Just friends! - PSG ff.

28. rész

Még napok múlva is az utolsó mondata zengett a fülemben.

Ugyan próbáltam volna a munkámra koncentrálni, de nem jártam nagy sikerrel. Már mentem volna haza Párizsba, de még bőven volt teendő.

Azóta találkoztam Robbal is és megtudtam mi az a sürgős probléma, aminek a megoldásához én kellek.
Ha úgy nézzük becsapott, mert nem is volt olyan sietős, mint előadta.

Az első mizériát az okozta, hogy elloptak tőle közel egy milló dollárt, de nem perelheti be a csalót, hiszen a volt üzlettársa az, aki simán felfedheti, mikkel üzletel és, hogyan mossa a pénzét, ezúttal szabadságvesztésre ítélhetik és a gyereket is elvehetik tőle. Az ilyen ügyek valóban komolyabb fejtörést jelentenek, szóval megoldás még nem született, de sietnem kell vele, mert a csávó leléphet a pénzzel úgy, hogy sosem találjuk meg többé.

A második megbeszélni való, Lizzel kapcsolatban volt. Azt mondta Rob, hogy nem akarja a nyakamba akasztani, mert elhiszi, hogy milyen nehéz vele. Mitöbb ő is akar egy kis felelősségteljességet tanulni.

Már nem azért, de nem is bánom, hogy magára vállalta ezt a feladatot. Szó se róla, szeretem én azt a kislányt, de csak nem nálam kéne felnőnie, az apjától több ezer kilométer távolságra, egy másik kontinensen.

Vehetjük úgy, hogy egy újabb korszak zárult le az életemben.

Rob elmondása szerint sokszor szóba kerülök és hiányzok is neki. Mivel, ki tudja mikor találkozok vele legközelebb, ezért meg fogom őket látogatni, mialatt még itt vagyok. Úgyis van dolgom arrafele.

Immár az ötödik hetemet töltöm, itt kint. De, ha minden igaz, akkor karácsonyra már otthon leszek.

Pár nap elteltével indultam is Washingtonba, búcsút venni tőlük. Öt óra elteltével megérkeztem a reptérre, ahova Rob jött értem. Nagyobb barátsággal fogadott, mint vártam. Nem mintha lenne rám miért haragudnia, de mindig olyan bunkó, ha semmi rosszat sem csinálsz, akkor is.

- Hello, Rose! Jó mán, hogy itt vagy-e! Akár, ha a munkát nézzük, akár csak úgy magánügyileg. Liz szokott rólad beszélni, vagy kérdezgetni, hogy mi van veled. Csak nem találkoztunk mán vagy két hónapja, úgyhogy épp itt az ideje.
- Na, igen. Dolgozol sokat amúgy? Vannak vevők?
- Aha, végülis mondhatni. Gondolkoztam volna bővítésbe is-e! De, ó more! Elsikkasztották a pénzemet, úgyhogy messzire nem jutok. Az éves bevétel mondjuk jobb, mint a tavalyi, mert majdnem megüti a százötven milliót, de lehetne faszább is.
- Jó az! Figyelj, tavaly nekem se volt az igazi, de idén csak felszökött!
- Komolyan? Miket dolgozgattá mán-e, hogy ennyire tele vagy?
- Most is munkaügybe jöttem ki, idén már negyedjére. Ha itt vagyok, mindig jó pénzt fizetnek, de otthon sem panaszkodhatok.
- Na! Mondjad mán mennyit keresel!

Erről aztán nem szeretek beszélni, főleg nem neki. Képes lenne lenyomozni az embereket, hogy mivel foglalkoznak, akiknek dolgozok. Rohadt nagy összesküvési elméletei vannak a csávónak. Ritka egy ember! Volt már, hogy lekérdezte az adatait valakinek, - akinél munkát vállaltam - nem-e ellene szövetkezek vagy kiadok információkat a cégéről.

- Nem fontos az!
- Dehogyis nem! Na, hallgatom!
- Attól függ, kinek dolgozok, de egy munka átlagosan egymillió körül mozog.
- Nem vagy semmi, baszdmeg!

Rövid időn belül megérkeztünk. Ahogy beléptem az ajtón, ott volt egy nő Lizzel. Nem annyira bébiszitter kinézete volt, annál inkább Robnak valami 'ismerőse' lehetett. Vagyis nekem csak így emlegeti őket.

- Sziasztok! - köszöntem rájuk.

Nem bírom, ha valaki tiszteletlen és úgy csinál, mintha nem venne észre, de gondolom van ezzel így más is. Jelen esetben ez a valaki nem köszönt vissza, csak végzete tovább a dolgát.