A szellem az ablakban (Befejezett)

🔍Tizennyolcadik fejezet🔎

Vladimir pov.

Még aznap, Igor kijelölte a szobát és megtiltotta, hogy bemenjek oda. Azóta eltelt három nap. Roger minden második nap jön és meg nézi, hogy hogy vagyok. A jelek szerint Brian még nem keresett, ami furcsa, de örülök neki. Igor ezekután ragaszkodott, hogy lőni tanuljak, Roger pedig egyet értett vele. Nem halálos tölténnyel elkezdtem konzervdobozokat lőni a ház mögött. Igor gondosan ügyelt, hogy mindent meg tudjon mutatni nekem, anélkül, hogy hozzám érne. Annyira kedves hozzám.
– Nyomd a tust a válladhoz és nézz át a taréjon. – adta az utasításokat. Tettem, amit mondott és a farönkön lévő babkonzervre céloztam. Csak megpördült, de nem esett le. Sajnos.
– Mellé. – motyogtam.
– Akkor próbald újra és ne feszülj annyira. – mondta kedvesen és megigazította a kezemben a puskát. Mosolyogva figyeltem az utasításait és újra megpróbáltam. Ezúttal sikeresen levertem a fém dobozt.
– Ez az! — kiáltottam izgatottan.
– Ügyes vagy! — mondta mosolyogva. Most újra kisgyereknek éreztem magamat.

Vacsorára pedig Igor összedobott valami spanyol ételt.
– Mi is ez? – kérdeztem kétkedő pillantással az ételre nézve.
– Paella. Ez egy régi, spanyol paraszt étel. Az éhes juhászokat ilyennel vártak este az asszonyaik. Ez amolyan minden benne van kaja. Remélem nem vagy allergiás a tengerire.
– Nem. Szeretem, a tejszínes polip a kedvencem. — mosolyodtam el.
– Az tenyleg jó. Tessék! – tett elém egy tál ételt. – Kóstold meg! — mondta. Vettem a villámra a rizseshús szerű ételből és megkóstoltam. Isteni volt, nem szeretem a fűszeres ételt, de ez nagyon finom volt. Az étvagyam újra a régi és ez jó, mert Igor istenien főz.
– Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam. Igazán. – mondtam mosolyogva.
— Ugyan! Rogernek igaza volt. Megőrültem volna egyedül. – mondta mosolyogva. Annyira más itt vele, mint Briannel. Ő minden lépésemet irányította és minden este én főztem. Ha nem ízlett neki az étel, csak kidobta és amíg ő elment vacsorázni rám parancsolt, hogy főzzek mást. Igor türelmes és gondoskodó. A gondolkodásból egy csattanó zaj ébresztett fel. Kint már sötét volt ezért nem látszott semmi sem.
– Mi volt ez? — kérdeztem felállva és az ablakhoz szaladtam.
– Vladimir! – szólt utánam Igor. Az ablakhoz hajoltam, de nem láttam semmit. Hirtelen a semmiből egy szempár bukkant elő. Mintha egy csapzott, véres önmagamra néztem volna. Csak nézett engem remülten és a tenyerét az üveghez csapta. Sikítva hátra ugrottam és egyenesen Igor mellkasának estem. A szempár pedig eltűnt, csak egy kéznyomot hagyva maga után.