Kpop birthday imagine

Donghyun Ab6ix

-Kim Donghyun el ne merészelj menni, amikor hozzád beszélek!-tölti be az egész helyiséget a hangod.

-Miért is? Már rég nincs semmi értelme ennek a vitánk, nekem meg van ennél jobb dolgom is-feleli dacosan, ami csak jobban felhúz.

-Persze arra a hülye stafftos csajra volt időd-koslatsz utána idegesen.

-Ne kezd megint T/N!-sziszegi fogai között idegesen.

Napok óta ez megy köztetek. Donghyun és te már lassan két éve egy párt alkottok. Mindent elfogadtál az életéből. Hogy van olyan alkalom, hogy konkrétan napokig nem találkoztok, hogy nem feltétlenül tudtok egy-egy helyre elmenni, nehogy lebukjon. Ezt mind már a legelején tudtad.

Viszont azt eltűrni, hogy konkrétan a csajok sorban nyomulnak rá nem könnyű főképp, hogy mivel nagyon kedves ezért nem gyakran küldi el őket.

Nem egyszer jutott a füledbe az a pletyka, hogy ti nem is vagytok együtt csak kavartok, vagy hogy nyílt kapcsolatban éltek. Erre Donghyun meg most  nem akarja megérteni, hogy miért is zavar az új sminkes csaj, aki szemmel láthatóan sokkal jobban elvan a fiúddal mint kéne.

-Akkor menjél nem különösebben érdekel mit csinálsz!-vágod a fejéhez, majd sértetten vonulsz el.

Még hallottad elfúlóan, hogy Donghyun utánad szólt, de nem különösebben érdekelt. Már eleged van ebből a témából.

Céltalanul bolyongsz összevissza a városban. Nem nagyon tudod, hogy mit szeretnél. Azt se hogy hova menjél, egyedül abban vagy biztos, hogy nem akarsz otthon lenni vele.

Nem szeretnéd elveszíteni. Ő a legfontosabb emberek egyike az életedben, de egyszerűen nem vagy képes lenyelni az ilyen dolgokat. Rettegsz attól, hogy lecserél...

Pár órával később viszont túlságosan hideg lesz így nem tudsz mást tenni haza kell menned. Kelletlenül lépkedsz a közös lakásotok felé. Gyomorgörccsel lépsz be az ajtón.

Az ajtó túloldalán, Donghyun vár. A késői óra ellenére ébren. Meg mered kockáztatni, hogy végig ott szobrozott amíg nem voltál otthon. Ismered már ennyire.

-Jagiya annyira aggódtam-borul a nyakadba. Magához ölel, már nyoma sincsen annak a dühnek ami pár órája, uralta köztetek a légkört.

-Én is. Enyhén túlreagáltam-hajtod le a fejedet, szégyenedben. Sajnos pontosan tisztában vagy azzal, hogy enyhén forró fejű vagy.

-Semmi baj. Belátom volt indokod arra, hogy félre értsd a dolgokat-simogatja megnyugtatás képen a hátad, azonban te csak meg rosszabbul érzed magad.

-Túl jó vagy hozzám-suttogod már majdnem sírva.

-Ne butáskodj. Így szeretlek, ahogy vagy-mosolyog rád kedvesen, majd csókol meg.

Az este folyamán sikerült megbeszélnetek a problémáitokat. Hogy nem fogtok többet vitatkozni, legalábbis megpróbálkoztok. Nem állhat közétek semmi. Meg azt is, hogy ma elkíséred a fotózásra.

Ennek megfelelően a mai nap ketten vágtok neki az útnak a helyszínre, ahol a fotózás is zajlik. Nem messze van a város külterületén, oda egy kocsi visz.

A helyszínen nagyon szép. Egy elhagyatott múzeum szerű. Egyszerre hátborzongató és gyönyörű a hely.

-T/N nekem el kell mennem, készülődni. Elleszel?-aggodalmaskodik. Mindig szerette ha elkíséred ilyen helyekre, de rettegett, attól, hogy halálra fogod unni magad.

-Nem az első alkalom, hogy veled vagyok itt. Nem kell félteni!-mosolyogsz rá kedvesen. Igaz vonakodik még egy keveset, de mikor már negyedjére ordít rá a menedzser, hogy menjen az öltözőbe, sikerült elküldened.