Just friends! - PSG ff.

49. rész

- De most megtudod! - támaszkodtam meg az asztalon.
- Figyelek. - kulcsolta össze a kezeit.
- Először is csak nézz szét! Nézd meg ezt a kurva házat! - mutattam a kezemmel körbe, könnyes szemekkel.
- Mi baj van vele? Látszik, hogy ízlésesen, drága cuccokkal van berendezve, minden kis része tökéletes! Lassan már jobban szeretem, mint az enyémet! A nagyságáról meg nem is beszélve... vagy négy család elférne benne! Tudod hány ember élne-halna egy ilyenért?!
- Nem ez a lényeg... Szerinted miből van ez felépítve? Honnan jött az a rengeteg pénz, ami ehhez elég? Hát, nem a kétkezi, becsületes munkából...
- De nem mindegy az?! Most minek gondolkodsz ilyen idiótaságokon, mikor lehetne egy probléma nélküli életed? Mi akadályoz? - nézett rám kíváncsin.
- Hogy mi akadályoz? - pillantottam rá. - A kibaszott feléledni kezdő lelkiismeretem... - nyögtem ki nagynehezen. - Mert egyszerűen sajnállak! Nagyon sajnállak!
- Tessék? - nevette el magát meglepődötten.
- Igen... Te nem érzed, milyen szánalmas ez, hogy nem tudom megmagyarázni ki vagyok? Három néven futok a hatóságoknál, gyógyszereken élek, mert pánikrohamaim vannak, lövöm magamat... nem vagyok teljesen normális.
- Fejezd már be! Mit sírsz most ezen annyira?! Tudod, hány beteg ismerősöm van? Sokkal komolyabb problémáik vannak, mint neked. Azt sem tudják, megélik-e még a holnapot...

Hidd el, én sem tudom mindig... volt már egy párszor, mikor azt hittem nem.

- Na, jó! - néztem rá félig röhögve, mikorra leesett, mit is akar velem éreztetni valójában. - Most az a bajod, hogy panaszkodok vagy mi a fasz?
- Nem! Dehogy is! - tiltakozott összezavarodott arccal. - Nem úgy értettem!
- Akkor megkérdezem újból, de nem fogom többször, úgyhogy gondold meg, mit és hogy válaszolsz. Tehát az a problémád, hogy próbálom leereszteni az évek óta halmozódó fájdalmas érzéseimet és te erre nem vagy kíváncsi?
- Nem az! Csak nem értelek. - vonta meg a vállát. - Nem értem mi a problémád! Itt élsz ebben az baszott nagy luxuskecóban, tele vagy pénzzel, irigylésre méltó az életed, ráadásul találtál valakit, akivel elvileg szívesen vagy, kezdesz leállni a gyógyszereidről... Csak egyszerűen nem látom a rosszat...
- Mert ezekben mi a jó? Mi a jó abban, hogy itt van a nyakamon ez a dzsédzsós ház és egy rakás pénz, ha én nem érzek ezek emiatt semmi jót?! Nem vagyok boldog, csak eléldegélek a saját kis céltalan, narkós világomban... De szerintem ezt Te is nagyon jól át kéne, hogy érezd... tudod, a pénz nem boldogít.

Talán közhelyes, de mégis teljes mértekben igaz.

- Én boldog vagyok... - vonta meg a vállát, majd sértődötten félrenézett. - És azt hittem te is az vagy...
- Mitől kéne boldognak lennem? Egy kupac fos van körülöttem! Mi jó ebben?! - néztem rá értetlenül.
- Hát nem érted? - állt fel az asztaltól. - Ezt próbálom magyarázni! - majd közelebb jött. - Én szeretlek, te barom! - a fejét a vállamra hajtotta és átkarolt.
- Oké, ez tök jó, de mit kezdjek vele? - szakítottam ki magamat hirtelen az ölelésből.
- Tessék? - nevette el magát szánalmas érzésekkel és csalódottsággal.
- Mármint... - fogtam meg a fejemet.
- Értem... már értem... - nézett szigorúan, de sértődötten. - El se kezdd megmagyarázni! Nem lehet veled baszdmeg semmi jót csinálni! Önző idióta ribanc vagy! Más már az első pillanatban a bugyiját leszaggatná magáról, te meg... - rázta meg a fejét szánakozóan. - Tényleg szánalmas vagy! Igazad volt!
- De idefigyelj már! Hányszor elmondtam, hogy azt csinálsz, meg azt raksz meg, akit akarsz! Azért ajánlgatok mindig valami megoldást a szex iránti vágyaidra, hogy ne nekem kelljen alávetni magamat! Sajnálom! Ha gondolod, akkor hagyjuk egymást, nem traktállak a baromságaimmal... csak mondd meg!
- Tehát te ilyen könnyedén elengednél mindent? - nézett számonkérően.
- Mit erőszakoskodjak?! Látom, hogy nem jó ez neked... szenvedsz... én is szenvednék a helyedben.
- De miért hagysz szenvedni? Neked ez jó, hogy én szenvedek? - nézett a szemembe fájdalmasan.
- Nem kérek a tudatalatti manipulációból és az érzelmi zsarolásból... azt csak én használhatom.
- Látod! Megint magadat helyezed előtérbe! Lásd be, hogy önző vagy!
- Tudom! Látom a hibáimat is, nehogy azt hidd nem, csak mert nem beszélek róluk...