The Band (JK f.f.) - Befejezett

17. rész

A napok lassan követték egymást és az ősz egyhamar télbe váltott át. Már november végén leesett az első hó és mivel elég hidegek vannak el sem olvadt. Hugom örült neki hiszen mindennap hógolyóznak, hóembert építenek az oviban. Én már nem vagyok annyira oda ezért. Persze megvan a szépsége a télnek, de valahogy ezt nem tudom most észrevenni.

Úgy kelek fel reggel, akár egy másnapos zombi. Sihyuk átett egy másik bandához, Seventeen a nevük és kb mindennap próbálnak vagy van valami hülyeség ahol ott kell lennem. Ez a banda is kezd híres lenni, de közel sem ér fel a Bangtanhoz. Rendesek a tagok és szerencsére egyiküket sem ismerem. Mire ezeket lejátszottam magamban elkészültem és Yonaval oldalamon sétáltunk ki a konyhába. Ahol ShinYeol szorgosan készítette a reggelit.

- Jó reggelt! -köszöntem illedelmesen.

- Nektek is lányok. Kértek reggelit?

- Én igen, én igen! -pattant fel az egyik székre hugom.

ShinYeol szedett neki egy tányérra és az asztalhoz vitte, egy pohár tea kíséretében. A pulthoz visszaérve aggódó pillantásokat vetett felém.

- Mi a baj NaRa?

- Semmi. Miért?

- Csak olyan fáradtnak tűnsz.

- Nem kéne késő estig kimaradnia és nem lenne fáradt. -jegyezte meg cinikusan a konyhába érkező mostoha testvérem.

- Na de ShinAh, hogy beszélsz!? -ripakodott rá.

- Ugyan, hagyd csak. -intettem le- Ő már csak ilyen. Na én indulok, gyere Yona menjünk. -mentem oda a lányhoz.

Befejezve reggelijét felfogta kis táskáját és indultunk az óvodába. Odaérve nagy öleléssel búcsúzott tőlem és barátaihoz rohanva mentek be együtt a hópelyhekkel és hóemberekkel díszített ajtón. Intettem neki majd sarkon fordulva indultam el az iskolába. Sajnos ezúttal egyedül... SoYang az apját kísérte el egy üzleti útra és csak karácsony előtt érnek haza, addig pedig van még bőven idő. Bár abból a szemszögből nem bánom, hogy amíg távol van elterelődik a figyelme. Nem tudom miért de egyik napról a másikra elkezdte Jimint kerülni. Ha a fiú közeledni próbált felé vagy elrohant vagy leordította a fejét, hogy hagyja békén. Fogalmam sincs mi üthetett belé. Mintha nem is SoYang lenne, kicsit magamra emlékeztetett a viselkedése. Így a fiú egy idő után felhagyott a próbálkozással. Amit ebben nem értek az az, hogy Yang nem akarta őt magakörül tudni, mégis ő van úgy letörve mintha legalább is szakítottak volna. Az elején azt hittem miattam teszi, amiért Kook úgymond felhagyott a velem való barátkozással, de mikor rákérdeztem erősen tagadta, hogy bármi közöm lenne hozzá. Igaz őszintének tűnt mégis valamit sejtek itt a háttérben, csak nem tudom mi lehet. Talán neki is NamJoon kavart be? Remélem nem. Szegény lány annyira le volt törve, hogy nem győztem vígasztalni. Így, hogy nem kell itt lennie legalább lesz ideje túltenni magát a dolgokon.

A jó meleg épületbe érve meg sem álltam a termünkig. Nem volt kedvem senkivel jópofizni, szerencsére a kis "szupersztárok" nem járnak be suliba, így legalább őket sem kell néznem. Nem tudom miért nem jönnek, de igazság szerint nem is érdekel. Legalább egy kis nyugtom van. Elővettem angol könyvem, hogy készüljek a mai dolgozatra. Szerencsére jó vagyok angolból, egészen könnyű nyelv és gyorsan tanulok így hamar megtanultam kommunikálni ezen a nyelven. Talán egyszer még hasznom is lesz belőle...
Nem sokkal később hangos röhögcsélésre lettem figyelmes a folyosó végéről, odapillantva láttam, hogy ShinAh és két pincsije közeledik. Remélem ezúttal nem fog belémkötni. Bár akkor ő nem is ShinAh lenne. Nem néztem rájuk, gondoltam ha úgy teszek, mintha itt sem lennének akkor tovább állnak. De rosszul gondoltam. Könyvembe bújva láttam három pár cipőt és a hozzájuk tartozó lábakat is. Jesszus! Felnéztem és egyenesen velem szemben ShinAh állt, mellette Hyewol, balján pedig Eun. Íme a nagy csapat, ja nem.

- Mit akartok? -néztem rájuk, nem láthatnak gyengének, hiszen akkor csak egy újabb támadási felületet adnék.

- Semmit csak épp erre van a termünk. -lökte ki kezemből könyvemet, amin persze halálosan jót nevettek.

- Ez most mire volt jó? -tártam szét karjaim.

- Miért nem jár Jungkook suliba? -kérdezte Hyewol.

- Honnan kéne tudnom?

- Azt hittem tudod, hiszen folyton egymás nyakán lógtok. Vagyis már mostanában nem... Mi van veled és Kookal? -jegyezte meg gúnnyal teli hangon. Kook megszállottja.

- Semmi mi lenne? Ja és amúgy eddig sem lógtam a nyakán.

- Ezt azért nem mondanám. Azt hittem már talán egy pár vagytok, annyira össze voltatok nőve. -tette karba kezeit.

- Hát rosszul hitted. Nyugi nekem nem kell megtarthatod szivi.

El akartam menni de visszarántottak. Olyan erősen, hogy nekiestem a falnak. Táskám leesett a földre és kihullottak a cuccaim belőle.

- Hogy merészelsz így beszélni vele!? -förmedt rám ShinAh.

- Mért hogy beszélek hm? -kezdtem egyre mérgesebb lenni, éreztem ahogy a düh szétárad bennem- Ti vagytok akik folyton belémköttök, nem hagytok nekem nyugtot pedig hozzátok se szólok. Mi a franc bajotok van? -kiabáltam- Talán az a baj, hogy a nagy Bangtanok nem figyelnek rátok? Hogy egyik srácnak se kelletek? Hát nem csoda. Ilyen lányok mégis kinek kellenének?-mutattam végig rajtuk.

- Ezt most megkeserülöd!

A két lány lefogott és Hyewol teljes erejéből ütni kezdett ahol csak ért. Próbáltam védekezni, megrúgtam ahogy tudtam és adtam néhány pofont nekik, de a 3-1 ellenes arány nem túl jó. Éreztem ahogy elönt a forróság és erősen fájt a gyomrom. Számon lassan folyt le pirosan díszelgő meleg vérem és az erőm egyre inkább hagyott el. A lábaim feladták a szolgálatot és összerogytam. Természetesen nem tartottak meg, így teljes súlyommal a földnek csapódtam. Némi hangfoszlányokat még hallottam de aztán elsötétült minden.

....

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de arra ébredtem, hogy valami erősen sípol. A telefonom lenne? De hisz az ébresztőm nem is sípolás hanem egy dalrészlet. Mi folyik itt? Lassan kinyitottam szemeim, ami nehezebb volt mint hittem volna. Szemhéjaimon mintha mázsás súlyok lennének, de minden erőmet összeszedve kinyitottam azokat. Aztán egy újabb akadályba ütköztem, egy vakítóan fehér fény nem hagyott láttatni magam körül semmit. Pislogtam párat mire kirajzolódott egy alak előttem, fehér köpenyben volt és épp egy lámpával világított a szemebe. Mikor eltette akkor jöttem rá, hogy ő bizony egy orvos. Csak nem kórházban vagyok? Hogy kerültem ide? Fel akartam ülni de az oldalamba és gyomromba nyilaló fájdalom ezt nem így gondolta. A doktor is visszanyomott az ágyba.

- Nanana, ne olyan hevesen kisasszony! Ne mozogjon, főleg ne ilyen hevesen.

- Hol vagyok?

- Kórházban. Nem emlékszik mi történt?

- Hát... dereng valami de nem tiszta. Mi a bajom?

- Három lány megverte magát és a barátainak hála hamar be tudták hozni a kollégáim. -mutatott oldalra.

Odapillantottam és amikor megláttam kik állnak a szobában majdnem elájultam. Hogy kerülnek ide? És milyen barátaim?

- Elláttuk a sérüléseit, amik szerencsére nem túl komolyak de még pihennie kell. Egy bordarepedés nem játék. Holnapig bent tartjuk aztán szigorú ágynyugalom mellett gyógyulhat!

- Rendben, köszönöm doktor úr!

Aprót biccentett majd egy kisebb mosoly kíséretében elhagyta a helységet. Az eddig néma csendben álló fiúk egyszerre léptek közelebb hozzám. Nem tudtam hova tenni a dolgokat. Talán a józan eszemet is kiverték volna belőlem? Hiszen tudtommal örökre búcsút intettünk egymásnak nem? Akkor most mégis mi a fenét keresnek itt? A doktor szavaiból ítélve valószínűleg ők találhattak rám, mivel itt vannak és bejöttek a kórházba. Ja biztos megsajnáltak. „Szegény összevert, meggyötört kislány. Segítsünk rajta, egy újabb jópont és hősies tett a rajongók szemeiben.” Körbevették az ágyam és Kook leült mellém. Kezemért nyúlt de én elhúztam onnan, nem akartam, hogy hozzámérjen. Nekem itt ne játsza a hőst! Egy fan sincs itt nem kell színészkednie! Ahogy a többieknek se. De amúgy mit keresnek itt egyáltalán, miért maradtak? Ha ezt NamJoon megtudja...