Just friends! - PSG ff.

17. rész

Jót röhögtem a videón, így félig részegen, aztán elaludtam. Az alvás sokáig nem tartott, mert felébredtem a fényre, ahogy Kylian kinyitotta a fürdőszoba ajtaját.

Nyilván kinyílt a szemem és ránéztem a fürdő ajtajára, ahol egy félmeztelen Donatellot láttam. Be kell vallanom, jól nézett ki. A hasa szép kockás volt, a vállai szélesek voltak, a karja pedig izmos volt. Sosem néztem rá ilyen szemmel, de biztosan jól járna vele valaki, akit igazán szeret. Nagyon odaadó és vicces srác, jó a humorérzéke, azonban, ha kell tud komoly is lenni. Reálisan látja a dolgokat és jó tanácsokat ad.

Az elmélyült gondolkodásomat nyilvánvalóan észre vette rajtam. Csak úgy lestem rá, mint egy hülye, elég idiótán nézhettem ki.

- Nem alszol? - kérdezte halkan.
- Nem.
- Idejöhetek?
- Gyere! - majd befeküdt mellém az ágyba, feltételezem egy szál törölközőben.
- Szeretlek! - mondta félhangosan. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért rávágtam, hogy:
- Én is! - nem volt ez olyan jó ötlet, ahogy így utólag átgondoltam, mert most azt hiszi, hogy nem ellenkezek amiatt, hogy történjen köztünk valami.
- Elmondasz valamit?
- Na! Mit?
- Miért engeded meg, hogy veled aludjak, ha lerázol, mikor akarok valamit? - hirtelen megállt bennem az ütő. Nem tudtam, hogy magyarázzam ezt ki. Nyilván nem akartam megsérteni, de azt sem szerettem volna, ha azt érzi, hogy nagyon közel engedem magamhoz és benne vagyok mindenben, amit szeretne.
- Szóval! Azért, mert velem alhatsz, az nem azt jelenti, hogy van köztünk bármi extra is. Persze, nem engedem meg mindenkinek, hogy itt fekhessen mellettem, de ez nem képez semmiféle jelentősséget.
Ne érts félre! Nagyon szeretlek, de én nem tudok köztünk többet elképzelni, mint egy jó barátság.
- Miért, mit kéne tennem, hogy ez ne csak egy 'jó barátság' legyen? Nem nézek ki elég jól? Túl bunkó vagyok? Vagy mi a baj velem?
- Nem! Kylian! Ne változtass magadon semmit! Így, ahogy vagy, nagyon szép, tökéletes, kedves vagy! De nem tudok csak úgy beleszeretni valakibe. És ezek mellett erkölcsileg sem szeretném azt magamnak megengedni, hogy elvigyen az ár. A barátságok arra vannak, hogy megőrizzük és fenntartsuk őket! Nem azért, hogy kapcsolatot csináljunk belőlük.

A nagy magyarázás közben felültem az ágyban és előre nézve beszéltem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Donatello befeküdt az ölembe és lesett rám.

- De mondd már meg, légy szíves, hogy mit csináljak, ha kurvára szeretlek? - nézett a szembe. Közben a kezeimen nedvességet éreztem. Én is belenéztem a sötét szemébe és láttam, ahogy hullanak a könnyei.
- Jaj, Édes! Ne sírjál már! - meghatódtam rajta, hogy mennyire aranyos, ahogy itt sír és elkezdtem a fejét simogatni. Idővel már csak a szipogást hallottam és éreztem, ahogy belémtörli a könnyeit.

Most komolyan! Mondja meg valaki, hogy mit kell ilyenkor csinálni! Itt sír az ölemben, hogy mennyire szeret és én nemet mondok neki? Hogy lehetek ilyen szívtelen és érzéketlen?! Valószínűleg, egy egész világot rombolok össze szegényben. Elképzeléseim szerint minden este rajtam gondolkodhat és nem tud aludni miattam.

- Bármikor jöhetsz és nagyon szívesen látlak, de ez nem megy! - magyarázkodtam sóhajtva.
- És én mit csináljak? Dögöljek meg a gondolattól, hogy itt küzdök érted, sírok az öledben, hogy mennyire szeretlek és te lepattintasz azzal a szöveggel, hogy „Bocs, de nekem ez nem meg"?!
- Jogos! Teljesen igazad van! Megértem, hogy felháborodsz, de...
- De, mi? Mi akadályoz abban, hogy kimondd azt, hogy én is szeretlek baszódjál meg, ne pedig lerázz a szerencsétlen kamu dumáiddal és bölcs szövegeiddel? Mert nekem egyikre sincs szükségem! Ne is gondolkodj ezeken, mert fölösleges! Nekem csak te kellesz, a hülye dumák nélkül!

Jaj, Kylian! Nem is sejted te, hogy mi akadályoz engem ebben az, általad egyszerűnek és világosnak gondolt mondatban. Most ugyan az van, mint az elmúlt napokban. Eddig Ney-t hitegettem, remélve, hogy Kylian talál magának valakit, most meg Kyliannek mondom a kamu szövegeimet. Hogy a Jó Istenbe keveredhettem, ebbe a szerencsétlenségbe?