Kpop birthday imagine

Treasure Hyunsuk

Sziasztok. Jó rég volt rész, de mentségemre szóljon, hogy ezt a részt, nagyon sokáig tartott megírni. Kétszer kezdtem újra, mert nem tetszett a szál, amin elindultam. Most se a legtökéletesebb, de messze a legjobb a három változat közül. Nem beszélve arról, hogy az egyik leghosszabb részem lett, háromezer-kilencszáz szóval. Remélem tetszeni fog nektek, jó szórakozást hozzá!

-Engedjél már el!-ordítottad teli torokból, reménykedve, hogy akkor végre megérti és engedelmeskedik is. Bár nem tudod miért bíztál még ebben. Hetek óta nem volt semmilyen eredménye ennek a viselkedésednek, te mégse voltál képes feladni. Mindennél jobban vágytál arra, hogy kiszabadulj ebből a koszfészekből. Már ott jártál, hogy ezért bármit hajlandó lennél megtenni.

-Nem vagy fogva tartva-mondta Hyunsuk ugyan azzal az idegesítő mosollyal, amivel vigyorgott minden alkalommal, mikor ezt felhoztad. Legszívesebben behúztál volna neki, mert csak jobban felidegesített ezzel. Nem elég, hogy te alapból szenvedsz itt, de ő még ezen jót mulat is. Túlságosan is nyeregbe érzi magát.

-Akkor akár vissza is mehetek a családomhoz?-vontad fel a szemöldöködet. Sarokba szorítottad ezzel a kérdéssel. Persze ő nem érezte ezt annak, de a te szemszögedből ilyenkor mindig te nyerted meg a vitát. Tény, hogy a ház területén belül és a telken belül szinte szabadon járkálhattál. Néha vettél csak észre magad körül hatalmas fickókat, akik árgus szemekkel vizslatták, hogy ugye nem szöksz meg, de mikor látták, hogy nem nyugodtan mentek tovább. A kalitkába zárt madár voltál. Ha bármi olyat tettél volna, ami a fiúnak nem tetszett volna, akkor biztos, hogy bezárt volna a szobádba, mint ahogy az elején tette.

-Mikor fogod már fel aranyom, hogy sokkal jobb neked itt?-simított óvatosan az arcodra. Az érintésétől undor járt át. Legszívesebben hánytál volna. Soha nem szeretted, ha belemásznak az intim szférádba, de tőle különösen nem viselted jól. Elrabol és utána még ő játssza a mártír szerepét, őrjítő.

-Rendem apu úgy is értem jön-mondtad dacosan. Apukád egyetlen lány gyermeke voltál és rengeteget értél neki. Egyik bátyádat kitagadta a másik pedig meghalt. Te maradtál az egyetlen reménye, hogy a családi hagyományokat fent tartsd, csak nem mond le rólad olyan könnyen.

-Nyugtasd magad ezzel, de az elmúlt hat hétben se jött, akkor miért most gondolná meg magát?-tette fel a kérdést. A hangjából érződött, hogy jót szórakozik a kijelentéseden. Még ő is tudta, hogy nem hiszel ebben. A lábaddal idegesen dobbantottnál és sikítottál egyet, mikor a fiú ismételten elégedetten hagyott itt téged, ki tudja mennyi időre. Rajta kívül az idegesítő Jihoon jött be csak, de vele nem lehetett értelmesen beszélgetni. Bármit mondtál ő nyugodtan, totálisan másról beszélt, mintha meg se hallotta volna, hogy te miről beszélsz. 

Neked tökéletesen megfelelt az életed otthon. Elkényeztetett egy szem lány voltál, ezt tudtad magadról, de te imádtad ezt az életet. Mindent megkaptál, amit akartál, egy dolgot kértek tőled cserébe. Apukád minden szavát követned kell és nem ellenkezhetsz. Nem volt nehéz ezt betartanod, mert mindig a te jóléted volt az első, főképp, hogy nem sok esély volt, hogy a kartert te irányítsd. A maffia családba született lányokat pedig híresen jól kezeli az apjuk, legalábbis te voltál erre az élő példa. Neked is meg kellett tanulnod alap dolgokat, de nem volt gondolat, hogy te legyél apád utódja. Volt két bátyád, senki nem gondolt rád mint potenciális örökösre. Aztán idősebb testvéredet, apukád kitagadta, mikor egy lányt, akit meg kellett volna ölnie behozta a házatokba. Másnap megszöktek és azóta se látta őket senki. A kisebbik két hónapja vesztette életét. A házatokba betörtek. Senki nem volt felkészülve rá és az őrök, akik a te szobádat őrizték eltűntek. Bátyád rohant megmentésedre. Téged sikerült élve kihozni, őt nem. Azóta is szidod a sorsot, hogy neked túl kellett élned. Miattad halt meg a testvéred, ez nem igazságos, neked kellett volna ott maradnod.