Just friends! - PSG ff.

12. rész

- Amúgy mi van a Messis történettel? - jutott az eszembe.
- Micsodával?
- Hát, te mondtad, hogy elhívott valami buliba.
- Jaa, tényleg! Majdnem elfelejtettem! - csapott a homlokára. - Mondta, hogy nagyon szívesen megismerne. Én meg nem mondhattam neki, hogy bocs, de nem!
- Azt mindjárt gondoltam, ha rajtad múlik, akkor biztosan megyünk. - mondtam röhögve.
- Ilyen embert, mint amilyen te vagy, ki szégyellne a barátai előtt! Vagy, mondjam úgy, hogy ilyen barátnőt? - fordította komolyra a szót.
- Milyen barátnőt? - értetlenkedtem.
- Hát, mert te kim vagy nekem?
- Nem is tudom. Mondjuk a legjobb barátod?
- És... - próbálta meghosszabbítani a mondanivalómat.
- És, mi?
- És a szerelmemem. - mondta halkan.
- Hagyjad mán' magad!
- Mié'? Most mi van? - nézett rám kérdően. - Hát, nem így van?
- De, csak...
- Csak, mi? Mert én nem vagyok a te szerelmed?
- Hogy ne lennél!
- Amúgy, mit húzod a szádat? Mindenben teljesen igazam van!
- Igen, igazad van! - győztem meg magamat.

Már korábban is elgondolkodtam azon, hogy milyen érzések kavaroghatnak Ney-ben és jelen állás szerint rá is jöttem. Az márt tisztázódott bennem, hogy bejövök neki, de, hogy ő is nekem, az még nem. Nagyon régóta nem éreztem senki felé, semmiféle vonzalmat, de ez megtört. Alig tudom elhinni, hogy három év után újra szerelmes lettem, de nem is akárkibe, hanem az egyik legjobb barátomba. Tudom, hogy, úgy beszélek erről a három évről, mintha húsz lenne, de sokszor annyinak is tűnt. Még magamnak sem merem bevallani, hogy mikben vagyok, de kénytelen leszek, mert kurvára szerelmes vagyok!

- Azt hittem, egy éve, hogy, ez a szerelem dolog nem nekem való, de így utólag belátom, hogy szarul gondoltam.
- Ilyen jó csávó mellett, mint én nehéz nem szerelmesnek lenni! - kacsintott rám.
- Szeretni tudom az embereket, de szerelembe esnem nem olyan egyszerű!
- Velem még ez is sikerül! - mondta önelégülten. - Sokszor elgondolkozok azon, hogy van-e még egy ilyen jó srác, mint én! Általában arra jutok, hogy nem.
- Nem az önelégült dumádért szereltek, de köcsög! - böktem oldalba.
- Huu... More! Mindjárt becsövelek! - rohant ki az ajtón ordítva a rekedtes hangján. Én pedig nagyon jót röhögtem a szerencsétlenkedésén.

Nem tudom, hogy mit kínlódott még a fürdőben, de, mire visszaért én már aludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy valami idióta zajt hallok, majd gyorsan rájöttem, hogy ez Ney ébresztője. Még jó, hogy állított, mert, ha rajtam múlik, akkor tíz óra előtt nem kelünk fel. Azt nem igazán értem, hogy, miért nem ébredt fel, erre a szörnyű hangra, amit a telefonja kiadott, úgyhogy közbe kellett avatkoznom, elkezdtem ébresztgetni.

- Jó reggelt, Cuki! - simítottam meg az arcát.
- Neked is, Szerelmem! - majd megcsókolt, amire egyáltalán nem számítottam, de bevallom, hogy jól esett.
- Nagyon örülök, hogy, így szeretsz, de lassan indulni kéne. - biztattam a kelésre.
- Ejj, tényleg! - mondta eltorzult hangon, nyújtózkodás közben. - Csinálsz kaját?
- Mit akarsz enni?
- Mondjuk palacsintát! Olyat tudsz?
- Úgy nézek ki, mint, aki nem?
- Nem azért!
- Ne sértegess, mert a végén nem kapsz kaját és egyedül megyek! - játszottam a sértődöttet.

Majd kiléptem az ajtón és észrevettem, hogy a bugyi szarul áll rajtam, és a fél picsám kivan. Azonban, ezt nem csak én észleltem, aminek volt is visszhangja.

- Ez tetszett! - mondta Ney röhögve az ágyból.
- Kussolsz! - kiabáltam rá háttal.

Majd a kínos szituáció után végre leértem a konyhába és kerestem volna a hozzávalókat a palacsintasütéshez, de nem jutottam soká.

- Figyelj mán', Cuki! Ebből nem lesz palacsinta!
- A kurva életbe! Ne már! - nyarvogott, aztán megindult a lépcsőn lefele. - Nincsenek olyan szarok hozzá, ugye?
- Hát, igen. Már akkora diabetikus étkező vagy, hogy nincs is nálad liszt, meg tojás!
- Hahaha, baromi vicces! - nézett rám sunyin. - Amúgy tényleg elbasztam a diétámat ezekkel a rohadt gyorskajákkal!
- Szarjál már bele, ebbe a hülyeségbe! Nem, mindegy, hogy hány kiló vagy?
- Neked így is tetszek? - nézett rám ártatlan szemekkel.
- Hogy a picsába, ne tetszenél! Ha húsz kilóval több lennél, akkor is így szeretnélek! - láttam rajta, hogy nagyon jól esnek ezek a szavak neki. Bármennyire is azt mutatja kifelé, hogy mennyire tökös csávó, de a valóság kissé más. Érzékenyebb, mint egy kisgyerek.
- Nagyon szeretlek, Kicsi! - odahúzott magához és szoros ölelésbe fogott, eközben hallottam a szipogó hangját, ahogy próbálja visszatartani a sírást.
- Hello! Te sírsz? - néztem fel rá.
- Igen.
- Baszdmeeeg! - kiáltottam fel és loholtam fel az emeletre.
- Most meg mi van? - ordított utánam.

Gyorsan a kezembe vettem a telefonomat és már hívtam is Rob-ot.

- Na, mi van veletek? - érdeklődtem idegesen.
- Liz végre már jobban van. Azt mondták ezek az idióták, hogy leállt a szíve. Olyan bunkón viselkednek, he! Teljesen gyökérnek néznek, meg ordítoznak veled!
- Hála, az égek! Miért, hova vitted a gyereket, hogy ilyen ökrök?
- Állami kórházba.
- Te hülye vagy?! Miért nem magánba? Azt se kéne tudniuk, hogy létezel!
- Hívtam azokat is, de nem vették fel, aztán maradt ez.
- Hogy fogod kitölteni a papírokat? Azt se tudod, ki az anyja, meg hasonló szarok!
- Majd megoldom! Ne foglalkozzál ezzel! Na csá! - kinyomott.

A szokásos értelmetlen és veszekedésbe torkolló beszélgetésünk után rögtön szaladtam Ney-hez, mert lassan már indulnunk kéne és még kajálnunk is kell.

- Figyelj, nem tudom, hogy mi a szart együnk, mert rohadtul nincs itt semmi! - magyaráztam, ahogy kinyitottam a hűtője ajtaját.
- Hát, látod, mekkora szakács vagyok! Lófasz sincs itt! - mondta röhögve.
- Gyerünk el valahova! Amúgy is gyorsnak kéne lennünk, mert indulni kellene.
- Jó, de hova?
- Nem tudom, de mindenesetre én most felöltözök. Addig találj ki valamit. - utasítottam.

Nagyban öltözök, mikor megszólal a telefonom. Kylian az. Ne ez meg, mi a faszt akarhat?

- Hello, Édes! - köszöntem.
- Sziaa! Nem érsz ma rá?
- Hát az az igazság, hogy nem annyira, mert itthon van Liz, őt meg nem tudom hova lerakni.
- Ja, értem.
- Mert, mit szerettél volna?
- Gondoltam elmehetnénk vacsorázni, ha már ez a mai nap elmaradt, de mindegy.
- Bocsánat, hogy most nem alkalmas, majd legközelebb bepótoljuk. - mondtam sajnálkozó hangon.
- Persze, semmi baj. Akkor, szép napot!
- Neked is! Hello!

Végre sikerült felöltöznöm és indulásra készen álltam. Lementem Ney-hez, hogy már mehetünk is.

- Na, de gyors vagy! - nézett fel a telefonjából, de ő még egy szál alsógatyában volt.
- Neked is ilyen gyorsnak kéne lenni. - mondtam
- És kérsz egy gyorsat? - kacsintott rám.
- Hagyjál a picsába! Inkább húzzál öltözni te is! - parancsoltam rá.

Felöltözött és már indultunk is. Elsőként vettünk 1-1 croissant egy kávézóban, aztán mentünk a reptérre.
A felszállás zökkenőmentesen ment. Többször is ültem már Ney gépén. Az ülések világosbézs bőrből készültek, a lábunk alatt, pedig egy szabálytalanul csíkozott, barnás színű padlószőnyeg nyúlik el.

- Nem is mondtam, hogy Kylian hívott! - jutott az eszembe.
- Na, aztán mit akart? - nézett rám Ney meglepetten.
- El akart hívni vacsorázni.
- Ma?
- Igen.
- És mit mondtál neki?
- Azt, hogy Liz ott van nálam és nincs kire bíznom. Ezt jól bekajálta, aztán el is van intézve. - jelentettem ki lazán.
- Wow! Nagy cápa vagy! - mondta röhögve.

Bő másfél óra alatt oda is értünk, majd elvitettük magunkat a helyszínre. Két emeleten tekinthettük meg a sportautók mai és korábbi modelljeit. Láthattunk ritkább példányokat is. És csak ezután következett az izgalmasabb része. Betekinthettünk magába a gyárba is, ahol a dolgozók alaposan és pontosan végezték a munkájukat. Mi is részt vehettünk, pár, egyszerűbb munkafolyamatban. Még arra is volt lehetőségünk, hogy egy általunk kiválasztott modellt elvigyünk egy tesztvezetésre.

Ney nagyon élvezte ezt a programot, meg összességében a mai napot. Jó volt látni, hogy folyamatosan nevet. Nem mellesleg, az a mosoly nem csak a boldogságot idézi elő belőlem, hanem, azt is, hogy mennyire aranyos és mennyire szeretem.