Betrayed [BEFEJEZETT]

31 fejezet

Sziasztok!

Fogadjátok szeretettel az évadzáró fejezetet, így estére, hűsölésként :) Nem tudom ti hogy bírjátok ezt a hőséget, de én szabályszerűen rosszul vagyok tőle... és nem mindig tudok erőt venni magamon ahhoz, hogy a gép elé bilincseljem magam. Szóval a következő évad fejezetei egy kicsit lassabban fognak érkezni.

Addig pedig... kellemes olvasást, nyarat, pihenést mindenkinek ;)

Kíváncsian várom véleményeiteket :)

***

A három napos jótékonysági konferenciát – amelyen a Harc az életért alapítvány is részt vett – egy vacsoraest zárta, ahol jelen voltak nem csak a különböző alapítványok képviselői, hanem azok a nagylelkű adományozók, akik számára fontos volt, hogy anyagi támogatással segítség a nemcsak a beteg gyerekeket, hanem azokat a családokat is, akik nélkülöznek.

A Gran Melia Chengdu hotel grandiózus konferencia termét – az utolsó felszólaló után –, néhány óra leforgása alatt átalakították. A krém és sötétbarna színekben pompázó termet három hosszú asztal osztotta fel, asztalonként száz férőhellyel, amelyet viszonylag nagyon hamar elfoglaltak a meghívott vendégek.

Xiao Zhan nem messze a bejárattól találta meg névre szóló helyét, néhány fővárosi alapítványt képviselő fiatal körében, akik vidáman társalognak egymással. Zavarban volt, mert annak ellenére, hogy milyen komoly ügyet szolgált, meglehetősen kevés embert ismert. Idegesen pillantott körbe abban a reményben, hogy talál valaki ismerőst, de csalódnia kellett.

Orrát hirtelen megcsapta egy ismerős illat, és mire felemelte a fejét, Yibo már ott ült mellette.

- Yibo? Te mégis... – amikor többen kíváncsian felkapták a fejüket, lehalkította a hangját. – mit csinálsz itt?

- Beszélnem kell veled.

- Sem az idő, sem pedig a hely nem alkalmas arra, hogy beszéljünk. – sziszegte.

- Muszáj!

- Nincs miről beszélnünk. – vágta rá dühösen.

Xiao Zhan mozdulatlanná dermedt.

Yibo hatalmas keze a térdére simult, majd lassan combjának belső oldalát kezdte simogatni az asztal alatt, anélkül, hogy bárkinek is szemet szúrt volna ez a mozdulat. Ezután feljebb siklott, utána... még feljebb... aztán a nadrágjának feszülő férfiasságára siklott, mire úgy csúszott végig az asztal tükörsima felületén, mint egy elernyedt baba. Egész teste megfeszült a férfi kezének gyengéd, mégis izgató érintése alatt.

A monoton beszélgetést tányérok és üvegcsörömpölés hangja hasította ketté.

Valaki ijedten a nevét kiáltotta.

- Dr. Xiao Zhan! Mi a baj?

- Dr. Xiao Zhan... minden rendben?

A világ megszűnt körülötte, mintha lenémították volna. Már nem hallotta a felé záporozó aggodalmas kérdéseket, amik valószínűleg az egész terem figyelmét magukra vonták. Egyedül saját és Yibo légzését és a férfi kezének perzselő érintését érzékelte a lába között. A gyönyör apró hullámokban bombázta a testét.

- Jól... vagyok. – sziszegte remegve.

- Nem érzi jól magát? Valaki felkíséri a szobájába!

- Arra semmi szükség. – felelte Yibo fagyos birtoklással a hangjában. Felsegítette a székről, megállt mellette, a kezét a csípőjére tette, miközben a mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt. Hangtalanul pihegett, tekintete fátyolos, teste erőtlen. Minden izma annyira remegett a kielégítetlen vágytól, hogy többen rácsodálkoztak az asztal túlsó végéből.