Just friends! - PSG ff.

62. rész

Egy óra múlva már a felhők társaságában, valamilyen szinten nyugodtabb körülmények közt üldögélhettem, és hallgattam a ránk váró programok hosszas listáját annak ellenére, hogy csak arról az egy vacsoráról tudtam...

- Jó... valójában kicsit több lesz ez, mint egy vacsora. - próbált aranyosan mosolyogni, hogy ne förmedjek rá, mert átvágott. - Egy esküvőre hívtak meg, de megígérem neked, hogy ilyen jó esküvőn még nem voltál!
- Ide téged hívtak, nem engem. Nekem meg nem hinném, hogy sok keresnivalóm van ott.
- De te hozzám tartozol, úgyhogy kénytelenek lesznek beletörődni... És igen, tudom, hogy átbasztalak, de nem voltál még brazil esküvőn... Amúgymeg ennél nagyobb baromságot, minthogy nem jössz el, nem csinálhatnál!
- Ez most ilyen érzelmi manipuláció?
- Nem... csak...
- Tehát igen.
- Na, jó. Egy kicsit lehet... - majd megsimította az arcomat. - De akkor eljössz?
- El... - forgattam meg a szemeimet. - De csak egy feltétellel!
- Figyelek!
- Nem találhatod ki, hogy együtt vagyunk csak azért, ami tegnap volt.
- És, ha ma is lesz, akkor már kitalálhatom?
- Akkor hazamegyek, azt leshetsz.
- Jó... megpróbálom nem kitalálni.
- Ez kevés! Meg kell ígérned!
- Csak akkor tudom megígérni, ha adsz egy puszit!
- Hallod, ne idegesítsél már ilyen faszságokkal! Én teszek neked szívességet, erre...
- Jó, akkor majd adok én!

És tényleg megette...

Valahol megértem őt is, mivel nem nagyon tudja hova tenni, mi történik. Mindenesetre nem áll szándékomban áldozatul esni a ráhajtásának, inkább csak egy szórakozás képpen tekintek erre a két napra, amit úgy gondolom megérdemlek. Egyedül attól tartok, túl komolyan veszi, és nem tudja majd elfogadni, ha megmondom, hogy semmi szándékom nincs.

Ez már ilyen direktnek tűnt, mikor megéreztem, ahogy a fejét odahajtja a vállamra és alszik. Mondjuk 11 órát valóban nehézkes ébren kibírni az estére való tekintettel. Útközben rájöttem, hogy nincs is nálam normális ruha, amit egy esküvőre fel lehet venni, úgyhogy racionális lehet valamiféle üzlet meglátogatása. Igazság szerint falra mászok bármiféle shoppingolástól, de ez most elkerülhetetlen lesz.

- Neked van itt kocsid, ugye? - fordítottam felé a tekintetemet.
- Van, mert?
- Ruhát kell vennem, mert nincs normális.
- Nem kell, már kitaláltam, mi lesz. Majd szólok a stylist-nak, aztán az intézi.
- Nekem nincs igényem semmi ilyenre... csak hadd menjek el valami boltba!
- Nyugi már! - simogatta meg a kézfejemet. - Teljesen ráérünk, úgyhogy felpróbálhatsz mindent, ami létezik. Addig meg úgysem engedem el őket, amíg nem találunk neked valamit. Jó így?
- Jó... - bólogattam magam előtt.

Valahogy elszórakoztunk még az utolsó két órában a gépen, majd végre megérkeztünk. Lassan egy éve nem voltam már Brazília közelében sem, így váratlanul ért, mikor meghallottam a hadaró akcentusukat, hogy megértsem, mit is akarnak.

- Nem voltunk még itt, ugye? Látom, nagyon el vagy vesződve! - tette a vállamra a kezét.
- Ja... kicsit hülyének érzem magamat. Nem is szoktam portugálul beszélni máskor vagy mással, csak veled.
- Majd belejössz, ne aggódjál! Amúgy a stylist csapat egy órán belül ott van nálunk, úgyhogy mehetünk is.

Csapat? Nem vagyok én ilyenekhez szokva... örülök, ha sikerül megtalálnom egy nem túl gyűrött és koszos ruhát a nagy kupleráj közepén, amiben élünk.

Ugyan először idegenkedtem az ötlettől, de a végére egészen megbarátkoztam a "személyzettel", és be kell valljam elégedett vagyok az eredménnyel.

- Mindjárt mehetünk, de még kell egy dolog! - sétált ki a fürdőszobából egy nagy műanyag dobozzal a kezében. - Tudsz hajat szőkíteni, ugye? Múltkor is csináltunk már ilyet.
- Ki ne találd, hogy...
- Nem volt a kurva fodrász, mit csináljak! - emelte meg a hangját méltatlankodóan.
- Mert nem jó, ahogy most van?
- Nem! Ki akarom szőkíteni, mert...
- Én meg nem akarom lemaratni peroxiddal a kezemet! A múltkor is teljesen gajra ment!
- De légyszi! Nem akarod ezt megtenni értem? Pedig már azt hittem, hogy...
- Na, fejezd már be, mert agybajt kapok ettől a harmadosztályú manipulációtól!
- Akkor megcsinálod? - nézett fel rám reménytől csillogó szemekkel.
- Meg... - sóhajtottam egy nagyot, hogy kifejezzem, mennyire van hozzá kedvem.
- Tudtam én! Köszönöm, szerelmem!
- Nincs olyan, hogy szerelmem. Csak azért jöttem el veled, hogy ne egyedül legyél!
- De csak eljöttél végül!
- El...