Just friends! - PSG ff.

40. rész

- Miért beszélget velem? Senki sem akarna szóba állni egy sátánistával. Ezek mellett függő is vagyok. Heroinon élek.
- És, te, miért mondtad el ezeket nekem? Nem tudod, hogy bízhatsz-e bennem.
- De tudom... ezt érzem.
- A sátánista emberek nem éreznek, illetve nem hallgatnak az érzéseikre. Te nem vagy sátánista, sem heroinfüggő, csak kezdeti depressziós, mivel beteggé vesztél a magányban és különböző dolgokat képzelsz be magadnak.
- Maga pszichológus is? Vagy honnan tud ilyeneket?
- Csak tudom. Ismertem heroinfüggő embereket, de az teljesen más. Ha közéjük tartoznál, akkor most nem tudnánk beszélgetni. Nem vagy sátánista sem, csak nem találod a helyedet a világban, ezért kezdetleges depresszióba fordultál. Azt hiszed, nincs senki, aki megértene. De ez nem így van. Csak nem akarsz keresni bárkit is, aki segíthet rajtad.

Nem szeretek belátni dolgokat, de most kénytelen voltam. Megláttam ebben a fiúban magamat és az elutasító énemet. Nekem is lenne lehetőségem megnyugvást találni valakinél, de inkább szenvesztem magamat a lehető legelvontabb módokon.

- A családodra nem lehet mindig számítani. Én több, mint 10 éve nem láttam az apámat, anyámra meg nem is emlékszem. Az is lehet, hogy meghalt. Fogalmam nincs róla. Valljuk be, én sem kerestem őket, de ha annyira fontos lettem volna nekik biztosan tudtunk volna valami kapcsolatot létesíteni.
- El akarok innen menni, csak nincs pénzem. - sóhajtott gondterhelten. - Elegem van a picsáskodó testvéreimből, meg mindenkiből. Sok idióta fasz... Ebből a rohadt örökségből is alig akarnak valamit adni nekem. Mindenki csak a maga értelmetlen baromságaira költené.
- Szerintem ezen segíthetek, ha máson nem is. Mennyi pénz kell, hogy új életet kezdhess?
- Nem sok. 1-1.5 millió dollár. Az öregnek meg 45 volt, úgyhogy igazán megérdemlek ennyit.

Tényleg jó szar lehet a srácnak. Itt lehetne egy csomó pénzzel a kezében, és azt csinálna, amit akar, ha nincs ez a sok barom körülötte. Nem csodálom, hogy ilyen szintű személyiségzavara van, ennyi idős korában.

Valamiféle, aktuális egyezségre sikerült őket juttatnom, hogy a 18 éven felüli családtagok egyenlően részesüljenek a hagyatékban.

Az itt töltött idő alatt többször is lehetőségem nyílt Kyliannel beszélni. Minden alkalommal elmondta, hogy mennyire hiányzok neki és már nagyon várja, hogy menjek. Elmondása szerint, a tálibos történetnek nem volt visszhangja, szerencsére.

Az ügy lezáráshoz is elérkeztem végre, így több, mint három hét után. Úgy alakítottam a dolgokat, hogy mindenki azt kapja, amit az ittlétem viselkedése alatti időszakban tanúsított és ebből kifolyólag megérdemel. Nem érdekel, mit gondolnak majd rólam. Ez van, ez a sors keze.

A következő állomásom New York volt. Visszamentem befejezni a válásos ügyemet, illetve befejezésének nem mondanám, inkább csak folytatásnak. Komolyabb fejlemények nem történtek, csak ugyanúgy próbálkozott a nő minden szarral. Valamiért azt érzem, sosem lesz vége ennek az egésznek. Mindig csak megy az obstrukció a semmiről. Ha minden igaz, és a feleség ennyire húzza az időt, akkor valószínűleg pénzbírságot írnak ki rá, hátha ezzel bekussolna és jobban a megegyezés felé hajlana.

Ha már a keleti part, akkor szétnéztem DC-ben is. Szépen beszedtem a pénzeimet és nagy boldogan indultam haza Kylianhez.

Becsekkoltam a reptéren, még kicsit lézengtem a boltokban, és vettem neki egy jól kinéző tiramisu-s csokit, amit remélhetőleg szeretni fog. Éppen sorban álltam a kapunál, ahol ellenőrizték a jegyemet és az adataimat, mikor megláttam egy szőkés-barna hajú, tetovált férfit az egyik shopból kijönni, aki Steve-re emlékeztetett. Pont olyan elálló füle volt neki is, amit úgy szerettem benne. Egy kicsit különlegessé tette és adott neki egyfajta "rosszfiús" kinézetet. Még a napszemüvegük is ugyan olyan volt, bár nem tudom, milyen véletlen ez, hogy valaki négy évig hordja pont azt a Ray Ban pilótaszemüveget. Mondjuk ő képes volt ilyenekre.