Just friends! - PSG ff.

53. rész

A monacói kiruccanásunk mondhatni szomorúan ért véget. Ugyan Kylian nem tudja, hogy részben a védelmére keltem az egyik beszélgetős esten, ettől függetlenül továbbra is haragszik rám. Azt hittem már túllépett ezen a „problémás előéleti" dolgon, de egyáltalán nem úgy tűnik. Szándékosan külön repülővel jött haza, hogy addig se kelljen velem egy légtérben tartózkodnia. Azóta - körülbelül két hete - már nem is láttam.

Mindenesetre azért annyira csak nem utálhat, ha a ruhatára nagy része még ott van a gardróbomban. Igazából lenne nekem jobb dolgom is, minthogy az ő gondolatmenetét elemezgessem, de azért csak átfut néha az agyamon, mi lehet vele, amikor meglátom a földön a kedvenc pólóját. Szegény gyerek nem mer idejönni és elvinni a cuccait. Inkább hordja ugyanazt már két hete. Én pedig semmi esetre sem fogok neki könnyebbséget okozni és visszaszállítani a dolgait.

Végre már elhoztam a kocsimat a rendőrségről, de nem okozott nagy meglepetést, mikor megcsapott a Miss Dior illat, ahogy beszálltam. Csak mosolyogtam egy jót magamban. Még a hajait is megtaláltam az üléseken. Egyenesen csodálatos. Mondjuk azt nem bántam volna, ha nem keverik össze az ügyfeleim iratait, de ez volt a legkevesebb.

Valamelyik este nagyon ráértem és mivel meguntam már a mirelit pizzát, beültem vacsorázni a kedvenc kis éttermembe.

Nem... nem találkoztam Kyliannel, viszont szerintem a kisbarátnőjével igen. Amikor először láttam, még azon az estén, csak lestem magam elé, hogy milyen jól néz ki. Most azonban kicsit más formában jelent meg és jobban hasonlított egy leszbikus litván cserediákra, mintsem valami szépség királylányra.

Bevallom, én is tudok eléggé kutyául kinézni, mikor már negyedik napja nem alszok, csak a gyógyszer tart ébren. Ettől függetlenül azért nem ülök be melegítő szettben, megtépett fejjel egy viszonylag elegáns étterembe. De mindegy is... reméljük ő nem emlékszik rám...

Újból beleszoktam már az egyedüllétbe, és jelenleg egyáltalán nem kívánom senki társaságát. Valósággal zavarba ejtő az emberekkel beszélgetnem, mert már annyira elszoktam tőlük.

Valamelyik nap még a futárnak is alig tudtam értelmesen válaszolni a telefonba. Úgy örültem, mint majom a farkának, mikor végre megérkezett a már lassan fél éve várt csomagom. Csakhogy, mikor elkezdtem kibontani, látnom kellett, nem is az van benne, mint amire számítottam.

Megkaptam a Tiffany & Co-s gyűrűmnek a kollekcióban lévő karkötő változatát is.

Most viszont tényleg nem tudtom, mint gondoljak... valahol értelmetlennek látom ezt az egész megkeresést, tudván a másik csajról. Azonban, ha jobban belegondolok, Kylianre nem jellemző, hogy bárkit is otthagyna csak úgy, főleg ha már látták őket együtt. Különösebben nem kívántam törődni ezzel az ajándékkal, mígnem már hét napja, minden nap kaptam valamit.

Igen... egy héten keresztül küldözgette a különböző ékszereket. Még ezekből kifolyólag sem gondoltam felkeresni, ami mint utólag kiderült, rossz döntés volt.

A nyolcadik nap estéjén már elkönyveltem, hogy kész, vége, nincs több ajándék. Majd egyszercsak úgy este tízkor beállított. Semmi kopogás, semmi előjelzés... csak annyit hallottam, hogy trajbol fel a lépcsőn és jön a dolgozószobámba.

- Na! - néztem rá meglepődve a hirtelen érkezéstől. - Hogyhogy erre toltad már a seggedet?
- Hoztam kaját! - bólogatott izgatottan.
- Micsoda? - ráncoltam össze a homlokomat értetlenül. - Szerinted éhezek vagy mivan? - ráztam meg a fejemet majdnem nevetve.
- Már nem azért, de képes lennél...

Jó, ez tényleg igaz... ha ráunok a mirelit pizzára, akkor inkább nem eszek semmi mást, mert lusta vagyok elmenni a benzinkútra.