd bement a házba, hogy megszárítkozzon. 

Levette a csizmáját, a köpenyét, majd a mellényét is. Egy tálba vizet öntött és egy rongyot vett elő. Leült az asztal mellett az egyik székre és megvizezte a rongyot. A sebet akarta kitisztítani. Vagy jobban mondva, lemosni a vért a mellkasáról, mert a seb már be volt hegedve. Ezután bement a hálószobába. Valószínű egy tiszta ing után. De mikor kinyitotta az ajtót, akkor vette észre hogy az ablak még mindig tárva nyitva áll, s az eső csúnyán bever a szobába. Odaszaladt s gyorsan becsukta az ablakot, majd a másik szobából hozott valamit amivel feltörölhette a vizet. A szőnyeg egy része jócskán átázott.

Ez elég lassan fog  megszáradni majd. - bosszankodott.

A férfi csóválta a fejét, majd meglátta, hogy a szőnyeg másik részén egy hatalmas sötétvörös folt éktelenkedik. Csak akkor eszmélt fel igazán, hogy mennyi vért is vesztett. Ösztönösen a mellkasához kapott és a heget tapogatta. A felszíne teljesen be volt gyógyulva, a szívverésével is rendben állt.