A szépség veszélyes oldala. Taekook.

☆8.rész

Jungkook.sz.

Volt egy egész hetünk ami csak a miénk volt. Egy egész hetünk arra hogy szabadok legyünk igy hát megéltük minden egyes pillanatát. Farkas alakban futkároztunk, játszottunk és a patakban is fürödtünk mikor pedig elfogyott az étel amit magunkkal hoztunk akkor őzekre is vadásztunk.

Felszabadító érzés volt végre így is élnünk. Nem kellett az illatunkra figyelnünk, elrejteni a valódi kilétünket vagy meghúznunk magunkat. Olyanok voltunk mint a többi velünk egy idős fiatal farkas, ezt az érzést megismerve pedig még féltékenyebek voltunk rájuk.

Bármennyire is élveztük az ott töltött napjainkat a hét hamar eltelt és mire észbe kaptunk már összekellett pakolnunk. Vasárnap reggel keserű szájízzel és kellettlenül de elindultunk vissza a városba. Mégis felszabadultak és boldogok voltunk hiszen életünkben először végre igazán szabadok lehetünk, még ha csak egy kis időre is. Késő délután értük el a tömböt ahol az albérletünk volt, mindketten már fáradtak voltunk és éhesek.

A házba lépve egymás után gondosan lefürödtük aztán közösen össze dobtunk valami ételt. Annak ellenére hogy még csak délután 6-óra volt úgy döntöttünk hogy mindketten lefekszünk. Azért bekellett vallanom hogy imádtam az erdőben lenni de két dolog mégis nagyon hiányzott. Az egyik a jó meleg zuhany, a másik pedig a puha ágyam.

A szobainkba menve lefekvésre készülődtünk de én még gyorsan a telefonom után nyúltam hogy reggelre beállítsam az ébresztőt. Viszont ahogy bekapcsoltam a már egy hete a polcon porosodó telefonomat a szemeim tenyér méretűre nőtek és feltépve a szobám ajtaját kiszaladtam a konyhában.

Ahogy velem szinkronban hobi is.

-Téged is?-kérdezte és közelebb sétált. Egyet bólintottam válaszként ő pedig szaggatottan kifújta a levegőt.

-Mennyi?-kérdeztem rá rögtön. Mire le pillantott a kezében tartott telefonjára majd vissza rám.

-11. Neked?-kérdezte mire most én pillantottam le a telefonomra majd vissza rá.

-13. És mind ugyan attól.-feleltem idegesen. 13-nem fogadott hívás.

-Nekem is.-felelte majd az enyém mellé emelte a telefonját viszont a két szám nem egyezett. Más szóval őt is valaki más hívta és engem is.

-Most mit csináljunk? Talán vissza kellene hívnunk, lehet hogy fontos ha ennyiszer hívott.-nézet rám tanácstalanul hobi mire néhány pillanatig el gondolkodtam és minden lehetőséget figyelembe vettem de végül nemlegesen megráztam a fejem.

-Nem. Az árvaház vezetőjének megvan a száma, más pedig nincs aki hívhatna minket. Esetleg még az egyetemről de holnap úgyis megyünk szóval mindegy.-mondtam hobi pedig belátta hogy igazam van szóval annyiban hagytuk a témát és már tényleg elmentünk aludni.

Reggel nehezen dobot ki magából az ágyam de végül összekapartam magam és elindultunk az egyetemre. Még egy sarokra voltunk az egyetemtől de már hallani lehetett a diákok hangjait.

-Semmi kedvem itt lenni. Vissza akarok menni az erdőbe.-motyogtam egy nagy ásítás után. A kezeimet a nadrágom zsebeibe dugtam ugyanis a kabátomon csak disz zsebek voltak a kezeim pedig már majd le rohadtak a hidegben. Hobi mellettem helyeselve rázta a fejét.

-Én is.-mondta mikor beléptünk a kapun. Diákok egész serege tárult a szemeink elé kisebb-nagyobb csoportra osztódva, látszólag őket egyáltalán nem zavarta a hideg, de mi nem mentünk oda egyikhez sem.

Az egyetem két szárnyas ajtaján belépve pedig még többen voltak emellett még a farkasok szaga is keveredett ezzel egy orrfacsaróan erős és büdös szaggal árasztva el a hatalmas aulát. Egy undorodó fintor ült ki az arcomra épp úgy mint a mellettem sétáló hobinak is.