Just friends! - PSG ff.

56. rész

A Nemzetek Ligája nyári szezonbeli meccsek még nem értek vége, de Kylian már elmondása szerint nem bírja sokáig, főleg, hogy tönkre tette a térdét a dánok elleni mérkőzésen.

Teljesen le voltam döbbenve, ahogy háborogva hívott fel valamelyik este, hogy neki semmi nem jön össze és mekkora balfasz. Ha háromszor nem, akkor egyszer sem mondta el, mennyire elege van és haza akar jönni. Mivel nem vagyok egy igazán érzelmes személyiség, ráadásul az elmúlt hetek nekem sem éppen úgy alakultak, ahogy számítottam, így kicsit neki is estem, hogy mit nyarvog, és nehogy azt higgye már, csak neki szar. Ezen nyilvánvalóan vérig sértődött.

Pár nap múlva újabb meccs volt a horvátok ellen, ahol csak csereként lépett a pályára. Itt egy hétig nem beszéltünk, hiszen még mindig haragudott rám. Viszont küldött egy üzenetet, hogy rohadjon szét mindenki, aki horvát.

Valamelyik este pont jöttem el a reptérről, de már jó késő volt és igencsak fáradt voltam a sok napi folyamatos munka után. Erre útközben felhívott, de bevallom, megfordult a fejemben, hogy rányomjam a telefont. Végül nagy kegyességgel felvettem neki.

- Igen, mivan? - szóltam bele a telefonba arrogáns hangnemben.
- Hallod, milyen fasza embered van! Miattam lett döntetlen az osztrákok elleni meccs! Nagyon remélem, hogy nézted...
- Persze! Ez a prioritásom, hogy ezeket a szarokat lesegessem 0-24-ben! - nevettem el magamat a feltételezésen. - Hagyjál már a hülyeséggel, Kylian!
- Akkor elmehetsz a picsába... - mondta sértődöttséget színlelve. - Amúgy mi volt ma?
- Mi lett volna? Csak a szokásos... hallgatom az elbaszott problémás embereket és illedelmesen megpróbálom elmagyarázni, hogy nem húzhatja le azért a férjét, mert megcsalta. Aztán meg elmeséli az egész élettörténetét és elvárja, hogy megdicsérjem a cipőjét, meg hasonló ökörségek.
- Hát... kitartás... - sóhajtott egy nagyot. - Eredetileg, amúgy azt akartam kérdezni, hogy itthon vagy-e jövő héttől kezdve, júniusban.
- Talán igen... mert mi van akkor?
- Majd meglepetés! - mondta boldog hangon, közben feltételezem, mosolygott magában.
- Nem szeretem a meglepetéseket...
- Erre, pedig kénytelen leszel várni! De megígérem, hogy nagyon jó lesz.
- Ha nem, akkor kitekerem a nyakadat!
- Benne vagyok, még a farkamat is levághatod!
- Na, jó... mostmár hagyjál békén, mert lefárasztasz a hülyeségeddel, és még haza kéne érnem.
- Olyan jó, hogy így szeretsz! Én is csókoltatlak! - mondta szarkasztikusan, közben nevetve. Majd ráraktam a telefont.

Ilyenkor nem tudom eldönteni, mennyire ölöm meg az érzéseit vagy, hogy viseli a modoromat, de nem is érdekel igazából. Egyszer úgy is beleszokik. Mindenesetre, ha annyira megviselné, már nem szólna hozzám, úgyhogy nem hinném, hogy túl nagy fájdalmak ezek.

Elalvás előtt még gondolkodtam egy kicsit, hogy lehet, kedvesebb és megértőbb is lehetnék hozzá, mert megérdemli. Végül megmagyaráztam magamnak azzal, hogy a seggnyalás nem az én stílusom.

Néhány napon belül vissza is jött Párizsba és küldött egy üzenetet, hogy menjek el hozzá, mert valami baja van. Nem is értettem az egészet, mivel, ha valami jelentős történt volna, már rég itt feküdne az ágyamban és nyavalyogna egész nap, hogy szolgáljam ki.

Be is állítottam hozzá ilyen este 8 körül, majd mikor kinyitotta az ajtót, ott állt egy alsógyatyában, valami zene meg hangosan szólt a háttérben.

- Mi van itt? - néztem rá nagy szemekkel, közben zavarodott gondolatokkal.
- Nem is üdvözölsz, Szerelmem? Legalább egy köszönés vagy valami... - pillantott rám egy sunyi vigyorral.

Nem nagyon foglalkoztam vele, csak besétáltam, hogy meglássam, mire fel a nagy parádé. Ahogy egyre jobban szétnéztem, láttam bugyikat, meg melltartókat szétdobálva, de úgy csináltam, mint aki észre se veszi.