➣My Boss -Jikook

7. rész

-A válltáskát vedd le, az nem fog kelleni, úgyis rontja az összképet.-a főnök kinyújtotta a kezét és gondolom várta hogy oda adjam a csomagom, ő pedig lazán a sarokba hajította.

-Mit keresünk itt, és miért van fehérrel borítva a padló, és néhol a fal is.

Magamban jót nevettem, olyan beütése volt az egésznek, mintha a menyasszországba léptünk volna át. Na neee, az ördögi természetű főnököm, pont egy ilyen szent helyre hozna.
Ez nem rá vall.

-Te kerülsz az újságunk címlapjára, most pedig adunk egy fotózáshoz összeállított ruhát, át kell venned azt.-lazán előkapta a magával hurcolt táskából, a fényképezőgépet.
Pont akkora az a gép mint a fejem.

Visszaszívom, lehet jobban jártam volna ha még hamarabb megáll a kocsival, és valahol el ás engem.
De mielőtt megszólalhattam volna, egy lány lépett be, keze tele volt sminkkel teli táskákkal, és egy másik pasas, aki a ruhákat hordta be, nőies járása megdöbbentő volt, vagyis igazából csak nekem, ritkán látok ijesztő mozgás kultúrával rendelkező férfiakat.

-És hol fogok átöltözni?-szívem szerint hagytam volna a francba az egészet, de félettem az állásomat.

-Természetesen itt, úgyhogy iparkodj.-hangja rideg, fagyosan csengett, így inkább fülem farkam behúzva kezdtem neki a ruháim  átvedlésének.

Nem merem megkérdezni miért maradt még mindig itt.
El nem tudom mondani, mennyire szúrt az a felső amit magamra kellett vennem, elmondhatatlanul gyönyörű volt és mesésen vörös, akárcsak a hajnalhasadás, de akkor is kényelmetlen volt, ráadásul tapadt rám, egy lap sem fért volna el, a testem és az anyag közt.

-Mondd, erre tényleg szükség van?-böktem vállon.

Megfordult mert eddig a gépen kutakodott, mint aki megfagyott volna egy pillanatra, aztán gyorsan rendezte magát.
Oké…ennyire csúnya nem vagyok.

-Felettesed vagyok, remélem ismerősen cseng a dolog.- visszafordult, és hagyott engem "nyugodtan" felvenni a nadrágot, amit abban a szent minutumban nyomtak a kezembe.

Mr. Bunkóval nem beszéltünk tovább.

Körülbelül negyed óráig sminkeltek, amit Mr. Jeon végig követte szemével, és néha utasításokat adott ki a sminkes lánynak, például nem tetszett neki az a rúzs amit a számra kent, és inkább saját kezébe vette az irányítást.
Olyan közel volt hozzám, a számat bámulta, nagyon koncentrált arra amit csinált.
Egyetlen egyszer találkozott a tekintetünk, összvissz öt másodpercig. Azok a másodpercek voltak nekem maga az univerzum mélyén rejlő több milliárd ragyogó égitest.

-Na látod Lia, az eredeti színe sokkal jobb, csak egy kis csillogás kell.-rázott vissza a hangja, ez felettébb szokatlan érzés, biztos mindenki csodálja milyen szépek és különlegesek a szemei.

-Értem Mr. Jeon.-motyogta Lia nevű hölgy.
Ő is pont ugyan azt érezheti a közelében, meg tudom érteni.

Még utoljára ujjbegyével eligazította a fényes, és ragacsos krémet, bár azt hiszem ez nem helyénvaló.
Nem nyúlkálunk az alkalmazottak szájához, minden szó nélkül.

-Akkor most menj, és ülj le arra a székre, először csak ülj ahogyan te gondolod.-utasított Mr. Jeon.

Lia kiegyenesedett, és készen állt a kattingatásra.

Lassan ültem le, teljesen tanácstalanul, bénáztam egy sort, mivel kiérdemeltem Mr. Jeon megvető pillantását. Lia türelmetlen ácsorgását a gép mögül.
Aztán, össze kapva a maroknyi bátorságomat, minden érzékemmel a kamerára fókuszáltam.
Kizártam az engem figyelő fekete öltönyöst, ő most nincs itt.

-Jó, oké most mosolyogj.-Mr.Jeon is elmosolyodott, fenébe is, önkéntelenül rá fókuszáltak a szemeim, a fotós úgy kapta el a pillanatot.

-Ilyenkor kevésbé akarlak felrúgni , többet mosolyoghatnál rám.-jegyezte meg szúrósan. Tudtam, csak viccel, hiszen el is nevette magát.

-Azt ki kell érdemelni Mr. Jeon.-vontam vállat.
Jó kisfiú módjára meg lóbáltam a lábamat, amelyek nem értek földet, a szék magassága miatt.

-Ne pimaszkodj Jimin, nem mondom...jól áll neked, de ne most!-morrant, meglegyintette az ujját.
Most fenyegetve érzem magam…

-Ha te mondod főnök.-mosolyodtam el az orrom alatt.
Azt hiszem, vagy talán biztosan, de elpirultam.