Megvalósítani ~DNF-KarlNap~

5.nap (2)

Karl lenyomta a kilincset, miközben hatalmasat sóhajtott. Felnézett. A ház pontosan olyan volt, mint amilyenre emlékezett, kivéve az illat. Nem vanília és fahéj keveredett a levegőben, hanem a már megszokottá vált büdös dögszag. 

A szeme a folyosón elhelyezett szekrényre tett képekre tévedt. Nagy mosoly formálódott az ajkain, ahogy egy bizonyos képet meglátott.

A csapat többi tagja akkor lépett be, azonnal a nappaliba indultak, ledobva a táskáikat valahol útközben. Amíg Dream a fejszéjét élezve bekopogtatott minden ajtón a házat kutatva, George, aki egyébként csatlakozott volna hozzá, most leült Tommy mellé a földre.

-Ki az?-mutatott Sapnap a fotón Karl mellett álló vigyorgo személyre.

-Én és a testvérem, Sean.-mondta mosolyogva, majd felvette, és azzal együtt kiment a nappaliba. Leült Tommy mellé, a másik oldalát pedig Sapnap foglalta el. Dream is visszaért, ő George mellé huppant le, a hátát a szakadt kanapénak támasztva.

-Éppen forgattunk, amikor ez az egész történt, előléptetni készültek a Mr.Beast csapatba, ahelyett, hogy csak a kamerákat kezeljem, mert az egyik srác, Chris, nagyon megkedvelt, és úgy gondolta, hogy akár... Csatlakozhatnék. Rögtön hazarohantam, miután megtudtam, hogy mi történik. Azt hiszem, nem értem ide időben. Amikor beléptem, Sean már... Tudod...-Karl lenézett a fotóra, majd vissza a többiekre.

-Sajnálom...-motyogta együttérzően Dream.

Mindenki sóhajtozni kezdett.

-Ti veszítettek el bárkit is?

Az egész lakást betöltötte a néma csend. Olykor már fülsüketítőnek hatott.

George és Sapnap egymást bámulták, tudva, hogy mi következik. Dream felállt, és kiviharzott, pont, ahogy számítottak rá, George pedig utána.

-Azt hiszem, én elvesztettem valakit egyszer.-szólalt meg végül Tommy. A megmaradt csapat rászegezte a tekintetét.-Vagyis nem halott fizikailag, viszont amikor elmenekült az ellenséggel, számomra meghalt.-mondta az ajkát harapdálva, egy visszatartott sóhajtással.

-Ez elég szarul hangzik, sajnálom.-válaszolta Sapnap.

-Mindig olyan jó szavakat használsz a mondataidban.-nevetett Tommy.

Mindenki halkan kuncogott. Kicsit elfelejtették a témát.

George belépett a szobába, Dream az ablaknál állt, a maszkja oldalra tolva, a keze éppen a haján siklott át.

-Kezded felfogni, igaz?-kérdezte George, hátulról nézve ahogy a másik bólint. Halkan becsukta az ajtót maga mögött, és odaállt mellé.

-Megölelhetlek?

Szótlanul bólintott, George pedig gyorsan magához szorította. Egy könnycsepp hullott a fejére. Dream mindig is halkan sírt, némán pottyant ki a szeméből, némán folyt végig az arcán, majd le az állán.

-Bad ott volt, én azt hittem, elérek hozzá, de nem ment.-csuklott el a hangja a könnyek erőszakos visszatartása miatt.

-Dream, nem baj, ha nem állsz készen.

-George.

-Igen?

Dream elhúzódott, így már egymás szemébe néztek. Szavak nélkül is megértették, hogy ez egy nehéz pillanat, és nem csak Dreamnek. 

-Jobban szükségem van rád, mint azt be akarom vallani.

-Tudom.

-Nem, George, jobban kellesz nekem, mint bárkinek.

-Miért?

-Ne kényszeríts, hogy kimondjam. Kérlek.

-Dream...-sóhajtott, megfogva a másik arcát.-Mutasd meg.

Dream megharapta az alsó ajkát, kezét lassan George forró arcára vezetve, és annál fogva magához húzva csatlakoztatta az ajkaikat. George érezte a szőke könnyeinek sós ízét, de túl jó volt az érzés, hogy érdekelje. És hát örültek is, hiszen a ki nem mondott érzelmek egy része bizonyossá vált. Idővel szétváltak egymástól.

-George, több szaros évet vártam erre!

-Engem várakoztattál éveken keresztül, idióta.-morogta, majd egy újabb csókba húzta.

:]