A sötétség átka

25

A Krízisügyi miniszter még mindig a képernyő előtt ült. Nézte a kialakuló katasztrófát. Egyenes adásban látta ahogy elszabadul a káosz. Csak megfigyel. Nem avatkozik közbe. Követi a szabályokat. Csendben imádkozik, hogy a fiának is legyen ennyi esze.

Olvas. Feltörte a rendszert. Több mint elég bizonyíték, de a miniszter többet akar. Biztosra menni. Teljesen biztosra. Támadhatatlan bizonyíték kell. Ezzel végleg bebetonozza magát. Ezek után nem vádolható elfogultsággal. Soha többé. Sovány vigasz, de vigasz. Érdekében áll elfogni, érdekében áll leleplezni, érdekében áll biztosítani a város békéjét. Akkor is ha a sajátját fel kell adnia érte

A vészriadó váratlanul érte.

- Itt a lehetőség- futott át az agyán. – de a lelke mélyén remélte Marcus nyugton marad, és nem csinál semmi hülyeséget. Tévedett.

- Büdös kölke! - csapott az asztalra, majd pötyögni kezd. Beállítja követésre a kamerát. Nézi ahogy a fia belép a falban futó metróalagútba és elindul a kérdéses zóna felé. Látja, ahogy menézi a hologépén a tényállást, mikor másodszor is megszólal a sziréna. Látja, hogy készenlétbe helyezi a pisztolyt. Látja, ahogy berántja a lányt az ajtón, és megbizonyosodik róla hogy a megfelelő lányt mentette meg. Még büszke is lenne a rögtönzésre, ha nem kéne éppen letartóztatnia érte.

- Megvagy. – mondja ki hangosan is, hangjában azonban nyoma sincs örömnek. Ekkor tört ki csak igazán a pokol. Először nem is értette miért futnak mint az őrültek, aztán észrevette. A félresikerült kísérlet is megérkezett. Kegyetlen volt így hívni, de ha egyszer ez az igazság. Nem támogatta a létrehozását. Igaz nem is lépett ellene... talán kellett volna. Akkor úgy tűnt egy gonddal kevesebb. Egy gyerekkel... akire vonatkozhat a jóslat. És milyen egyszerű így megszüntetni egy életet. A szülei úgyis abban vannak hogy halva született. Csak egy élő gyerekük csinálhat bajt. Ő csak megengedte hogy mások tegyenek róla hogy ez így is legyen. A nagyobb jó érdeke. Csak a nagyobb jó érdeke éppen önbíráskodásba kezdett... Ez már nem tetszett neki. Mindenesetre, jelenleg a te oldaladon önbíráskodik. Szóval, csak előrehozza az elkerülhetetlent. Nem avatkozhat bele, még nem. Bár később egyértelműen ki kell iktatni, még mielőtt teljesen elszabadul. Bele sem mert gondolni mi az ami ezt megállítja. Mindenesetre most a mi oldalunkon áll a sugárvetője. Eddig jó. – győzködte magát. A fenébe – gondolta - nem avatkozhatok bele. Nem is fogok. Arról azonban nem szól a történet, hogy végig is kell néznem. - Gondolatban búcsút mondott a fiától, és elfordította a fejét. Remélte hogy nincs túlvilág mert ha van: hát ezért biztos a pokolra jut. Mire visszanézett már csak egy lyuk volt a falban. A trió jelei pedig a túloldalon épp szembenéztek a zónaparancsnokkal, és annak személyes testőrségével. Az erősítés pedig közel járt.

- Tégy róla, hogy megérje! – döntötte el, majd megnyomta a gombot. És felvette a mikrofont. – Mindenkinek kellemes káosztúlélést kívánok. Ezennel fellázadok magam ellen. Egyszer már feljuttattam a fedélzetre a perszónát, és haza is küldtem. Észre sem vettétek, sok sikert a megállításomhoz, és a káosz elhárításához egyszerre. Csak mondom, hogy... minden folyosó lezárva... és úgy is marad... Egyedül maradtatok! További szép napot mindenkinek!

Bontotta a vonalat, és a legszigorúbb biztonsági szintre emelte az irodáját. Idővel bejutnak, de egy darabig talán kitart. Van ideje, és nem tervez kijutni. Mi baj történhet?

- Kaptatok egy esélyt – mosolygott - A csillagokig és tovább.

Törlesztette a tartozást.