A szellem az ablakban (Befejezett)

🔍Huszonkettedik fejezet🔎

Igor pov.
Amikor Vladimir rám mosolygott a szívem majd' kiugrott a helyéről. Az a bájos mosoly teljesen a fejemben ragadt. Még akkor is csak arra gondoltam, amikor a kocsiban ülve hajtottunk hazafelé. Éppen behajtottam a földútra mikor végre megszólalt:
— Valami történt odalent. Valami borzalmas.
– Igen, az ember érzi, ha lemegy oda.
– Igor, én...Úgy érzem ki kell mondanom! Mielőtt valami történik! Én, nagyon vonzó férfinek tartalak. – mondta, mire lefékeztem, kicsit talán túl hirtelen.
– Huha...Én...Na, jó! Nem hazudhatok, Vladimir te egy nagyon aranyos és elképesztően menő fiú vagy. Én valóban vonzódok hozzád. – ezt a kínos vallomást még kínosabb csend követte. Vagy tíz percig csak ültünk csendben és vártunk.
– Mióta? — kérdezte végül ő először. Vettem egy nagy levegőt, de nem segített sokat.
— Azt hiszem azóta, hogy először megláttalak. Elhessegettem a gondolatot, mert tudtam min mentél keresztül és láttam, hogy ez a legutolsó, amit jelenleg akarsz.
— Nem terveztem, hogy Brian miatt magányosan halok meg, de...Igazad van. Jelenleg semmi kedvem semmilyen kapcsolathoz. Azonban téged se akarlak elszalasztani. – mosolyodott el. Nagyot dobbant a szívem.
– Figyelj! – fordultam felé. – Kizárt, hogy én valaha is találok még olyasvalakit, mint te. Én se akarlak elszalasztani téged. — mosolyogtam rá. Egy percig csak meglepetten bámult, majd ő is elmosolyodott. Ismét beindítottam a kocsit, de egyszer csak leállt.
— Mivan? — morgolódtam és megpróbáltam újra indítani. Megint lefulladt, sőt szinte be se indult. — Na ne! – hördültem fel dühösen.
– Úgy fest, hogy sétálunk! – mondta Vladimir. Nekem azonban nagyon sok gondolatom volt ezt illetően, hisz' eszembe jutott a szarvas és az ág, amikről soha nem meséltem neki. – Gyere! Még ránk sötétedik! — mondta miközben kiszállt a kocsiból. Mit volt mit tenni, én is kiszálltam. Egymás mellé csapódva mentünk a földúton. Igyekeztünk amennyire lehet, de még így is ránk sötétedett és még csak az út felénél járhattunk. Mázli, hogy a kocsiban volt zseblámpa és kivettem. Csendesen mentünk tovább, amikor hirtelen feltámadt a szél és esküdni mernék, hogy emberi hangok hallatszódtak benne.
– Ne! — hallatszott és szerintem most Vladimir is hallotta. — Ne csináld! Segítség!