Just friends! - PSG ff.

61. rész

Ugyan sok időt nem hagyott, hogy elmélyedjek, vajon mit is fog mondani, mégis átfutott az agyamon egy-két szélsőséges gondolat.

- Olyan rossz ezt elmondani, viszont, ha nem fogom, bűntudatom lesz... - nyelt egy nagyot. - Semelyik nő nem érdemel ilyet, te meg főleg nem.
- Mit nem érdemlek? - pillantottam rá összezavarodottan.
- Hát, hogy... hogy így megalázzanak. Kylian meg egy elmenet a picsába, mert egy igazi paraszt! - ingatta meg a fejét idegesen, közben látszott rajta, hogy izzad mindene. - Milyen ember az, aki olyanokat beszél a barátnőjéről, hogy kankós, meg ribancnak hívja mások előtt?

Ez fájt. Tényleg.

Általában tudom, hogyan kéne reagálni az ilyenekre, legyen szó extrémebb esetekről is, de ez most nem nagyon akar összejönni.

Jelenleg csak az az egy érzés van bennem, hogy kinyomjam Kylian szemeit, semmi más...

- Tudom, hogy nem könnyű ezeket hallani, viszont a te érdekedben mondom, hogy végre beszélj vele, és ne nézd el ezredjére is a baromságát... Nem mondom, nagyon is szeret ő téged, mert szemrehányásképpen mondogatni szokta, hogy Ilyen nőt, basszátok meg, a kurva életbe soha nem találtok.
- Hát... köszönöm a tájékoztatást, majd kitalálom, hogy mit lépek. - vontam meg a vállamat érdektelenül, azonban a csalódottságon még korán sem sikerült túllépnem.

A következő 45 percben már ötletem nincs, mi történhetett, mivel enyhén szólva, agyilag megszűntem létezni, a hallottak után.

Ahogy vége lett a meccsnek, és le akartam menni a lépcsőn, elkapott a félelem, meg a szédülés, és tudtam, hogy nem vagyok erre képes, máskülönben összezúzom magamat.

Már nem gyógyszerezek egy ideje, de most kénytelen leszek, hacsak nem akarom tönkretenni a maradék ép részeimet.

Pár perc után végre gondtalanul sétáltam a folyosón, a kijáratot irányba véve, mikor valami kiabálásra lettem figyelmes magam mögül.

Gyorsan hátrakaptam a fejemet, észre kellett vegyem, hogy valaki nagyon fut felém, és az én nevemet hallom a szájából.

Mire felfogtam volna, mi történik, már csak a szoros ölelést éreztem, és a csurom vizes haját az arcomhoz dörzsölődni. Az arcát ugyan nem sikerült beazonosítanom, de ahogy a tetovált hátára ránéztem, már nem volt több kérdésem.

- Rose! Hát te? - pillantott rám Ney, elbűvölten mosolyogva.

Ha belegondolok, soha nem láttam még másféle megnyilvánulást a részéről, ha találkoztunk, minthogy magába feledkezve mosolyogjon, és fulladásig ölelgessen.

- Hát... csak szétnéztem egy kicsit.
- Jól tetted! - bólogatott elégedetten. - Hallod, kurva jól nézel ki! Nem mintha máskor nem így lenne, de már régen láttalak... Ja, amúgy meg bocsi, hogy ha összekentelek, csak még most jöttünk le a pályáról!

Hirtelen odatette a mellkasomra a kezét, amit először nem értettem, majd rájöttem, hogy csak ellenőrzi, mennyire lett vizes a felsőm a fejétől.

- Gyere már el estére! - pillantott fel a szemembe megvilágosodottan, mintha rájött volna valamire.
- Azt se tudom már, hol laksz...
- Úgy látszik, gyakrabban kéne jönnöd! - bólogatott meggyőzőn. - Akkor viszont várj meg... max. negyed óra múlva kint vagyok. Kocsival vagy, nem?
- De...

Valamiért azt érzem, jó lesz egy így... Kyliannel tökéletesen ki tudok baszni, mivel a legközelibb barátaitól is félt, nehogy rámmásszanak. Nemhogy Ney-től, mivel mostanában nem nagy az imádat köztük.

Ugyan nem figyeltem az időt, de 10 perc sem telhetett el, mire már hallottam, hogy nyílik a hátsó ajtó, és berakja a táskáját.

- Nem akarsz vezetni? - pillantottam rá fáradtan.
- Ha szeretnéd...