Just friends! - PSG ff.

50. rész

A napok, hetek békésen repkednek felettünk. A szerepek kissé fordítva alakulnak köztünk, ugyanis Te vársz esténkét vacsorával és szolgálsz ki, mintsem én. Elmondásod szerint örömmel csinálod, én pedig kétség nélkül elhiszem minden szavad, hiszen kit ne tenné boldoggá, ha szeretettel fogadják minden nap.

- Szerelmem! Megjöttem! - kiabáltam az ajtóból, ahogy fáradtam rúgtam le a cipőmet magamról, de mégis egyfajta megnyugvás töltött el, hogy végre hazaértem és kezdődhet a napjaim favorizált szakasza, az este. - Itt vagy? - nyitottam be a hálószobába.

Sehol senki. Mindegy... ettől függetlenül egyedül is jól elleszek, különösen, hogy szokásosan van egy rakás befejezésre szoruló munkám.

Eredendően a mai estét csak rád szántam volna, ha már minden éjszaka a dolgaimmal foglalkozok, de teljes mértékben megértem, sőt örülök is, hogy saját magad kikapcsolására is szánsz időt. Hihetetlen módon hálás vagyok a mindennapi kedvességeidért, de őszintén szólva néha felmerül bennem a félelem, hogy bele ne őrülj ebbe a sok jótékonykodásba.

Nem feltétlenül tartom jó ötletnek, ha felhívlak és akár megzavarom a kis kellemes időtöltésedet, így inkább megfeledkezve mindenről nekifogtam dolgozni.

Illetve csak nekifogtam volna, ha megtalálnám a laptopomat. Tisztán emlékszem, hogy tegnap éjjel itt hagytam az ágyam mellett... fogalmam sincs, hova tűnhetett, de valószínűleg Kylian pakolta el.

Mindegy is... ha nincs laptop, jó lesz a PC is. Szokásosan belemélyedtem a szerződésekbe és észre sem vettem, hogy már lassan negyed három lesz, én meg nagy békésen, ráérősen elvagyok a gép előtt. Igaz az agyam már majd kifolyik, de fel sem fogom a körülöttem történő eseményeket. Ez egészen addig így ment, mígnem szinte halálra rémültem, ahogy két kezet érzetem a vállaimon.

- Mi a fa... - fordultam hátra villámsebességgel a sötét szobában, hogy megnézhessem mi az.
- Hello, Szerelmem! - tapasztotta az ajkait az enyémeknek váratlanul, mindeközben éreztem az alkohol ízét a száján.
- Diamond Jubilee, Johnnie Walker, ugye? - mosolyogtam rá fáradtan.
- Pontosan! - bólintott elismerően. - Amúgy elmondanád, hogy mit csinálsz? - mutatott a monitorra összezavarodottan.
- Azt mint mindig... - dörzsöltem meg az arcom kifejezve, hogy már teljesen elegem van.
- Minek cseszed még ezt ilyenkor is? Csak tönkreteszed magad! - rázta meg a fejét értetlenül.
- Tudom... már nagyon utálom... csak... - tártam szét a karjaimat, ezzel érzékeltetve, hogy én magam sem értem, miért jó ez. - Aa, kész! Elegem van! - álltam fel a székből andalogva, majd a mellkasának döntöttem a fejem. - Megint kurva Miss Dior-os vagy! - mormogtam csukott szemmel, továbbra is ott támasztva a fejem, miközben megcsapott az illat. - Legalább ne ezt a szart használná már, hanem valami jót! - ráztam meg a fejem szánakozóan.
- Még ilyen probélmát... - nevette el magát, majd szoros ölelése vont. - Egy kurva főnyeremény vagy, baszdmeg! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Na, jól van, elég lesz! - hátráltam ki álmosan a nagy szeretetből. - Még nem is fürdött a disznó fejem... most mondd meg, hogy nem vagyok igénytelen! - szegeztem rá a tekintetemet igenlő választ várva.
- Hát ezen talán segíthetünk... - villantott egy huncut vigyort, majd magához húzott.
- A kérdés nem ez volt... - döftem bele az ujjamat erősen a mellkasába.
- Állat vagy, de nem baj az... hasznos tulajdonság... - vonta meg a vállát célozgatóan mosolyogva, mirefel megcsavartam az orrát büntetésből, hogy ilyen betegen gondolkodik.

Majd elalszok a zuhanyzóban, mikorra észreveszem, hogy kimeredt szemekkel bámul a párás üvegen keresztül.

- Igen... még mindig nagy picsám van, hagyjál  békén. - néztem rá szánakozóan, hogy már megint kijátszotta a rendszeremet, és bejutott.
- De... neked mi van a lábaddal? - pillantott rám rémülten.
- Ja, ténlyeg! - csaptam a homlokomra nevetve. - Majd elmondom, csak húzzál ki!
- Nem... nincs kedvem... én is fáradt vagyok. - ült le a zuhanykabin elé, a fejét az ajtónak támasztva.
- Akkor legalább menj onnan és engedj ki! - ezt már hajlandó volt teljesíteni. A seggét kicsit odébbrakta, hogy kiférhessek. - Hallod! Ne lessed már a...
- Nem azt lesem, te hülye! A lábadat nézem inkább... hogy lehet egy seb ilyen ronda? Mi az istent csináltál már vele?! Járni se lehetne velük!
- Most mit csináljak? Ez van... ilyen...
- De most is vérzik... - rázta meg a fejét idegesen. - Na gyere, hadd vigyelek ki! - indult meg felém. - Fel se öltözz, mert ezzel cseszni kell valamit...