A szellem az ablakban (Befejezett)

🔍Tizenötödik fejezet🔎

Vladimir pov.
Kinos csend telepedett a szobára. Becsuktam a könyvet és kimentem a szobából. Sírni tudtam volna az emlékrohamok hatására. Apa hülye múltja miatt, a perverz pasim pórázon tartott! Ezt nem mondhatom el neki nem szabad, hogy... A gondolataimból az ébresztett fel, hogy hirtelen a padló eltűnt alólam és a fél lábam eltűnt a padlóban. A sikításomra Igor berohant.
— Mi törté... Jézusom! Jól vagy? — ugrott oda mellém. Még mindig sokk hatása alatt voltam, így nem válaszoltam. Mellém állt és már épp a hónom alá nyúlt, hogy kihúzzon, de remegve leráztam magamról.
— Ne nyúlj hozzám!
— Hogy szedjelek ki, ha nem nyúlok hozzád? — kérdezte, de nem tagítottam. Csak ráztam a fejem. Végül támadt egy ötlete és felhívta Rogert, aki tíz percen belül itt is volt. Igen, tíz percig lógtam a semmiben.
— Jézusom! — rohant be a bátyám és nagy nehezen, végre kihúzott. Leporoltam magamat.
—Jól vagyok!
— Biztos, nincs benned szálka? Nem horzsolt fel? — kérdezte Igor aggódva. Hirtelen azonban, mind megfagytunk. Szipogást hallottunk. Emberi szipogást, lentről. Ott ahol beszakadt alattam a padló. Roger levette a zseblampláját és bevilágított.
— Hahó! Van ott valaki? — kiáltott le, de nem jött válasz. Mi is közelebb mentünk.
— Na? Mi van lent? — kérdeztem.
— Egy pillanat. — mondta Roger és egy másik deszkába kapaszkodva kicsit lejjebb csúszott. —Azt a rohadt...
— Mi az? — kérdeztük kórusban. Kimászott és leporolta magát. Rémültnek tűnt. Felnézett Igorra és nagy nehezen megszólalt.
— Te tudtad, hogy háznak van pinceje? – kérdezte.
— Csak sejtettem. A tervrajzok szerint van, de sosem nyitottuk ki. Veszélyesnek hittük. Miért?
— Mert van pince, de... De láttam lent egy kötelekkel teli ágyat... — motyogta. Dermedten figyeltünk és Igoron látszott, hogy ez most sokkolta. Kötelekkel teli ágy? De hát az... Azt jelenti, hogy... Éreztem, hogy a tüdőmből elfogy a levegő és az egész testem remegett. Csak annyit hallottam, hogy Roger a nevemet sikítja, majd magával ragadott a sötétség.