A sötétség átka

19

A Krízisügyi megbízott gondterhelten ült a székében. Napok óta fájt a feje, és most még balsejtelem is gyötörte. Újra és újra átolvasta a jelentéseket. A tömeges karantén jelentések nem tetszettek neki. Az meg még kevésbé, ami közös volt bennük. Az tetszett neki a legkevésbé.

- Miért éppen te fiam? – suttogta az iroda csendjébe. – Miért éppen te? Mit próbálsz elrejteni? – nézett ismét a jelentésekre. Szorított a mellkasa, és nehezen kapott levegőt. Bárki másról lenne szó, már itt kereshetné a kifogásokat. Haszontalanul. Repülne a cégtől, vagy még rosszabb.

Mindig is következetes embernek tartotta magát. Csak kövesd a szabályokat és minden rendben lesz. Most azonban más volt. Követte az összes szabályt, mégsem volt rendben semmi. Mégiscsak az egyszem gyerekéről van szó. 

Borzalmas apa volt. Tudja jól. Az anyja elment, és ő is cserben hagyta Marcot. És tudta, az nem kifogás, hogy összeomlott a világ, hogy tennie kellettt valamit, hogy elfoglalt lett, hogy életében először fontosnak érezhette magát, hogy számítottak rá, vagy hogy fogalma sem volt hogyan kéne egyedül boldogulnia egy gyerekkel. Már nem keresett kifogásokat, és nem áltatta magát. Tudta hogy a fia gyűlöli, és azt is, hogy... megérdemli. Az azonban nem hitte volna egy pillanatara sem hogy ennyire. Szinte biztosan tudta hogy Marcus hazaáruló, mégis tétovázott, mégis kereste az indokokat, a kifogásokat. Mégiscsak apa volna, mégsem öletheti meg a saját gyerekét. 

Az elejétől kezdve szívtelennek tartották, és ő mindig adott rá okot hogy ezt sose felejtsék el. Most pedig mit adott volna érte, ha tényleg nem volna szíve. Akkor ez is egy könnyű döntés lenne. Nem kéne rágódnia rajta. Olyan lenne mint a többi. Mint a szívességek, amiket sosem ad meg, a sajnálkozások, amiket nem hallgat meg, a megbánások, amik semmit sem jelentenek számára.

Újra és újra átlapozta a jelentéseket, és ellenőrizte a rendszert. Egy nappal az incidens előtt újabb karbantartás volt. Sehonnan máshonnan nem jelentettek hibát. Sehol máshol nem zárt le véletlenül minden ajtó. Olykor olykor a célirányos lezárással akadtak gondok, de ilyen nem. Más áramkörön fut... nem lehet...

Sóhajtott egy nagyot. Ő itt a vezető, minden egyes apróságnak utána kell járnia. Még ha azzal a saját szívét is tépi ki. A telefonhoz nyúlt, és tárcsázott:

- Kérem a biztonsági kamerák felvételeit. – mondta, és megadta az irodát. A mellkasában egy kő a gyomráig sülyedt. Minden kétes ügyet ki kell vizsgálni.