Kpop birthday imagine

Stray kids Chan

Sziasztok. Ez a rész sok időbe telt, minden nap úgy ültem le, hogy nem sok van hátra ma már befejezem, de végül úgy elhúztam, hogy csak ma sikerült kiraknom. Nem beszélve, hogy a rész a háromezer szót sikerült összekaparnom. Remélem tetszeni fog a rész.

Dühösen bolyongsz az autóddal az utcákon a GPS összeegyeztethetetlen mondatait hallgatva. Ingerküszöböd alapból alacsony, de ezen a héten kifejezetten nem bírod elviselni a plusz feszültséget, amik szembe jöhetnek. Mint például, amikor az idióta elméletileg mindent tudó technológia kicsesz veled.

-Hogy a francba forduljak balra, ha csak egyenes és jobbra menő út van?! -vágtad a melletted lévő székre a telefonodat.

Alapból stresszes átköltözni egy új városba. Te tökéletesen megvoltál az előző helyen, semmi kedved nem volt elköltözni. Az összes barátod ott volt, ott nőttél fel. Az iskolai tanév kellős közepe volt, ahhoz se volt idegrendszered, hogy egy összeszokott társaságba most fogd magad és elkezdj szépen lassan beolvadni. Még se számított. A szüleid csak egy célt vettek figyelembe. Az öcséd karrierjét.

Az öcséd két évvel fiatalabb nálad, de neki már most tizenhat évesen sokkal jobban el van tervezve az élete, mint neked és sokkal biztosabb életút áll előtte. Profi úszóként, konkrétan az összes egyetem sportszakja, kapkodott utána. A testvéred azt se tudta, hogyan utasítsa vissza őket. Egyetemi túráról túrára, versenyről versenyre. Ez volt az élete és ez által valahol a tiéd is. Persze támogatód őt, de amikor ekkora mértékben csak körülötte forog a család élete, az már nem kismértékben irritál.

Most is a szüleid csak kinyilvánították, hogy  menned kell az öcsédért, nem törődve azzal, hogy a költözés után lenne jobb dolgod, mint a drága fivéredet furikázni. Közölték, hogy nem akarják, hogy fáradtan járkáljon az új helyen, szóval menned kell. Kész pont. Egy jó ideje meglehetősen ridegek veled, de ezt kezded megszokni, főképp, hogy tudod, hogy ez valahol a te hibád.

Az összevissza kanyargások közepette, valahogy sikerült pont az uszoda előtt kilyukadnod, ami annyira felvillanyozott, hogy minden gondolatmenetedet megszakítottad. Leállítva a motort, hajoltál a telefonodért, ami időközben az egyik kanyarban leesett. Bementél az uszodában, ahol a kinti hideghez képest, kellemesen meleg idő volt.

-Jó napot, miben segíthetek?-hangzott a kérdés rögtön, ahogy beléptél az ajtón. A pult mögött egy kedvesen mosolygó, kedves nőt pillantottál meg. Odaléptél hozzá.

-Az öcsémért jöttem. Úszás edzése volt-kértél információt. A nő a gépen kezdett el lelkesen írogatni, majd a telefonba kezdett magyarázni, hasonló aktivitással.

-Még nem fejeződött, be de ha gondolja addig leülhet a kilátóra-szólalt meg pár perc után.-Egyenesen kell menni ennek a folyosónak a végén van egy ajtó, ott tud felmenni a kilátóra-intett a hosszú folyosó legvége felé. Némán bólintottál, majd megköszönve a segítségét indultál meg abba az irányba.

Az ajtót kinyitva az orrodat megcsapta a jellegzetes klóros illat, ami rögtön émelygésre késztetett. Nehezen szedve a lépcső fokokat mentél fel a kilátóra, aminek a legszélén foglaltál helyet. Mintha el akartál volna bújni, ami részben igaz is volt. Tényleg el akartál bújni mindenki és minden elől. Nem is tudtad volna megmondani, hogy mi késztetett arra, hogy megszegd az elveidet és beülj ide. Már éppen fontolgattad, hogy melyik útvonalon lenne a legcélszerűbb lelépni. Lepillantva  a medencékhez, láttad, hogy Jinsang még nagyban a hosszakat ússza, miközben az edzője ordítja neki az instrukciókat. Pont van elegendő időd, még lelépni. Azonban ebben a gondolatmenetedben egy kellemes hang állított meg.