Betrayed [BEFEJEZETT]

5 fejezet

Xiao Zhan mosolyogva hallgatta beszédes kislánya élménybeszámolóját, miközben a konyhaasztalnál ülve vacsoráztak. Chyou szája fülig ért, ahogy a tányér felett a hűtőre ragasztott rajzra pillantott, ami megdobogtatta a szívét.

- Apunak tetszeni fog a rajzom?

Ujjával kisimított Chyou homlokából egy hosszú, rakoncátlan tincset.

- Biztos vagyok benne.

A kislányával töltött délután – amiben rengeteget játszottak, rajzoltak és nevettek – néhány órára elfeledtette vele a komor valóságot, ami most házalóként újra felütötte a fejét a gondolataiban. A boldog és önfeledt pillanatokat csak egy dolog árnyékolta be: a folyamatos kényszer, hogy az órára pillantson.

Öt óra.

Hat óra.

Hét óra.

Ismét az órára pillantott.

Fél nyolc.

Türelme a másodpercmutató minden kattanásával fogyott, ahogy telt az idő. Most pedig – hogy itt ült a konyhasziget mellet és arra várt, hogy a társa hazaérjen –, egyszerre úgy érezte, hogy az erő és higgadtság, amit magára erőltetett, egyszerűen elillant. Többször is megfordult a fejében, hogy felhívja, csak hogy megtudja, hol van... miért nincs velük... miért nincs a kislányuk mellette, aki azért küzd az álmosság ellen, hogy befejezhesse az új rajzát az édesapjának.

A telefonját babrálva is azon kapta magát, hogy le sem veszi a tekintetét a kapuról.

Chyoura pillantott, akinek kezdeti izgatottsága és fülig érő mosolya az órák elteltével szépen lassan eltűnt az arcocskájáról, helyét a szomorúság és csalódottság vette át. Így látni a gyermekét, épp oly fájdalmas volt, mint a tudat, hogy Yibo az utóbbi hónapokban egy idegen nővel osztotta meg az ágyát.

Az óra háromnegyed nyolcat mutatott.

Chyou ujjai közül kifordult a zsírkréta, végig gurult a konyhapult fényes felületén, végül halk puffanással a földre esett, míg a kislány feje először jobbra, majd balra csuklott.

Ennyi volt.

- Ideje aludni menni. – mondta és közelebb hajolt. Óvatosan kihúzta Chyou kezéből a másik zsírkrétát és a tolltartóba tette.

- Szeretném megvárni – ásított. – apát.

Hatalmas, mogyoróbarna tekintetében ártatlan könyörgés csillogott, amire más esetben – más körülmények között – képtelen lett volna nemet mondani, de most nem.

- Sajnálom kincsem, de nem lehet. – simogatta meg az orcáját. – A szemeid mindjárt leragadnak, a konyhapulton pedig nem aludhatsz.

Azzal, mielőtt a kislány leállhatott volna vele vitatkozni – amire kevés esély volt, tekintve arra mennyire fáradt volt – a karjában vitte fel a gyerekszobába. Chyou mormogva-nyafogva hümmögött az ölében, a szemét dörzsölgetve ásított. A szobába érve, már a saját lábán támolygott el az ágyig, aztán zokszó nélkül bemászott a takaró alá, és Xiao Zhan adott neki egy jóéjt-puszit. A kislány perceken belül elaludt.

Lábujjhegyen kiosont a szobából és lement a földszintre.

Eltakarította a vacsora maradványait, az edényeket a mosogatógépbe pakolta és elindította. A hűtőből elővette azt a méregdrága fűszeres bort, amit Yibo születésnapjára vett – s amit úgy terveztek, hogy együtt kóstolnak meg –, a szekrényből pedig egy porospoharat. Kihúzta a hűtő melletti fiókot, kivette a dugóhúzót, kinyitotta a palackot és töltött magának egy keveset.