A szépség veszélyes oldala. Taekook.

☆1.rész

Ezen a hatalmas világon ami időről időre változik és fejlődik osztoznunk kell. Réges régen az emberek és a farkasok háborúban álltak egymással, csak hogy ez a hosszú háború és öldöklés mindkét fél oldaláról sok halállal járt. Túl sokall. Igy hát alig 70-ével ezelőtt az emberek és a farkasok békét kötöttek, bár a béke kisé erős kifejezés, sokall jobb szó rá az egyeség. Addig amig egyik fél sem öl a másik fél oldaláról és nem szólnak bele egymás dolgaiba illetve csendben konfliktust elkerülve élnek. Addig tart a „béke”.

Ezek voltak a feltételek.

70-év az emberek számára sok idő. Az akkor még fiatal és ellenséges emberek mára már megöregedtek. Ez viszont nem állította meg őket abban hogy a felénk érzet ellenszenvünket és gyűlöletüket ne táplálják bele a fiatalabb generációba. A farkasoknak ez a 70-év annyinak felelt meg mint az embereknek 2-év. Évszázadokkal tovább élünk mint az emberek ezért azok a farkasok akik a háborúban harcoltak még mindig fiatalok voltak és erősek.

Ez volt az egyik tulajdonságunk a sok közül amire az emberek irigyek voltak és amiért utáltak minket.

Én egy ilyen világba születem.

A farkasok mindig is szabad természetűek voltak, ebből értetődően szerettünk a farkas alakunkban az erdőben szaladgálni, vadászin és játszani. Nem engedtük hogy az emberek ebben meggátoljanak minket amiért csak még mélyebb lett a gyűlöletük felénk.

Szabadok voltunk és erősek, nem volt mitől félnünk kivéve egy dolgot.
Már évszázadok óta járt egy szóbeszéd a farkasok között. Ki hogy hívta: mese, legenda, rémtörténet, kitaláció, szóbeszéd. Mindenesetre a gyerekeket ezzel ijesztették éjszakkánként és rémtörténetként mesélték nekik. A felnőtek pedig félve suttogták csak.

A szóbeszéd szerint egyszer nagyon régen, évszázadokkal ezelőtt élt egy fehér farkas. A bundája tisztább volt mint a frissen eset hó ezért valahányszor amikor csak megölt valakit a vér vörös színe csak úgy rikított a bundáján. Szemei ridegek voltak és a karmazsinvörös szín legsötétebb árnyalatában néztek a világra, a gyilkolás iránti vágy fényei játszottak bennük. Ráadásul olyan megtermet volt akár három farkas együtt véve. Az erdőket járta szüntelenül éjjel-nappal és mindenkit kíméletlenül megölt aki szembe került vele. Egyetlen egy áldozata volt aki el tudott menekülni azota pedig mindenki rettegi ezt a rejtélyes fehér farkast.

Az évek alatt sok farkas volt aki erejében bízva elindult megkeresni a fehér farkast. Volt aki haza tért mert nem találta de volt aki már nem. Igazság szerint az évszázadok alatt ahogy járt a hír szájról szájra mindig valaki egy kicsit hozzá tett vagy elvett. Annyi féle helyszínt mondtak már a fehér farkas lakhelyének hogy nem tudni melyik az igazi. Viszont egy dolog biztos volt, az a hatalmas fehér farkas létezett.

☆...

Jungkook.sz

November. Hideg. Hó. Sokan nem szeretik az év ezen részét és csak panaszkodnak a hidegre de én imádom a telet. A hideg ami a csontomig hatol, a fehér hó fedte táj amerre csak a szem ellát. Nem tudom pontosan megmagyarázni hogy miért de már gyerekkorom óta imádom.

-Ah, utálok iskolába járni. Egyáltalán mért kell még 20-évesen is egy iskola padban ülnünk?-panaszkodtam legjobb barátomnak aki jelenesetben éppen mellettem ült és jót szórakozott a szenvedésemen.

-Most komolyan nem tudnál egy kicsit legalább együtt érezni?- kérdeztem sértődötten hobit.

-Kook, itt ülök melletted. Ennél jobban hogyan érezek még együtt?-kérdezte még mindig jól szórakozva. Mondjuk igaza van. Én csak tovább szenvedve elhasaltam a padon és kibámultam az ablakon. Persze hogy is lehetnék olyan szerencsés hogy pont az ablak mellett üljek. Hobi már az első napunkon lestoppolta én pedig a külső székre lettem száműzve. Így valahányszor mikor unatkozom és a tájban gyönyörködnék ő belerondít azzal a nagy vigyorgo fejével.