A szellem az ablakban (Befejezett)

🔍Harmincadik fejezet🔎

Vladimir pov.
Amikor magamhoz tértem mindenem fájt, mintha valaki erőszakkal rángatott volna, mint egy bábot. Felkeltem és le akartam menni, amikor hangok ütötték meg a fülem. Az egyiket azonnal felismertem és a rettegés a csontjaimig hatolt. Elbújtam az asztal alatt és szorongva vártam, hogy a pokol ismét kezdődjön előlről, de ekkor meghallottam Igor hangját:
- De ha mégegyszer Vladimir vagy a családja közelében mész, esküszöm hogy visszarúglak téged az ördög segge alá, ahová tartozol. - mondta. A szívem egy nagyot dobbant. Igor törődik velem és éppen védelmez engem. Az arcom piros lett és mikor hallottam csapódni az ajtót fellélegeztem.
- Igor, ez nagyon durva volt.
- Tudom, de Vladimir biztonsagáért megéri.
- Amit a "állapota" alatt mondtál, azt te komolyan gondoltad? - kérdezte a bátyám. Mi történhetett, semmire se emlékszem.
- Igen. Sose találkoztam még olyan emberrel, mint Vladimir. Ő a legszebb, legkedvesebb, legmenőbb, legaranyosabb fiú, akivel valaha találkoztam. Már akkor tetszett nekem, amikor először megláttam. Amikor a kocsiban bevallottuk a kölcsönös vonzódást reménykedni kezdtem, hogy hátha van nála esélyem, de a múltja mindig az árnyékban jár. Ha tehetném mindig a szemébe néznék és azt mondanám: Bármit megteszek azért, hogy a jövőd boldoggá tegyem, mert nekem már csak az számít. - mondta. A szívem dübörögni kezdett. Ezek a legkedvesebb szavak, amiket férfi mondott nekem. Annyira kedves volt és minden szava őszintén hatott. Felálltam és kinéztem az ajtón. Azonnal észrevették.
- Jaj, hála istennek! Jól vagy? - rohant hozzám Roger.
- Igen... - motyogtam. Az arcom még mindig tiszta vörös volt.
- Biztos, nagyon piros az arcod.
- Roger, beszélhetek Igorral? - kérdeztem, mire azt hiszem leesett neki, hogy mindent hallottam.
- Óh, persze. - mondta és lement a lépcsőn.
- Hallottam, hogy itt volt Brian. Te...Komolyan mondtad? - kérdeztem.
- Igen.
- Annak ellenére, hogy mindent tudsz rólam?
- Igen. - lépett közelebb. A hangja nyugodt volt, az arcán pedig egy kedves mosoly volt.
- Igor én...Nem vagyok könnyű eset.
- Tudom, de akkor is komolyan gondoltam. Vladimir... - fogta meg a kezem. - Szeretlek. - mondta, mire a fejemben tüzijátek robbant és melegség öntötte el a szívemet.
- Igor... Én... - motyogtam, mire Igor ajka finoman az enyémre illeszkedett és lágy mozdulattal hívta táncba.