Kpop birthday imagine

&Team Yuma

Sziasztok. Újabb gyöngyszeme a cuki részeimnek. Nagyon szoros második lett, de nekem még mindig a legelső Jake-es részem visz a prímát. Azonban ez a történet is rém édes, remélem nektek is fog annyira tetszeni, mint nekem tetszik. Igaz nem esemény dús, de szívhez szóló. Jó szórakozást a részhez.

~Yuma szemszöge~

-Még is hol a francba lehet?-kezdtem egyre jobban és jobban ideges lenni, ahogy magam körül csak egyre nagyobb kuplerájt csinálok, de értelme nincs, mert azt az egy dolgot nem találom, amit szeretnék.

-Pedig tudom, hogy valahol meg kell lennie-nyugtattam magamat. Legalábbis próbáltam. Az elmúlt pár napom másról se szólt, csak arról, hogy az egész házat feltúrtam azért a kis dobozért, ami most nekem mindennél jobban kell. Nem lehet, hogy most tűnt el. Alig két hónapja még tisztán emlékszem, hogy láttam. Arra viszont, hogy hova raktam miután gondosan ellenőriztem, hogy meg van-e és hogy épségben van-e, nem emlékszem. Ez meg egyre jobban felhúzott, ahogy teltek a napok és nekem egyre égetőbb szükségem lett volna a kis dobozkára.

Már a húgomat is bevontam a keresésbe több szem többet lát címszóval. Azonban még így se sikerült eredményre jutnom. Átkutattam az összes zugot a házban, a szekrényeimet, az ágy alatt, a nappaliban a kanapé mögött, a fürdőben a kis szekrényt, mindent. Az iskolában a szekrényemet, a padomat. Az összes ruhám zsebét, de nem leltem. Pedig nekem az a nyaklánc mindennél jobban kell.

T/N és én még friss pár voltunk, amikor az egyik randinkon egy ékszer bolt előtt mentünk el. T/N mint szinte minden lány, csillogó szemekkel nézte a kirakatot, ahol megpillantott egy tényleg nagyon szép, de egyben elég drága nyakláncot. Az ezüst láncon egy fehér szívecske lógott, egyik sarkában egy nagy csillogó kővel, ami szív alakú volt. Nagyon szépen nézett ki, de eléggé borsos ára is volt. Nem mondom, hogy nem bíztam T/N-ben, vagy a kapcsolatunkban, de egy több százezer jenes ékszert a harmadik randin nem szívesen vettem volna neki. Ezért jött az alkum.

-Figyel T/N, egyezzünk meg-fordítottam magam felé a lányt, aki végre hajlandó volt levenni az ékszerről a szemét és rám nézni.-Ha egy év múlva még itt leszünk együtt, akkor megkapod tőlem ezt a nyakláncot-mutattam a kirakat felé. Nagyon örült az ötletnek, konkrétan sikítva ugrott a nyakamba, amitől tudtam, hogy nagyon is jó ötlettel álltam elő.

Sok munkám, a szó szoros értelmében, volt abban, hogy megtudtam venni azt az igen csak drága ékszert. Nyáron szinte végig dolgoztam. Szerencsére sikerült egy elég jól fizető munkát kifognom, amivel elég hamar összegyűlt a pénz. A másik mázlim, az volt, mikor kiderült, hogy leárazást tart félévente a bolt, így alig hét hónappal később már a kezemben volt az ékszer, aminek tudtam, hogy a barátnőm a világon a legjobban fog örülni.

Azonban most úgy tűnik eltűnt. Nincs pénzem egy másikra, nincs időm összegyűjteni egy másikra. Alig pár nap múlva már egy éve tettem ezt az ígértet, azaz nem sok időm maradt betartani az ígéretem. Ezért is fogott el a pánik, ahogy arra gondoltam, hogy nem tudok mit odaadni neki.

-Yuma én átkutattam az egész mosókonyhát, de sehol egy ékszeres doboz-jelent meg a szobám ajtajába a húgom, Hikaru. Csalódottan fordultam felé. Nem pont erre a mondatra számítottam. Ha ott nincs, akkor már végképp nem tudom, hol lehet. Az ágyamról lesöpörtem az összes ruhát, amit odahajigáltam addig, leültem és a kezembe temettem az arcom. Elég közel voltam a síráshoz.

-Ne szomorkodj tesó-mászott fel mellém az ágyra kis testvérem. Átölelt, úgy próbált tovább vigasztalni. -Még van három napunk megtalálni-próbált lelket önteni belém, de nem sok sikerrel. Már vagy egy hete folyamatosan ezt keresem, ha eddig nem lett, meg nem hiszem, hogy hirtelen pont az utolsó pár napban lenne ekkora szerencsém. Hikaru viszont állhatatos volt mint mindig, nem hagyta, hogy magamba roskadjak. Addig magyarázott nekem, míg nem voltam hajlandó beadni a derekam.